Milványi Cseszneky Miklós: Párbeszéd
A magyar lelkületű unitarizmus Éltető Lajos szerint három alapelven nyugszik: szabadság, türelem és józan ész.
Az unitárius szentháromság azonban nem létezhet a kovász szerepét
betöltő párbeszéd nélkül. A szabadság mások meghallgatására irányuló
készség nélkül a hordószónokok szabadsága: mindenki elmondhatja a
véleményét, s ki-ki csatlakozhat a számára szimpatikus táborhoz, de az
eltérő véleményű csoportok tagjai nem érintkeznek egymással, nem alakul
ki közöttük a gondolatok cseréje, nincs érvelés, az argumentumok
szerepét dogmává merevedett hitigazságok helyettesítik. A dialógust nem
ismerő illetve elutasító közösségek valójában nem szabadok,
lehetőségeik egy jelentős részéről önként lemondtak, s mémjeik
rabszolgáivá váltak.
A párbeszéd nélküli türelem érdektelenség. Aki nem kész arra, hogy
meghallgassa a másik véleményét, úgy, hogy közben felvállalja saját
meggyőződését, az nem tiszteli embertársát, nem türelmes, legfeljebb
indifferens. A józan ész egyik lehetséges angol megfelelője, common sense, rendkívül kifejező: közös észlelést, egy közösségen belül kialakult s általánosan elfogadott értelmezést jelent. Common sense
azonban csak csak úgy jöhet létre, ha a társadalom tagjai között
létezik a nyílt párbeszéd, ahol nem csupán az egyének vagy egyes
elkülönült szegmensek szajkózzák csalhatatlannak hitt meggyőződésüket,
hanem jelen van az odafigyelés, a meghallgatás készsége is.
Az elsősorban politikai szimpátiák alapján polarizált magyar
társadalomban talán azért nem tud érvényesülni az unitárius alapelvek
triásza, mert az évszázadok során kialakult és rögzült beteg mémek
megakadályozzák a párbeszédet. A magyar történelmi emlékezet mindig
hajlamos volt arra, hogy a konfrontációt vállaló és azt a végsőkig
élező személyiségekkel azonosítsa a nemzetet. Szinte minden magyar
városban találunk Rákóczi nevét viselő közterületet, de a hazai
alkotmányosság megőrzése érdekében józan kompromisszumot vállaló
Károlyi Sándor nevét hiába keressük az utcanév-táblákon; nagyszüleink
Kossuth apánk képmását házioltárként tisztelték, de vajon hány
hajlékban találtuk volna meg az elmúlt fél évezred legvirágzóbb magyar
korszakának alapjait a párbeszéd és kiegyezés révén biztosító Deák
Ferenc portréját? A dialógus napjainkban sem kelendő a politikai,
gazdasági és morális válságtól sújtott Magyarországon. A meghatározó
politikai erők nem hajlanak a párbeszédre, a hozzájuk kötődő
holdudvarok kölcsönösen negligálják egymást, s a pártpreferenciák
alapján kialakult szekértáborok hívei vallási fanatizmussal
ragaszkodnak egyolvasatú világukhoz: az "ellenséges" táborhoz tartozó
médiumokról nem vesznek tudomást, néhány üdítő kivételtől eltekintve
nincs szabad fórum a vélemények racionális ütköztetésére, a közéleti
sajtó elsődleges célja a propaganda és nem a párbeszéd. A dialógusnak
nem feltétele az egyetértés, de a (társadalmi) béke elengedhetetlen
kritériuma a párbeszéd, melynek hiánya (polgár)háborúhoz vezethet. Az
egyik legjobb példa minderre a kubai rakétaválság nyomán létrehozott
forródrót a Fehér Ház és a Kreml között: Kennedy és Hruscsov nyilván
nem sok kérdésben osztották egymás álláspontját, de felismerték, hogy a
párbeszéd hiánya katasztrófához vezethet.
A dialógus unitárius keresztény megközelítése nem lehet teljes a
Názáreti Jézus életének és tanításának vizsgálata nélkül. A
kereszténység két évezredes története során nem egyszer próbálták meg a
galileai prófétára hivatkozva lehetetlenné tenni a párbeszédet, holott
az evangéliumokban kirajzolódó Jézus másokat meghallgató, az
ellenségnek tartott rómaiakkal és a kitaszítottakkal is szóba elegyedő
párbeszéd-ember. A másokkal való eszmecsere azonban nem jelent
önfeladást, Jézus nagyon is határozottan képviseli saját álláspontját a
szadduceusokkal és a farizeusokkal szemben, de sosem tér ki a párbeszéd
elől. Jézus valódi ellenségei nem a főpapok és az írástudók, hanem a
zelóták. A zelótának nincsenek kérdései, csak válaszai, s kérdések,
azaz a másik emberre való nyitottság nélkül nincs párbeszéd. Amikor a
vélhetően zelóta kötődésű Júdás felismeri, hogy a szamárháton érkező
ember fia nem az általa várt politikai messiás, árulóvá lesz. Jézust, a
párbeszéd-embert keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad, s ma is
megjelenik, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, hogy párbeszédet
folytassanak a szabadság, a türelem és a józan ész szellemében.