Sztáray Zoltán: A Magyar Forradalmi Tanács
19 éves koromban indultam el Párizsba, de csak a pesti francia követségig jutottam el, ahol tájékoztattak, csak akkor kaphatok látogató vizumot, ha hozok az illetékes katonai hatóságtól engedélyt. El is zarándokoltam a kiegészítő parancsnoksághoz, ahol közölték velem, ha leszolgálom a kétéves önkéntesi időmet, akkor jöjjek újra.Igy hát előbb le kellett szolgálnom nem két, hanem három esztendőt és leszedni Sztálin szobrát a talapzatról, végigálmodni a forradalmat, hogy a valóságban is elindulhassak Párizsba. Nagy Balázzsal és Füzesséry Sanyival bukdácsoltunk át a határon. Bécsben már minden karácsonyi volt. Pár napig voltunk itt, majd Metzben egy gyorsan összeütött menekült táborban néhány napig, amikor hívtak hármunkat a kiürített légiós kaszárnya parancsnokságára, hogy érkezett számunkra egy Párizsba szóló vasúti jegy és bármikor indulhatunk.
Azután jött egy telefonhívás Raksányi Árpádtól, hogy várnak bennünket a Gare du Nord állomáshoz közel lévő otthonukba. Az állomás lépcsőjén három úr fogadott bennünket és oroszul közölték velünk, nagyon olcsón elvisznek bennünket bárhová. Ismétlem, oroszul. Megköszöntük, mert erre nem volt szükségünk, hiszen a rue Pétrelle nagyon közel esik a pályaudvarhoz. Az egyik taxis még egy ideig követett bennünket, de sikerült némi francia dadogással leráznunk. Azután végignéztük magunkat és megoldódott a rejtély, miért szóltak hozzánk oroszul. Mindhárman budapesti télikabátban voltunk. A jámbor taxis nyilván azt hitte, Moszkvából jöttünk.
Nos, pár percen belül már Raksányiéknál voltunk, ahol Árpád felesége fogadott bennünket. Nagy-nagy örömmel. Árpád nem volt otthon, mint rendesen valahol mentette a hazát. Párizsban. A magyart, nem a franciát. Raksányiék lakásában a feleségen, Éván kívül még találtunk négy gyereket. A mintegy hétéves Árpádot, a hatéves Attilát, a négyéves Rékát és egy félesztendős csecsemőt, Ildikót. Mert milyen más nevet adhat a gyermekeinek egy Raksányi? A még mindig Pesten élő színész Raksányi öccse. Ildikó egy úgynevezett Mózes-kosár foglya volt. Nem lehetett vele nem törődni és csakhamar észrevettem, szegényke nem tudja kinyújtani a lábacskáját. Néztem-néztem, majd Évától kértem egy nagy kést és megdöbbenésére kivágtam a Mózes-kosár végét. Ildikó abbahagyta a sivalkodást és mosolygva dugta ki mindkét lábát a kosárból. Anyukája kicsit csodálkozva mondta, hát ez volt a baja, ezért sírt...
Életem egyik jócselekedete volt ez a kevés közül, amit valaha is elkövettem. Másnap leballagtunk a Szajna partjára, ahová az első meghiúsult kísérletem után évtizedekkel később érkeztem meg. Párizst kisebbnek találtam, mint ahogy az álmaimban élt.
Késő délután megjött Árpád. Nem egyedül, hanem egy francia újságírónővel, Monique-kal. Azzal kezdte, hogy kicsit késve érkeztem meg, mert már január 5-én lesz a Forradalmi Tanács ülése Strasbourgban. Erről már tudtam valamit, de azt nem, hogy az adminisztratív feladatokat nekem kell ellátnom. Majd Monique segít, nyugtatott meg.
Azután elmondta, pénz még nincs, de most nyaggatják a különböző forrásokat, amelyek majd finanszírozzák a konferenciát.
Másnap kora reggel elindultam felfedezni Párizst. Legelőbb a Szajnát akartam látni, amit kicsinek találtam. Vígasztalásként néhány híd alatt lakó akkor kászolódott ki holmi takarók alól és így megnyugodtam. Valóban megérkeztem Párizsba.
Újév napján igyekeztünk összeállítani egy névsort, még kit hívjunk meg az 5-én kezdődő konferenciára. Másodikán Árpád és Monique elmentek pénzt szerezni. Délután vídáman jöttek meg, öt francia szervezettől is sikerült valamennyit kapniuk, de a külügyminisztérium megígérte, ha nem lesz nagyon magas a konferencia költsége, vállalják az egészet. Az amerikaiakkal nem próbálkoztak, de ők nem is jelentkeztek.
A következő néhány nap még mindig azzal telt el, hogy igyekeztük összeállítani a végleges névsort, kiket hívjunk még meg.
Január 4-én indultunk el Párizsból Strasbourgba. Vittük magunkkal Árpád feleségét, Évát is, akinek előbb kellett vennem két szoknyát, mert nem volt mit felvennie. A négy gyerek egy magyar menekült leányzóra maradt. 5-én kezdődött a konferencia. Életemben először utaztam hálókocsiban. Abban a reményben, hogy az alattam lévő helyen egy szemrevaló francia leányzó várja, megkérdezzem, alszik-e? De ott csak Raksányi Árpád horkolt. Azután megérkeztünk Strasbourgba és az első benyomásom az volt, valahová Németországba. Még a hordárok is németül beszéltek. Ám ott volt a Rajna és ez megvígasztalt.
Valamelyest későn érkeztünk meg Strasbourgba. Megtaláltuk majdnem a folyó partján a viszonylag nagy hotelt, ahol már vagy tucatnyi forradalmár várt bennünket. Éhesek nem voltak, mert a hotel igazgatója adatott nekik ebédet, vacsorát. Az érkezettek közül senkit sem ismertünk, de állították, hogy Bécsből kaptak meghívót. Estére megjött Kiss Sándor és Horváth János Amerikából. Ők vérbeli politikusok voltak. Azután kaptunk egy telefonhívást Kéthly Annától, akit már korábban megválasztottunk a Forradalmi Tanács elnökének. Közölte, hogy őt Benjámin Olivér - a költő Benjámin börtönből szabadult öccse - képviseli. Sajnálkozott, ő nem jöhet Strasbourgba, mert a "Center" - a szociáldemokraták nemzetközi képviselete - éppen ülést tart. Nem örültünk ennek a közlésnek.
A már megérkezetteket sikerült elhelyeznünk. Némi probléma adódott abból, hogy korábban nem közöltük a szállóval, hány embernek kell majd szállást adniuk. Ám a hotel személyzete rendkívül készséges és udvarias volt. Tudomásul vették, ha valamilyen probléma akad, akkor velem tárgyalnak. Hát adódott mindjárt. A megjelent forradalmárok egy részének volt valamilyen külön kívánsága. A kellemetlenkedőkkel közöltem, ha az elhelyezésükkel nincsenek megelégedve, vehetnek ki szobát saját költségükre egy másik hotelben. Mindenki maradt.
Az egésznapos lótás-futás után csak valamikor éjfél után tudtam felmenni a számomra fenntartott szobába. Amikor felgyújtottam a villanyt, meglepetéssel láttam, az ágyban már valaki alszik. Kiderült, üresen találta az ágyat és belefeküdt. Felköltöttem az illetőt és kiderült, nem más, mint a ferences szerzetes Végvári Vazul tisztelt meg. Utoljára a Várban találkoztam vele, amikor az egyik orvos egyetemi tanárért mentem fel, hogy segítsen a sebesültek ellátásában a klinikáján. Akkor még nem ismert Vazul és mint igazi forradalmár védve a Várat, egy hatalmas pisztolyt fogott rám, kérdezve, ki vagyok és hová megyek. Emlékeim szerint a téren csak ő volt és még másik két fegyveres forradalmár. Elmondtam, mi járatban vagyok és erre leeresztette a pisztolyt. Nem hiszem, tudta volna, hogy az én szobámban talált magának ágyat, de üresen találta és belefeküdt. Azután beláttam, neki is kell valahol aludnia és a nem különösebben széles ágyat hajlandó volt megosztani velem. Sajnos horkolt. A recski túlzsúfoltságban sokféle emberrel kellett megosztanom a szűk priccset, de ferences szerzetessel csak Strasbourgban aludtam.
Vazul páter sokat forgolódott, így már kora reggel talpon voltam. Első dolgom az volt, hogy lementem a konyhába, ahol megrendeltem 50 reggelit. Késöbb kiderült, 57-et kellett volna, mert az éjszaka során még mindig jöttek újabb és újabb forradalmárok.
Délelőtt megoszlott a társaság. A jelentősebb személyek a nevezetes strasbourgi egyetem aulájában tanácskoztak az időközben előkerült francia potentátokkal. Ekkor már ott volt Király Béla is.
A magyarokat elsősorban Raksányi Árpád képviselte, aki a francia urak közül többet is ismert. Ez utóbbiak felszólalásaikban több határozatot hoztak, általánosságban elítélve az Egyesült Államok viselkedését. Hangsúlyozták, a magyar forradalom európai probléma.
A társaság nagyobb része a szálló halljában maradt és megkezdődött a feladatok elosztása. Úgy határoztak, a Tanács elnöke Kéthly Anna, egyik alelnöke a volt budapesti főpolgármester, Kővágó József, a másik pedig Király Béla tábornok. Se Kéthly, sem Kővágó nem volt jelen.
Hogy megmaradjon a magyar utókornak, itt következnek a tisztségekkel megbízott honfitársaink.
Kisgazdapárt
Adorján József
Auer Pál
B. Rácz István
Nagy Ferenc
Szabó Miklós
Szociál Demokrata Párt
Benjámin Olivér
Gábori György
Kisbán Jenö
Szélig Imre
Petőfi Párt
Benkő Zoltán
Boross Lajos
Füzessi István
Kovács Imre
Sz. Szabó Pál
Keresztény Demokrata Párt
Jenőffy Nándor
Hajdú-Német Lajos
Kovács K. Zoltán
Radics József
Petőfi Kör
Raksányi Árpád
Aykler Zsigmond
Jónás Pál
Nagy Balázs
Prá Dezső
Parasztszövetség
Halászi József
Munkástanácsok
Szabó György
Vadász Kornél
Varga László
Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága
Gáti Róbert
Nyeste Zoltán
Sztáray Zoltán
Irószövetség
Faludy György
Ignotus Pál
Egyetemi Forradalmi Bizottság
Jankovich István
Molnár Ferenc
O'sváth György
Fegyveres Erők
Bondor Vilmos
Egri György
Nagy János
Páter Végvári Vazul
Politikai Szervezetek Szövetsége
Radocsay Lászlóné
Varga József
Magyar Színjátszó Társaság
Dénes Tibor
Juhász József
Fővárosi Nemzeti Bizottság
Török István
Zala György
Horváth János
Kiss Sándor
A felsoroltak egy része nem volt Strasbourgban, hanem távollétükben választották meg őket. Hogy a hozzájárulásukkal-e, azt nem tudom. Jómagam nem voltam ott a választásnál, mert éppen a szálló igazgatójával tárgyaltam, hogy még tíz hálóhelyet biztosítsanak. És megállapodtam vele, hogy mit fizetünk egy-egy vendége után. Meg kell jegyeznem, nem kért sokat. De végeredményben mégis jól járt, mert mikor volt neki egyszerre hatvan vendége? Némi probléma akadt a konyhán, mert az ajánlott ételek nem éppen a magyarok hasába készültek. Többek között nem szerették a halat.
Kéthly Anna levele, amit 1957. január 5-én küldött New Yorkból a Magyar Forradalmi Tanács strasbourgi alakuló ülésére.
Kedves Barátaim,
sajnos a legjobb akarattal sem tudok ott lenni, mert rengeteg munkát ró rám a magyar ügy ébrentartása, lapok és szerkesztőségek révén a szimpátia megnyerése és a közvélemény informálása. Most folynak a megbeszélések az Egyesült Nemzetek felé, hogy megkapjuk annak lehetőségét, hogy mégis közvetlen meghallgatásra kerülhessen a sor. Újból ismétlem, nagyon szeretnék, ott lenni Önök között, hogy a sok fiatal politikusnak, akik évtized óta nem jutottak ahhoz, hogy a politika gyakorlatában részt vehessenek, tanácsot adhassak és megkérjem őket arra, vigyázzanak nagyon, hogy a nagy forróságtól a mi szánk ne kapjon égési sebeket. Olyan világtörténelmi helyzetben vagyunk, hogy minden nap változhatnak a dolgok és ha nem tudunk józanok maradni, akkor elveszítjük mindazt, amiért a forradalom harcolt. Vagy jobbra, vagy balra szakad le a part. Mi egyiket sem akarjuk, de szeretnénk végre egy demokratikus életformában élni, építeni, dolgozni és megadni végre a dolgozó embereknek azt, amire munkájuk és szenvedések árán jogot szereztek. Minden jót kívánok! Vigyázzanak magukra és vigyázzanak arra, hogy olyan munkát végezzenek, mellyel javára lesznek a sokat szenvedett hazánknak, a magyar népnek és vigyázzanak arra, hogy munkájukkal segítségére legyenek a magyar népnek szabadsága, függetlensége visszanyerésében.
Kéthly Anna
Igen tisztelt Elnök úr, kedves vendégeink, kedves barátaim! Magam, a jelenlevő Auer Pál barátom és a Független Kisgazdapártnak évek óta emigrációban élö többi tagja nevében szeretettel köszöntöm a Forradalmi Tanácsot megalakulása alkalmával. Ez a párt, amelyik a második világháború után az egyetlen szabad magyar választáson a nemzet többségi pártja volt, az első pillanattól fogva pozitív állást foglalt el a magyar forradalomhoz, egyetértett a harcokkal, egyetértett a célkitüzésekkel és azoknak minden részletével. Mi, akik a sorsnak abban a megalázásában részesültünk, hogy nem vehettünk részt ebben a forradalomban, szívünkben mély gyásszal állunk meg a forradalom áldozatai előtt és lelkes örömmel üdvözlünk benneteket és a forradalom összes hőseit.
A forradalom a világ szemében le van győzve az elnyomó túlerő által, ti azonban tudjátok, hogy a forradalom él. A forradalom él otthon a magyar nép lelkében és a magyar nép tetteiben. A ti munkátokban kell tovább élnie itt a szabad világban is.
Az elmúlt héten az egyik legnagyobb amerikai képeslap, amely versenyt szokott rendezni az év legnagyobb emberei között, azt állapította meg, hogy az év embere a magyar szabadságharcos volt. Ha versenyt rendezett volna a nemzetek között is, azt állapította volna meg, hogy az év nemzete a magyar nemzet volt.
A magyar nemzet a ti részvételetekkel elvégezte a legnagyobb szolgálatot, amit egy kicsi nemzet akár szabadon, akár rabságban az egész emberiség szabadságáért és emberi életéért elvégezhetett. Mi úgy érezzük, hogy amíg nektek a magyar forradalom ügyét a világ közvéleményében sikerül ébren tartanotok, addig a szabad világnak nem kell félnie kommunista infiltrációtól. A Forradalmi Tanács ma elhatározta azt is, hogy maga közé hívja azokat a régi demokratikus emigránsokat, akik a forradalom célkitüzéseivel egyetértenek. Mi a magunk részéről örömmel ajánljuk fel szolgálatainkat minden minőségben, vagy bármiféle minőség nélkül is. Nem az én feladatom, hogy a Forradalmi Tanács programjáról, feladatairól itt beszéljek. Egyetlen mondatban jelölném csak meg, amit én gondolok a jövendő feladatáról. A Forradalmi Tanácsnak az élő magyar lelkiismeretnek kell lennie, amely számonkéri a mulasztásokat.
Nagyon hálásan köszönöm a magam nevében, úgy mint magyar ember, azokat a bíztató szavakat amelyeket európai államférfiaktól itt kaptunk és azt kívánom, hogy a Forradalmi Tanács a mai indulásával eredményesen, sikeresen szolgálja az elnyomott magyarságnak az ügyét, sikeresen munkálja az utat, amelyen valamennyien együtt hazatérünk a mi szabad hazánkba.
Király Béla zárószavai
Tisztelt közgyűlés!
A Magyar Forradalmi Tanács záróülését ezennnel megnyitom. Szeretettel üdvözlöm a megjelent vendégeket. Örömmel jelenthetem, hogy a most záruló strassburgi értekezlet határozatot hozott, amellyel életre keltette a Magyar Forradalmi Tanácsot és annak intéző bizottságát a mai napon megválasztotta. A Magyar Forradalmi Tanács felkéri a magyar kormánybizottságot, hogy kezdje meg működését. A Magyar Forradalmi Tanács a magyar népet és a demokratikus nemzeti forradalmat képviseli.
Most, amikor a záróülést megkezdjük, nem mulaszthatom el azt, hogy a magyar nemzeti demokratikus forradalom néhány sajátosságára rá ne mutassak. A forradalom célja az volt és egyben a magyar nép egyöntetü elhatározása is az volt, hogy megszünteti hazánkban az egypárt-rendszert, a bolsevista diktatúrát, a külföldi gyarmati kizsákmányolást. Az volt a magyar nép elhatározása, hogy a diktatúra helyett most demokratikus rendszert teremt. Helyreállítja a szabadságjogokat és az UNO alapokmányának érvényt szerez hazánkban. A magyar nép egyöntetüen meg akarja szüntetni akaratával és céljával ellenkező tagságát a warsói blokkban, helyre akarja állítani függetlenségét és ki akarja, illetve kinyilvánította semlegességét.
Ezek a célok az összemberiség alapvető ideáljaival azonosak. Ezekért a célokért való küzdelem tehát nem volt elszigetelt magyar ügy, hanem az emberiség, az összemberiség közös ügye volt. Így a magyar nép nemzeti demokratikus forradalma az egész emberiség történelmének nem dicstelen eredménye és eseménye lett. A magyar nép céljait békés evoluciós úton szándékozott elérni. Csak akkor, amikor a békés tüntetésünket a bolsevista titkos rendőrség és az orosz bolsevista agresszorok fegyverrel megtámadták, csakis akkor ragadott fegyvert a magyar nép és akkor vált a reformok elérésére való erőfeszítése fegyveres forradalommá. A fegyveres forradalom a magyar nép saját önálló és független elhatározásából született meg. Nemzeti és demokratikus jellegű volt. Galád hazugság és csakis a bolsevista propaganda állítása az, hogy ez a forradalom fasiszta, illetve ellenforradalmi tünetekkel rendelkezett.
A világ közvéleménye igazságosan megfigyeli azt a százhatvanezer személyt, akiket hazájából az orosz agresszió és a Kádár-csoport rémuralma elűzött, akkor látni fogja, hogy annak többsége ifjú, egyetemi, középiskolás, paraszt és munkás-ifjú, a többi részében pedig művészek, túdósok, színészek, bányászok, munkások, anyák, csecsemők, gyermekek teljesen vegyesen vannak jelen. A magyar nép minden társadalmi rétege képviselve van a hazából kiüldözött tömegben, azaz a forradalom tényleges résztvevői között. Ez a tény bizonyítja, hogy a magyar nemzet nemzeti demokratikus forradalmában az egész nép részt vett. Ez a mozgalom tehát nem lehet sem ellenforradalom, sem fasiszta mozgalom. Az október-novemberi mozgalmak és harcok, amelyek még ma sem ültek el, amelyek a magyar nép szabadságáért és függetlenségéért folynak, demokratikusak és nemzeti jellegűek. Ez a mozgalom elveti a bolsevista rendszert. Ez a mozgalom az Egyesült Nemzetek tagállamaival való szoros együttműködés és az európai népek testvéri együttműködése jegyében áll. Mi működésünkben a forradalom ilyen jellegéhez tartjuk a továbbiakban is magunkat. A forradalom céljaiért otthon fegyverrel harcoltunk, itt a szabad világban minden eszközt és módot felhasználunk arra, hogy a forradalom céljaiért tovább küzdjünk. Ebben a munkánkban az Egyesült Nemzetekre, mint az emberiség legmagasabb szervezetére akarunk alapozni és szeretnénk az Európa Tanáccsal, az európai népek parlamentjével, legszorosabb kapcsolatba kerülni. Mivel ennek a testületnek céljai, azaz Európa népeinek mennél szorosabb politikai és gazdasági egységbe vonása a mi céljainkkal is azonosak. A magyar nép büszke, szabadság-szeretetével nem lenne összegyeztethető, hogy bármely szervezet, vagy mozgalom idegen érdekek szolgálatába álljon és külöldről irányítassék.
A következő és egyben utolsó strasbourgi nap során az egyes csoportok igykeztek lerögzíteni a kiosztott feladatokat. Ezeket a megbeszéléseket a forradalom napjaiban összeállt csoportok tevékenységéhez lehetett hasonlítani. Azzal a nagy különbséggel, hogy a kényszerűségből elhagyott hazától távol történtek. Az egyik Olaszországból érkezett forradalmár azt javasolta, a Lambretta-gyártól kérjünk néhány robogót, hogy könnyebben közlekedhessünk. Hogy hol, azt nem mondta.
Az Európa Tanács tagjai számos francia előkelőség körében méltatták a forradalmat és igyekeztek felvázolni a Forradalmi Tanács jövőbeli nemzetközi tevékenységét. Vezető szerepe volt ebben a francia kabinetminiszternek, Robert Buronnak, és a Centre d'Information International munkatársának, Monique Fatrasnak. Közreműködött Raksányi Árpád, aki folyékonyan beszélt franciául és felszólalt angolul Király Béla is. A közhangulat általában igen jó volt, amit annak is köszönhettünk, hogy időközben a konyhai szolgáltatás megjavult.
Én szaladgáltam össze-vissza, igyekeztem a szálló személyzetével szót érteni, amennyire lehetett, rendet tartani. Az utóbbihoz még a forradalom napjaiban szereztem tapasztalatot, amikor a Kisgazdapárt székházában kellett megrendszabályozni az alagsorban meghúzódó műegyetemista forradalmárokat, akik kibelezték az akkor még kísérleti szerepet betöltő televiziós készüléket. Hogy mire használhatták a kiszedett csöveket, fogalmam sem volt.
Strasbourgban újra éledt a Petőfi Kör is. Ott volt a kör titkára, Nagy Balázs és a forradalom során elnökként megválasztott Jónás Pál. Megválasztották a kör tisztségviselőit is. Tagjai lettek a fenti két személyen kívül Kiss Sándor, Nyeste Zoltán, Prá Dezsö, B. Rácz István és Sztáray Zoltán.
A következő nap feloszlott a társaság és majd mindenki el is hagyta Strasbourgot.
Utolsó mohikánokként hagytuk el Raksányi Árpáddal Strasbourgot és felültünk a Párizsba menő vonatra. Valahol útközben vettünk egy nagy csokor virágot, amit másnap elvittünk Fatras Monique-hoz.
Majdnem elfelejtetttem. A francia rádió párizsi újságírói is résztvettek a strasbourgi tanácskozáson. Hangszalagra vették az egyes előadásokat. De ott voltak Münchenből a Szabad Európa Rádiótól is jónéhányan. Hogy kik, azt majd ki kell keresnem az eltett papírokból. A francia rádiósok által felvett anyag egy része, négy nagy alakú magnetofon-szalagon ma is a birtokomban van. Töröm a fejem, mit csináljak ezekkel. Jó néhány magnetofon-felvétel Osváth Györgyhöz került, hogy Auer Pál volt francia nagykövetünk titkárnőjével, Segyónéval ezeket átírják. Hogyan lehetne ezeket visszaszerezni, hogy a hálás utókor birtokába kerüljenek? Mi történt a müncheniek felvételeivel, eddig nem sikerült kinyomoznom.
Folytatása következik...
comments powered by Disqus