Sztáray Zoltán: Számonkérés

Régi levelezésemet  kapargatva kezem ügyébe kerültek  azok a levélváltások,  amelyeket  annak idején -  mert úgy tűnt, elérkezett az ideje -  Göncz Árpáddal és Antall Józseffel követtem el az egykori recski kényszermunkások érdekében.  Mindkettőt ismertem, mi több, Göncz még barátom is volt.  Ám ő később  mégis mellénk állt, ő  avatta fel a későbbi Recski  emlékoszlopot,  Tovább >>

Papp László: Egy elmulasztott alkalom az amerikai magyarokról

„Felmérést kellene készíteni az amerikai magyarok értékeiről, hogy azokat megőrízhessük “ - javasoltam több, mint tíz évvel ezelőtt az akkor még külön működő kulturális tárca államtitkárának. Megértették, elfogadták. (Tudomásom szerint anyagi keretet is biztosítottak a megvalósítás számára, amit aztán másra használtak fel.) Hiszen magyar templomokat zárnak be, vagy kerülnek idegen kézbe, magyar házak szünnek meg, magyar emberek halnak meg Tovább >>

Éltető Lajos: Elnémult harangok

Ahogy a zászlókkal kiléptünk a templomból az utcára, felbődült a sziréna. Egy pillanat, s már körül is vette az autót a tömeg: dülledt szemű, bámuló fekete gyerekhad állt sorfalat az öreg Pataki Pistának, míg a mentők lecipelték a hordágyat a lépcsőn s begördítették a kocsi farába. Aztán rácsapták az ajtót.

Abban a percben halhatott meg, amikor a lobogókat felgöngyöltük. Pataki Istvánnal elköltözött az utolsó magyar a Cambridge Tovább >>

Nt. Dr. Kálmán Szabolcs: A tömlő már újul, na és a bor?

Rátekintés a Magyarországi Református Egyház utóbbi 20 évére az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján.

A Harminc év 1956-1986 című könyv még a diktatúra korában íródott, ez a mostani kötet már nemcsak a forradalom félévszázados évfordulójának állít emléket, de az utóbbi 16 év szabad Magyarországának is. Megítélésem szerint óriási és örvendetes különbség van a két dátum között. Engedtessék meg, hogy az első 30 év Tovább >>

Sztáray Zoltán: A Magyar Forradalmi Tanács II

Hogy mit kellett cselekednünk Strasbourgban, azt az események hozták magukkal. De mit csináljunk Párizsban a visszaérkezésünk után? Néztünk egymásra Raksányi Árpáddal, Nagy Balázzsal,  hogyan tovább. Megalapítottuk a Magyar Forradalmi Tanácsot, amelynek voltak vezetői, voltak tagjai, de se pénze, sem helyisége. Tervei, igen.

A helyiség megtalálása aligha okozott problémát, jóllehet ebben az időben Franciaország és főként Tovább >>

Sztáray Zoltán: A Magyar Forradalmi Tanács

19 éves koromban indultam el Párizsba, de  csak a pesti francia követségig jutottam el, ahol tájékoztattak, csak akkor kaphatok látogató vizumot, ha hozok az illetékes katonai hatóságtól engedélyt. El is zarándokoltam a kiegészítő parancsnoksághoz, ahol közölték velem,  ha leszolgálom a kétéves önkéntesi időmet, akkor jöjjek újra.

Igy hát előbb le kellett szolgálnom nem két, hanem három esztendőt és leszedni Sztálin szobrát a talapzatról, Tovább >>

Papp László: Az amerikai ötvenhat tanulsága

Július negyedikén, amikor vége van az ünnepnek, örömmel néztük a tüzijátékokat, részt vettünk a baráti összejöveteleken, itt az ideje, hogy elgondolkozzunk: mit  jelent a mi számunkra, amerikai magyarok számára is ez a nap.

 

 

Gondoljunk arra, hogyan szállt szembe ÖTVENHAT lázadó “kuruc” a 18-ik század “szuperhatalmával”, mert szabadságra és függetlenségre vágyott. Minthogy ügyük tiszta és Tovább >>

Sztáray Zoltán: A recski kényszermunkatábor

A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. Ninive nem él örökké.

Babits: Jónás könyve Prológus

A Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályának nyomozói 1948 szeptemberében tartóztatták le a barátomat. A már akkor is szokásos módon: az éjszaka csendjét nem zavarták meg holmi csengetéssel, egyszerıen betörték a lakása ajtaját, kirángatták az ágyából és félig öltözötten elhurcolták. Tovább >>

Emlékezzünk a South Bend-iekre

Emlékezzünk a South Bend-iekre, egykori földijeinkre! 125 évvel ezelőtt jelentek meg az első magyar kivándorlók az Indiana állambeli South Bend-ben!

 

 

Családi látogatás révén jutottam el 2006. áprilisában az Indiana-beli South Bend városába. A meglátogatott család – történetesen a lányom családja – a város déli részén fekvő Notre Dame egyetemváros N. Notre Dame utcájában lakott. Ez az utca déli irányban egyenesen Tovább >>

Olvasás: 40364