Kálmán Attila: Október 6
Ezt a beszédet mondtam el ma Észak-Komáromban a Klapka-szobor koszorúzása előtt kb. 3-400 fős hallgatóság előtt.
Kálmán Attila
Boldog az a nemzet, amelynek unalmas történelme van. A múltját nem szabdalták szét háborúk, forradalmak, véres megtorlások, hanem békében élhetett, gyarapodhatott évszázadokon keresztül.
Boldog az a nemzet is, amelynek csak egyféle történelme van. Ugyanazt tanítják az iskolákban, ugyanazt írják az újságok, amiről beszélnek a szülők, nagyszülők a gyermekeiknek, unokáiknak.
És boldog az a nemzet, amelyik ezt az egyféle történelmet nyugodtan vállalhatja. Akinek hősei nem háborús bűnösök, papjai nem a klerikális reakció képviselői, legszorgalmasabb gazdáit nem kell kulákoknak neveznie.
Nekünk, magyaroknak egyik sem adatott meg.
Igaza van azonban Mitterand, néhai francia köztársasági elnöknek, aki szerint tisztelni kell a magyarokat, mert bár évszázadokon keresztül minden megmozdulásukat sárba taposták, mindig újra föl tudtak emelkedni.
158 év után is tisztelettel emlékezünk a 13 hős tábornokunkra: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezič Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Ugyancsak tisztelettel emlékezünk a velük egy napon Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre, az Aradon október 25-én főbelőtt Kazinczy Lajos tábornokra, Kazinczy Ferenc legkisebb fiára, és mindazokra, akiket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukása utáni hónapokban kivégeztek (összesen 106-nak a nevét ismerjük), és azokra is, akik börtönbe kerültek, akiket megbotoztak, s akiket közlegényként besoroztak az osztrák seregbe.
Kik álltak egymással szemben? Haynau osztrák tábornok, a kegyetlenkedésben gyönyört talált. Idézek néhány leveléből: „Egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet biztosítani.” … „A lázadók minden főnökét föl kell akasztani. Mindazokat, akik a felkelők sorai közt harcoltak, s azelőtt az osztrák hadseregben szolgáltak, agyon kell lőni.” „Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.”
Állítsuk szembe vele Damjanich tábornok imáját, amelyet az október 6-ra virradó éjjel írt: „Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és az ütközetekben. Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni. Dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől!”
Négy tábornokot: Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet „kegyelemből” főbe lőtték. Feljegyezték, hogy Kiss Ernő nem engedte bekötni a szemét. Az első sortűz csak a vállát érte, ezért a vezénylő tiszt parancsára egy gránátos közelről a fülébe lőve végezte ki őt.
A 9 akasztófa egy épülő ház gerendáiból került ki. Nagyon vizenyős volt a talaj, mélyre kellett ásni azokat. A magasabb vértanuknak –elsősorban Damjanich Jánosnak és Leiningen Károlynak- leért a lábuk a földre, így a hóhér csak nehezen tudta megfojtani őket, a haláluk kínos és lassú volt.
Az áldozatokat meztelenül földelték el a vesztőhelyen. A drága halottakat a hozzátartozók, barátok, tisztelők próbálták megszerezni, s tisztességgel eltemetni. Akkor csak néhányat sikerült. Az utolsó feltárása 1933-ban volt. A tragédia 125. évfordulóján, 1974-ben 11 mártír Aradon vagy környékén fellelt maradványait az emlékoszlopuk közelében lévő újonnan létesített kriptában helyezték el. Kiss Ernő hamvai a ma Szerbiához tartozó bánsági faluban, az alsóeleméri családi sírboltban nyugszanak. Dessewffy Arisztidé pedig - gondolom a jelenlévők mindegyike előtt ismert – itt, a ma Szlovákiához tartozó, most Marhan nevet viselő Margonyán. Tehát egyikük sem nyugszik a mai Magyarországon.
Dessewffy tetemét 1850 tavaszán szerzi meg egy osztrák örnagy segítségével három unokatestvér: Dessewffy Kálmán, Bánó Miklós és Bydeskúthy Ernő. Az osztrák örnagy követelésére, és a feltűnés elkerülésére, nem koporsóban, hanem egy kis ládikában, kettéfűrészelve szállították Sáros megyébe, a margonyai Dessewffy-birtokra. Temetőkápolnájára 1977-ben a magyar állam emléktáblát tétetett.
Mit üzennek nekünk ma, 2007-ben az aradi hősök?
Mindenek előtt arra hívják fel a figyelmet, hogy ki a magyar. Közülük volt aki nem tudott kifogástalanul magyarul beszélni, volt, aki örmény, szerb, osztrák vagy egyéb származású volt, mégis a magyar szabadságért áldozták az életüket. Megerősítve Illyés Gyula mondását, „nem az számít öcsém, hogy honnan jössz, hanem az, hogy hová mész”. Vagy Karácsony Sándor véleményét: „Nem az a magyar, akinek a nagyszülei azok voltak, hanem az a magyar, akinek az unokái magyarok”.
Klebelsberg Kúnót, az 1920-as évek kiváló kultuszminiszterét idézem: „A meggyőződéses embert el lehet pusztítani, de a meggyőződésétől eltávolítani nem lehet…Lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve…. Pesszimista nemzet nem tud emelkedni…Egészséges nemzetek, mint a visszanyesett fa, a katasztrófák után kétszeres erővel fejlődnek.”
Mindezt az a személy üzeni nekünk a 3. évezred küszöbén, aki 3 egyetemet, 21 klinikát, 3 főiskolát és ötezer népiskolát alapított tíz év alatt, és akinek minisztersége utolsó évében a nemzeti jövedelem 15 %-át fordították Magyarországon kultúrára, oktatásra, tudományra.
A legfontosabb az, hogy egyáltalán legyenek utódaink, Hiszen a gyermek Isten áldása. S gyermekeink legyenek megfelelően műveltek, csodálatosan szép és gazdag nyelvünket, kultúránkat ismerjék, szeressék. Ismét Illyést idézem: „a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.”
Sok szülő azt hiszi, hogy gyermekeit a többség nyelvén kell taníttatnia, akkor biztosabb, hogy eljut az egyetemig. A tapasztalat azt mutatja, hogy pont fordítva van. Azok a gyerekek jutnak el az egyetemig, akik anyanyelven kezdték a tanulmányaikat. Akik magyar nyelvű óvodába és iskolába jártak, mert ők az első perctől kezdve mindent tökéletesen megértettek, s így pontosabban tudtak megtanulni. Lehetett rá építeni. Akik pedig nem az anyanyelvükön tanulnak többnyire felszínesebb tudást szereznek, könnyebben lemaradnak.
Mintegy száz évvel ezelőtt egy tudós Magyarország térképén egy-egy pontot tett oda, ahol híres tudós, feltaláló vagy művész született. Megfigyelte, hogy ezek a pontocskák az ország szélei felé haladva sűrűsödnek, a közepe felé haladva pedig (kivéve a nagyobb városokat) ritkulnak. Ebből arra következtetett, hogy az ország peremén, ahol több nép, több nyelv, kultúra él együtt kedvezőbbek a föltételek ahhoz, hogy tehetséges ember szülessék, fejlődjék.
Meggyőződésem tehát: az a tény, hogy a Kárpát medencében 14 nemzeti, etnikai, nyelvi közösség él együtt, az nem hátrány, hanem előny, ha nem hagyjuk, hogy a politikusok egymás ellen fordítsák a közösségeket. Bárdos Lajostól hallottam: „A gyűlölet öl. Benne van a nevében: gyűl - öl. Összegyűlik az indulat, s megöl. Nem azt, akire haragszom, hanem engem. Minden gyűlölet még nagyobb gyűlöletet gerjeszt, mint ahogy a szeretet is szeretetet, csak lassabban.” Aki fél, aki nem biztos a dolgában, akinek nincs erős identitása, ellenségképet gyárt magának, hogy a saját táborát összetartsa.
Gyakorta idézzük Bibó Istvánt: „Demokratának lenni annyi, mint nem félni” Nem félni a más nyelvet beszélőktől, a másként gondolkodóktól. Mert nincsenek bűnös népek, nemzetek, csak megtévesztettek, félrevezetettek vannak. Ugyanaz a tömeg kiáltott Nagypénteken „feszítsd meg”-et, amelyik néhány nappal korábban, Virágvasárnap hozsannával fogadta Krisztust.
A demokráciát újra meg kell tanulnunk az ókori görögöktől. Már Platon megmondta: „ha a bölcsek és tisztességesek nem mennek el szavazni, azt kapják büntetésül, hogy buták és gazemberek fognak uralkodni rajtuk”
Természetesen nem azt mondom, hogy ha bántanak, akkor ne védekezzünk, hanem azt, hogy vigyázzunk arra nagyon, hogy miközben védekezünk, nehogy megsértsünk másokat. Számomra alapigazság az illyési mondat: Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért.”
Azt szoktam mondani, hogy azt nem tudjuk megakadályozni, hogy az ellenfeleink a bűneink bolháiból elefántot csináljanak. Nekünk arra kell vigyáznunk, hogy bolháink se legyenek.
Látszólag messze kanyarodtam az aradi vértanuktól. Pedig nem. Végig a helytállásról beszéltem.
A kor szégyene, ha mártírjai vannak. Rajtunk is múlik, hogy életben maradjunk. Ne csak egyénileg.
A gyémánt és a közösség egyben megegyezik: ha kettévágják, az értéke a tizedére csökken.
Azt nem tudom, hogy mi lesz velünk, de azt igen, hogy Ki lesz velünk. Hiszek az Istenben, valamint az emberek jóindulatában és összefogásában.
Köszönöm a figyelmüket.