Éltető Lajos: Verses elmélkedés
Éltető Lajos: ELMÉLKEDÉS
MBK/ITT-OTT tábor A Reménység tavánál
Vasárnap, 2006. aug. 13.
Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég,
Ki egy szavával híva létre mindent,
S pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett,
Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy
Fényében illy osztályrészt engedett.
Megtestesült az örökös nagy eszme,
Im, a teremtés béfejezve már,
S az Úr mindentől, mit lehelni enged,
Méltó adót szent zsámolyára vár.
Kedves Barátok, Madách Imre a fent idézett szakasszal vezeti be Az ember tragédiáját. Angyali kórussal mondatja ill. énekelteti el. A nagy költő e sorokban szépen, tömören foglalja össze a kereszténység isten-meghatározását, amely a júdaizmusban s a görög filozófiában gyökerezik, és a középkor folyamán fejlődik független, érett világnézetté. Történelmi magyar egyházaink az unitárius kivételével mind a mai napig többnyire ezt a megfogalmazást tartják hivatalosan a realitás, a valóság summájának. Először volt az eszme, melyből isteni szóra, a λογοσ mágikus hatására keletkezett az anyagi világ, amelyben létezünk. Isten az egész, minden egyéb csak része az egésznek, az EGY-nek vetülete. Teljes mértékben Isten függvényei vagyunk, hálával tartozunk neki, és csak neki, életünkért, javainkért. Mindez persze nem elégíti ki a kritikusan gondolkodókat. József Attila pl. így kommentálja azt a tézist, hogy Isten azért teremtette volna az embert, hogy legyen ki dicsérje Őt:
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jó szándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék.
Most mégis, megfáradván
Dícséreteddel keresünk új erőt.
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól. Akarom.
József Attila: Imádság megfáradtaknak
Figyeljük meg: az Isten dícsérete itt az ember hasznára van, mert Most mégis, megfáradván Dícséreteddel keresünk új erőt.
Református Egyházunk katekizmusa, a II. Helvét hivallás több dogmapontnál felteszi a kérdést: Mi hasznodra van ez? Felette érdekes, ma is időszerű megfogalmazás, mert korunk teológiájában új, üdvös imterpretációkhoz vezethet. A középkori ember számára a fontos kérdés az volt, hogy van-e Isten és hogy milyen Ő. Ma azonban inkább az Istenbe vetett hitről elmélkedünk, és azt nem a filozófia, hanem a pszichológia módszereivel közelítjük meg. A dícséretből tehát új erőt merítünk, a hitből ugyancsak. Így ír nagy református költőnk, Ady Endre, az első világháború idején:
Be szép a régi kép, a tiszta,
Be szép volt a világon élni,
Be szép volt az a lázadó,
Mégis uras, szent Össze-Vissza.
Imádkozni is tudtunk néha,
De mindenképp Istené voltunk,
Nem-akartan és nem-tudón
Legbőszebb óránk se volt léha.
Be szépeket elhittünk akkor
És a Poklot hogy elfeledtük
És most a Pokol muzsikál:
Fülünkben száz és szörnyű akkord.
Megszakadt szép imádkozásunk,
Pedig valahogyan: van Isten,
Nem nagyon törődik velünk,
De betakar, ha nagyon fázunk.
Imádkozzunk, hogy higyve higyjünk:
Van Isten, de vigyáz Magára,
Van Isten s tán éppen olyas,
Kilyenekben valaha hittünk.
Adjuk Neki hittel magunkat,
Ő mégiscsak legjobb Kisértet,
Nincs már semmi hinnivaló,
Higyjünk hát a van-vagy-nincs Urnak.
Mert ő mégis legjobb Kisértet
S mert szörnyüséges, lehetetlen,
Hogy senkié vagy emberé
Az Élet, az Élet, az Élet.
Ady Endre: Menekülés az Úrhoz
És ugyanerről, de másképpen így vall nagy evangélikus költőnk, Reményik Sándor:
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
Reményik Sándor: Istenarc
A hálaadás kérdése is ide kívánkozik. Hálát adni a jóért, s a rossz megszűnéséért, elmaradásáért egészséges reakció. De kinek adjunk hálát? Ki másnak, mint Istennek?
Jean Cauvin vagy Calvin, magyarosítva Kálvin János francia-svájci református egyházalapító és teológus híres művében, az Institutio Christianae religionis-ban felveti: Minek kérni valamit Istentől, ugyanis ha Isten mindentudó, úgyis tudja, mire van szükségünk? Válasza: azért, hogy legyen kinek hálát adnunk, ha kérelmünk beteljesedne.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ígérete1989-ben, kereken 200 esztendővel a véres francia forradalom kitörése után végre beteljesedett. De hálásak vagyunk érte? Ha a magyar sajtót, internetet olvassuk, azt látjuk, hogy a hála bizony elmaradt. Ehelyett sokan szidják az Istent, mert nem úgy végződött a kommunizmus, ahogyan megálmodták. Nem folyt a vér, nem tombolt a bosszú. Ezért vannak, akik tagadják, hogy a vörös csillag egyáltalán letűnt, így vetve árnyékot hazájukra, de 56-ra is, amire e héten itt együtt emlékeznek még az idősebbek, s amiről a fiatalabbak már csak megemlékeznek. Ám Jézus így tanít minket a borulátásról: Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! Mt 6:23
Intermezzóként halgassuk meg nagy katolikus költőnk, a zsidó származású Sík Sándor Te Deumát. A „hála legyen” refrént mondjuk együtt:
Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.
Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.
Hogy mindig jutott két garasom adni
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.
Hogy értenem adatott másokat
s nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.
Hogy a sírókkal sírni jól esett
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.
Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.
Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.
Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.
Hogy akik szerettek, szépen szerettek
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.
Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég aki voltam,
hála legyen.
Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.
Hogy megtarthattam a hitet
és megfuthattam a kicsik futását
és futva futhatok az Érkező elé
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!
Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! -
hála legyen, Uram!
hála legyen!
Természetbeli gyarlósága az embernek, hogy minden kívánt fejleményt meg szeretne érni. Rövid az élet, adj Uramisten, de mindjárt! - így türelmetlenkedünk, pedig tudjuk, hogy Isten malma sokszor lassan őröl. A német azt mondja: Gut Ding will Weile - a jóhoz idő kell. Ady Endrével ismét:
Tartsd magad,
Sors, Élet és Idő szabad
S ki várni érez, várni tud.
Várni tud,
Kinek ön-énje nem hazug
S nem hord össze hetet s havat.
Tartsd magad,
Mert most az a leggazdagabb,
Ki várni érez, várni tud.
Ady Endre: Ki várni tud
Amerika 50 évig várni érzett, várni tudott, hogy összeomoljon a kommunista birodalom úgy, hogy ne törjön ki egy világpusztító háború. Mellesleg Bush elnök Gellért-hegyi beszédének is ez a gondolat volt az alapja, hogy sokszor sokáig várat magára a jó fordulat.
A magyarság vallásossága visszafejlődött a kommunista éra alatt. Tévedés azonban azt állítani, hogy ezért csak a kommunizmus felel. Nyugat-Európában, ahol sohsem volt kommunista uralom, hasonló folyamatnak lehettünk szemtanúi. Egyedül itt, Amerikában virágzik még a nyugati keresztény vallás, zsúfoltak a templomok.
Az amerikai magyar templomok legtöbbje azonban a sír szélén támolyog. Vannak, még miköztünk is, akik ezért a lelkészi kart hibáztatják. Az ilyen kritikusok túlságosan is sokat követelnének meg lelkészeinktől, olyant, amire nincsenek felkészülve. Ennek ellenére legtöbb lelkészünk szépen kitett magáért amerikai magyar népünk szolgálata érdekében, nélkülük már nem is léteznénk talán. Egyházaink hanyatlását elsősorban a beolvasztó környezet és az itteni magyar nép elidegenülése okozta. Nem a lelkészek hagyták el a népet, hanem a nép a lelkészetet.
Az elidegenülés okai összetettek. Legyen elég itt annyi, hogy ez párhuzamosan folyt az amerikai városok arculatának megváltoztatásával, az etnikai magyar gettók felszámolásával, s a magyar nyelv kérlelhetetlen sorvadásával. Tehetünk-e bármit is annak érdekében, hogy ezen a helyzeten segítsünk, most, a 25, órában? Baráti közösségünk sokszor mutatott példát etikai kérdésekben. Most magyar ökumenét hirdetünk. Nem a felekezetek ökumenéjét, hanem magyarokét, akik a teológia dogmatikai kérdéseit és a különféle felekezeti hagyományokat félretéve támogatják az amerikai magyar egyházakat, ha kell, távolról is. A magyar templomok fogadják be a más vallású magyarokat, még a vallástalanokat is. Erre nem lesz minden lelkész ill. gyülekezet kapható. Nemrégen a Kálvin Zsinat egyik korifeusa pl. ki akarta közösíteni egy református amerikai magyar turistacsoport tagjait, akik egy, az amerikai anyaegyházuk, a United Church of Christ által sponzorált szentföldi kirándulás során megmártatták magukat a Jordán vizében, s így szentemberünk szerint újrakeresztelkedtek, gyűlölt anabaptistákká vedlettek.. Ez a lelkész úr szellemileg a reformáció korának sarába ragadt bele. Sajnos nem egyedül.
A Magyar Baráti Közösség vallási társulat, nem politikai. Mégis sokat foglalkozunk, talán túl sokat, a politikával. De vannak köztünk olyanok is, akik tudják: az elsődleges politika nem a nagy csodákra való várás, nem az akarnokság, hanem az emberi minőség javítása. Jobb emberekké, jobb magyarokká válni - ahogy cserkészeink hiszik és vallják - többet ér minden erőltetett politikai aktivizmusnál. Segítsük egymást ebben, s tűzzük ki magunk számára is a magyar kultúra ápolását. Olvassuk a magyar irodalmat, hallgassuk a magyar zenét, ismerjük meg a magyar történelmet megbízható forrásokból. És ahogy lehet, csiszoljuk állandóan magyar nyelvünket! Mert ezek azok a politikai cselekedetek, melyek leginkább megőriznek a beolvadástól, a nemzeti elenyészéstől. Hadd legyen a Jóistennek magyarja holnap is Amerikában!
Madáchcsal kezdtünk, végezzünk is vele:
ANGYALOK KARA
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célul,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;
És e szégyen öntudatja
A hitványat földre szegzi,
A dicsőet felragadja, -
Ámde útad felségében
Ne vakítson el a képzet,
Dicsőségére te végzed,
És ő éppen rád szorulna,
Mint végzése eszközére:
Sőt te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. -
ÉVA Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!
ÁDÁM Gyanítom én is, és fogom követni. Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! -
(A vég: a Föld ökológiai pusztulása, Ádám látomásában)
AZ ÚR Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
BÚCSÚZÓUL BALASSIVAL:
Áldj meg minket, Úr Isten, az te jóvoltodból,
Világosíts meg minket irgalmasságodból
Orcád világosságával, lelked ajándékával,
Hogy éltünkben ez földön járjunk igazsággal!