T. Szabó Előd: Kiskarácsony, nagykarácsony
(Kolozsvár)
Közlés a szerző szíves engedelmével.
Szeretettek köszöntelek mindannyiatokat ezen a vasárnapon; köszöntelek titeket, akik meghallottátok a harangok hívogató hangját és úgy éreztétek, hogy itt a helyetek e közösségben, szükségét éreztétek annak, hogy lelketeket megmelegítsétek e három égő adventi gyertya lángjánál. E három gyertya azonban nemcsak melegít, hanem figyelmeztetően és kérdően lobog itt előttünk; figyelmezteti a templomba betérőt, hogy már két hét sem maradt a nagy ünnepig, karácsonyig, és megkérdezi tőlünk, hogy mit jelent számunkra a közeledő nagy ünnep. A kérdően lobogó gyertya, a szívünkben lobogó lelkiismeret kérdését, kérdéseit kell feltegyük itt és most önmagunknak. A gyertya és lelkiismeretünk kérdése egyszerű és emberi szavakkal megfogalmazva talán így hangzik: hogyan várod te a karácsonyt? Mit vársz te karácsonytól? Mit jelent életedben a karácsonyvárás fogalma? Látszólag a válaszadás nem okozhat nehézséget, hiszen ki ne tudná hogyan várja az ünnepet, mit várjon élete huszadik, negyvenedik, ötvenedik karácsonyától. Szinte hallom válaszaitokat: gyermekek és fiatalok a csilingelő, ajándékhozó angyalt várják; családanyák és családapák azt, hogy a hétköznapok és az elszürkült vasárnapok után végre szeretetben, boldogságban együtt lehessen a család; öregek és egyedül maradottak pedig rég nem látott unoka vagy gyermek betoppanásának csodáját remélik szívük mélyén. Ha megkérdezném, hogy mit és hogyan vársz karácsonytól, továbblépve a kérdés az lenne: minek az ünnepe karácsony? S ismét fülembe csengenek a valóságban vagy a képzeletben erre a kérdésre megadott válaszok: az ajándékozás ünnepe, hiszen Isten megajándékozta egykoron a világot, s az újszülöttet is ajándékokkal halmozták el. S az ajándékozásra való felkészülésben segítenek a díszesen csillogó-villogó áruházak kirakatai, termékei. Karácsony a család ünnepe -hangzik a másik válasz: hiszen Jézus születése egy csodálatos család megszületését is jelentette. S a család ünnepére otthonainkat megtisztítjuk, karácsonyfáinkat feldíszítjük, az ünnepi asztalt lehetőségeinkhez mérten minden jóval megterítjük, s szeretteinkkel töltjük a csillagos éjszakát. Karácsony a béke ünnepe – ez is jól ismert válasz, hiszen a gyermek jászolbölcsője körül az összegyűlt emberekből eltűnik az önzés, a gyűlölet, az erőszakosság. Nekünk is jól jön néhány ilyen békés nap, jól esik csendben, nyugodtan megpihenni, szüleinkkel és gyermekeinkkel a karácsonyfa előtt csengő hangon énekelni az örömüzenetet: „Mennyből az angyal, lejött hozzátok.”
Íme, tehát sikerült megadni a választ a feltett kérdésekre: tudjuk, hogy mit ünneplünk karácsonykor, tudjuk, hogy mit várjunk karácsonytól és tudjuk, hogy miképpen kell készülődni, várakozni ahhoz, hogy ünneplésünk boldog, szép, tartalmas legyen.
Mindezt azonban csak akkor mondhatjuk el, ha felületesen, felszínesen kezeljük a kérdést; biztos vagyok benne, hogy nektek is feltűnt: a felsorolt tartalmak nem képezik az ünnep lényegét. Természetesen: a karácsony az ajándékozás ünnepe, a család ünnepe, a béke ünnepe, de mindez még nem tükrözi a karácsonyi örömüzenet teljes valóságát, mondanivalóját. Ezért van arra szükségünk, hogy figyelmünket a Biblia, Keresztelő János szavai felé fordítsuk, hiszen János volt az, aki Jézus eljöveteléről, megszületéséről beszélt, ő volt az, aki a Jézus-várás, a készülődés útjait mutatta meg. Lukács evangéliuma idézi Ézsaiás prófétát, s így mutatja be Jánost: „Kiáltó hangja szól a pusztában.” Kiáltó hang – nekem mégis ahányszor e szavakat olvasom, képzeletemben a teveszőrruhás, sovány, szomorúszemű próféta jelenik meg, szelíd és csendes, szinte suttogó hangon szól felénk. Lehet, hogy zajos, lármás, zaklatott világunk elnyomja a kiáltást, a reklámok és hirdetések rikácsolásai erősebben hatnak fülünkre. Én azonban hiszem, hogy a prófétai szó, üzenet nem a fülhöz, hanem a lélekhez szól. Hogyan kell hát készülni Jézus megszületésére János szerint? „Készítsétek el az Úr útját…simává”. Azt hiszem e néhány szóban János új képet ad a várakozás fogalma mellé: nem hasonlít a mindennapi életünkben várakozásnak nevezett élethelyzetünkhöz, hiszen nem ölbe tett kézzel, nem „sültgalamb-elv” szerinti várakozásról van szó. Nevezhetnénk Keresztelő János alapján az adventi időszakot aktív, cselekvő várakozásnak. A cselekvésre, az azonnali cselekvésre sürgetnek a sűrűn felbukkanó igék: „készítsétek az Úrnak útját, tegyétek egyenessé ösvényeit, minden halmot hordjatok el, minden szakadékot töltsetek fel.” Nincs lehetőség a megállásra, a megpihenésre, azonnal neki kell látni a munkának és állandóan tenni kell. És mit kell tenni? Ha egy szóban kellene e kérdésre válaszolni azt mondanám talán, hogy rendet: az út előkészítése, egyenessé tétele, a szakadékok feltöltése, a halmok elhordása mind-mind a rend érzését sugallják. Akárcsak mi tesszük, mikor karácsony táján lakásainkban tisztaságot, rendet teremtünk. S ugyanúgy, ahogy mi is szeretjük, ha lakásunk legmélyebb, legrejtettebb, láthatatlan zugában is tisztaság, rend van, ugyanúgy János szavai is a teljességre, a tökéletességre szólítanak, hiszen minden szakadékot fel kell tölteni, minden halmot el kell hordani. De itt nem a lakásunk, a környezetünk elrendezéséről, megtisztításáról van szó, hanem másról. A lelkünkről. Jézus lelkünk felé vezető útját kell elkészíteni, az ő ösvényeit kell egyenessé tenni; minden útjában levő akadályt – szakadékot, hegyet, halmot el kell távolítani útjából. Mindent, azonnal, tökéletesen. Ezek azok az irányok, melyek felé János szavai terelnek minket. Milyen szépen fogalmazza meg a próféta örök mondanivalóját: „Készítsétek el az Úr útját…simává.” Képzeletünkben megelevenednek a képek, látjuk önmagunkat, amint szorgalmas hangyákként megállás nélkül, szüntelenül megyünk, dolgozunk, teszünk azért, hogy a felénk vezető út járható, egyenes, akadálymentes legyen. De a szép szavak, a költői megfogalmazás sokszor félreérthető, szépen cseng a fülnek, a szívnek, de homályban hagyja az értelmet; buzdít, de bizonytalanságot hoz. János szavai hallatán készek vagyunk ugrani és cselekedni, de nem vagyunk biztosak abban, hogy miként kezdjünk hozzá. Mennyire megváltozott a világ az elmúlt kétezer esztendő alatt, s mégis az emberi gondolkodás, érzésvilág hasonló maradt; ma sem érez mást a szív, mint amit kétezer évvel ezelőtt érzett, ma sem dobog másként. Mi is nyugodtan felsorakozhatunk a Keresztelő Jánost hallgató sokaság mögé, hiszen őket is fellelkesítették János szavai, őket is bizonytalanság kerítette hatalmába. Velük együtt mi is kérdezzük: „Akkor hát mit tegyünk?” Hogyan készítsük el Jézus útját, miképpen tegyük egyenessé ösvényeit? Hogyan töltsük fel a szakadékokat, hogyan hordjuk el a hegyeket és a halmokat, hogyan tegyük a göröngyös utat simává? Szerkezeti szempontból hasonlóságot fedezek fel e jánosi történet és Jézus néhány példázata között. Jézus is elmondja a példázatot, majd az értetlenkedő tanítványoknak lefordítja a mindennapok világának nyelvére. Így tesz János is: megmagyarázza az őt kérdezőknek szavainak konkrét jelentését. Félreérthetetlenül fogalmazza meg felhívását, a lehető legkézzelfoghatóbb példákkal, olyan helyzetekkel, melyek mindennap jelen voltak az akkori ember életében és jelen vannak a mi életünkben is: „Akinek…cselekedjék.” A mellettünk élő testvérünk szenvedésére, nélkülözésére hívja fel figyelmünket; arra kér minket, hogy ne menjünk el lehunyt szemmel mellette, hanem lehetőségünk szerint segítsünk rajta. E magatartás alapja pedig a nagy jézusi parancs, az örökérvényű karácsonyi üzenet, tartalom: a szeretet, a cselekvő szeretet.
Kétféle karácsony létezik. Az egyik akaratodon kívül az éjszakák és a nappalok rendszeres váltakozásával közeledik feléd, karácsonyfával, megterített asztallal, pihenéssel, ajándékokkal. Szép ez a karácsony, azt hiszem nincs közöttünk olyan, aki ne őrizne emlékezetében egy régi vagy közeli karácsonyi élményt. De valld be magadnak őszintén, hozott-e életedbe minőségi változást egy-egy ilyen karácsonyi élmény, lelked tisztult-e meg igazán egy betlehemi csillagos éjszakán, lettél-e új ember a karácsonyfa gyertyáinak fényében?
A másik karácsonyt nem hozza el a naptár, csak a benned megszülető és tettekben megnyilvánuló akarat. E karácsony, Jézus benned való megszületése nem békét, nem nyugalmat, nem pihenést hoz, hanem fegyvert, belső harcot és állandó munkálkodást. Mert Jézus nem kényelmes vendég, mert Jézus mindent követel tőled, s e minden alapja az örökérvényű karácsonyi üzenet: a cselekvő szeretet. E karácsonyban nélkülöző embertársaddal együtt melegedsz meg hideg téli estén a kandalló tüzénél, éhező testvéreddel ülsz az ünnepi asztalhoz és a családi szeretet melegéből a gyűlölet miatt reszkető felebarátod is részesül.
Ez hát a kétféle karácsony. Te melyiket várod most, hideg téli napokon? Te melyikre készülsz nap, mint nap, járásodban és kelésedben? Mit vársz te az ünneptől és mire gondolsz te, amikor kellemes, áldott ünnepeket kívánsz felebarátodnak?
Ezen az adventi vasárnapon ezek a kényelmetlen kérdések tevődnek fel és fogalmazódnak meg bennünk. Ezeknek méltóképpen való megválaszolásában segítsen minket gondviselő Istenünk, adjon nekünk szép mulandó ünnepet és tegyen minket erősekké, hogy megteremthessük lelkünkben az örök, tökéletes karácsonyt. Ámen.