ITT-OTT Találkozók

Fülöp Ágnes: ITT-OTT Beszámoló


ITT-OTT találkozó, 2011 augusztus 13-20, Lake Hope, Zaleski State Park,Ohio


Egyén – Egység - Közösség


Fülöp Ágnes M. riportja 2011 augusztus 28


Augusztus közepén egy hétre újra összejöttünk magyar találkozónkra az Ohió-i Zaleski Állami Parkban a Reménység Tavánál. Régi ismerösök, barátok, újonnan csatlakozó családok és fiatalok örültek újra látni, megölelni egymást. A szálláshelyeink kabinjai körül magyar szóval, énekkel telt meg az erdő. Ez évben több, mint 110-en jöttek el a találkozóra az USA több államából: New York, Ohio, Connecticut, Texas, New Jersey, Minnesota, Michigan, Indiána, Tennessee és legnagyobb képviselettel Chicagóból, Illinois államból utaztak az Itt-Ott hetére. Idén több kicsi gyermekes család és cserkész korú fiatal vett részt a találkozón. Az érdekes előadások mellett sok zenével, tánccal, picknikkel, kézilabda meccsel és kirándulásokkal élveztük közösen a gazdag program és az együttlét örömeit.


Meghívott és felkért elöadóink voltak: Dr. Horváth Erzsébet (Budapest), a Károly Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának egyháztöréneti tanszékvezető docense, a Magyarországi Református Egyház Zsinat levéltárának igazgatója. Kiss Eszter (Budapest), a budapesti Katona József szinház szinésznője, aki magasan képzett ismerője a magyar költészetnek, s kinek szive és tehetsége elkápráztatott időst és fiatalt egyaránt.Dán Károly (New York), a New York-i Magyar Főkonzulátus Főkonzulja. (2010- )Tobak Ferenc (California), zenész, hangszerkutató, hangszerkészítő népi iparművész. Jelentős szerepe van a duda legújabbkori fejlesztésében, szabványosításában. Felesége Seregi Lilla zenész, pedagógus, tamburáns, népzene kutató, énekes.Hajdú-Németh Gergely (New Jersey), ügyvéd, az Amerikai Magyar Alapítvány igazgatója. Gyermek korától aktivan vett részt a magyar-amerikai közösségi életben, Tóbiás Attila (Connecticut), református lelkész a wallingfordi és bostoni református gyülekezeteknél.


Augusztus 14-én Tóbiás Attila református lelkész Istenszolgálata után Bokor Erika elnök megnyitó beszédében köszöntötte a résztvevöket és a vendég elöadókat. Felkérésére távollevő barátaink meleghangú üdvözleteit olvastunk fel.


A hét előadásai voltak: Ludányi András (Ada, OH-Budapest) “Hétmérföldes csizmában”, - megemlékezés Cseh Tiborról, emberségéről és munkásságáról. Tóbiás Attila: “Hinni vagy nem hinni..”. Kiss Eszter:  “Helikon”, “Szabó Lőrinc”, “Hires magyar költők és írók.” Érdy Miklós, (New Jersey): “A magyarság keleti eredete és hun kapcsolata”. Dr. Horváth Erzsébet:  “Az egyházak megsemmísitése? – Erkölcsi vákum!”  Hajdú-Németh Gergely : “Az amerikai magyar intézmények jövője” 


Dán Károly, “Új magyar nemzetpolitika és az amerikai magyarság”. Dr. Somogyi Balázs (Cheshire, Connecticut) “Budapest és a huszadik század magyar irodalma” cimmel tartottak elöadást. Dr. Kovalszki Péter vezette a Pavlish Bernadett Könyvklub témájának: Bodor Ádám, Az utolsó szénégetők című könyvének megbeszélését és egy filmvetítést. Valamint bemutatásra került Csicsery György filmje: “Songs Along a Stony Road”.


Tobak Ferenc és Seregi Lilla  koncertje a “kárpát-medencei dudák és egyéb fúvós hangszerek” valamint előadásuk  “Csángó dudások, zenei gyűjtő útjaim” nagy sikert aratott. 


Fülöp László és Ágnes szervezésében kiránduláson vehettünk részt meglátogatva egy régi magyar bányásztelepülést Congoban, ahol a helyiek John Almashy, Kevin Wilson és Missy Almashy, Gladis Convey és mások kiállított archive gyüjteménnyel várták csoportunkat és ebéddel láttak vendégül bennünket. Örömmel elkísérték auto- karavánunkat a helyi temetőbe, ahol az 1800-as évek végétől, az 1920-as évek elejéig eltemetett magyar bányászok és családjainak sirfeliratait olvashattuk magyarul.


Ugyanazon a napon az ifjűsági csoport Sándor Kinga szervezésében egy másik portyázó lehetőséget kínált a Zaleski State park gyönyörűségeit felfedező kirándulással (kisebb vizesés, barlag járás) a jelentkezőknek. A szerda délutáni piknik mindig hatalmas siker, ahol bográcsgulyás, tábortűz, szalonnasütés, vidám program tartotta együtt késő estig a társaságot a Reménység tó partján. 


Kézügyesség fejlesztő programok: hímzés, gyöngyfűzés, Bokor Zelma, Somogyi Ilona, Toka Noémi tanításával. Csángó dallamok furulyán, tamburán, síp készítés, Tobak Ferenc és Seregi Lilla bemutatásában. Kiss Eszter tóparti előadása Dzsida Jenőről. Számháború, lovaglás, bogrács gulyás főzés szinesítette az ifjúsági programot.


Angolnyelvü programjainkban Bártfai Artur (OH), Ludányi Csilla (Texas) és Ludányi András (OH) magyarnyelv oktatása és magyar történelmi elöadásai adtak értékes órákat angol anyanyelvü tagjainknak.


“Ki mit tud!”  A programban szavalatok (Szilágyi Péter, ifj. Elekes Álmos) , citera szólók (Zoltán Réka, Minger Róbert)  hangzottak el. Balla Zsuzsa  által bemutastásra került Fülöp László Magyarországon kiadott könyve, a “Máramarosszigeti történetek”, Fülöp Ágnes olvasott fel rövid részletet az egyik történetből. Kiállításokban gyönyörködhettünk, mint Bokor Zelma csodalatos keresztszemes himzéseiben, Zoltán Réka rajzaiban, Fülöp Ágnes és Sándor Réka fotográfiáiban, valamint a St. Paulban (MN) 2010 Nemzetek Fesztiválján a Minnesotai Magyarok “Award of Excellence” elismerést kapott “János vitéz” kiállításában, amelyet Fülöp László és Ágnes rajzolt és készített.


A délelötti elöadások idején Simon Éva (Ann Arbor, MI) magyar nyelvü. gyermek-foglalkozáson tanitotta a kicsiket. A fiatalok programját Sándor Kinga (Chicago, IL) ifjúsági felelös állította össze lovaglással, csónakázással, portyázással.


Elmaradhatatlanok a közös palacsinta és a lángos sütö esték, ahol  közösségünk apraja nagyja élvezi a vidám baráti együttlétet.


Megtartottuk az éves Közgyűlést és egy Tanácsgyűlést feladataink megbeszélésére.


Az egy hét gyorsan eltelt. A szombati búcsúzáson Bokor Erika elnök megköszönte mindenkinek a tartalmas hét sikeréhez adott munkáját, szeretettel hivta a jelenlévőket a jövő évi újabb találkozóra. Reméljük a jövőben Minnesotából is többen vesznek részt a Magyar Baráti Közösség Itt-Ott konferenciáján, ezen az egyénnek és családoknak egyaránt feltöltődést jelentő összejövetelen. Rev. Horváth Erzsébet és az Ifjúsági Csoport  végezte a búcsú Istenszolgálatot és együtt énekeltük el a magyar Himnuszt. Valamennyien szép emlékekkel gazdagon, szorosabbra font barátságokkal búcsúztunk abban a reményben, hogy a következö év augusztusában a Reménység Tavánál újra találkozunk.  Tekintse meg a web-oldalat: http://www.itt-ott.org/conference?lang=en


AMF. MBK-MH liaison. Minneapolis, MN.USA


 

comments powered by Disqus