Éltető Lajos: Mémek?
Kedves Lajos! - írja barátom, L:
Ezt csak Neked küldöm. A [levélíró] commentje érdekes, de
tulajdonképpen a mémekhez vezet ez? Ennek Te vagy a nagy szakértője.
Ami rosszhoz ő kommentál, az sajnos megmarad mindíg. A
budapesti 2006-os verésekhez hasonlók történnek állandóan a világ
különböző helyein. Érdekelne a Te véleményed.
Ölel
L
Kíváncsi vagyok hogyha mindez a brutalitás cigányokkal vagy horribile dictu zsidókkal szemben történik meg akkor mekkora sikítozás lett volna belőle... nemzetközi porondon.
2006 októberében - és utána se hangzott el egy szó se Tom Lantostól, Esterházy Pétertől, Kertész Imrétől, Konrád Györgytől... Tamás Gazsi sem „ágált erőtlen, vékonyka karjaival”, sem vizionált fasiszta rendőrterrorról és nem szervezett demonstrációt. Érdekes, vajon miért nem?
Nem kettős mérce (double standard) ez, Kedves Elvtársak?
Megjegyzem, hogy nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy többedmagunkkal símaszkban (teljes anonimitásban) és gumibottal/viperával támadjunk diákokra. Mint az is 'easy', hogy az ej leple alatt kommandósruhában és túlerőben lődözzünk ágyukból kiugrasztott, fegyvertelen cigányasszonyokat és gyerekeket... Mindkettő végtelenül aljas és gyáva tett.
A pszichológiában nagy irodalma van az 'autonóm' és/vagy 'heteronóm' erkölcsiség fogalmának. Az előbbiben az erkölcsi törvények az emberben belül vannak, míg az utóbbi eseteben a szemelyiség külső törvényekhez alkalmazkodik (anélkül, hogy azok validitását értékelné; magyarul parancsnak engedelmeskedik, barmi is lett legyen az a parancs). Ontológiailag kb. a pubertás kor korul alakul ki az autonóm erkölcsi érzék fölénye (már akiben kialakul). Hétköznapi szavakkal: a szemelyiség a külső törvények ellen lázad, mert így alakítja ki saját erkölcsi normáit. Újabban ezt a folyamatot SOKKAL korábbra teszik és az az általános vélekedés, hogy már 2-3 éves korban alapvető szerepe van az autonóm erkölcsi önértékelésnek a személyiség kialakulásában ('dackorszak'). Ez egybevág azzal amit Babits Mihály mondott: "Kisdedkortól már minden nevelés csak önneveléssel lehetséges".
Az autonóm/heteronóm kérdés a Nürnbergi-per után lett a tudományos érdeklődés céltáblája, Ugyanis a perben a győztesek a náci háborús bűnösök 'autonóm' erkölcsi érzéket kértek számon (vagyis, hogy miért nem lázadtak fel az embertelen parancsok ellen és miért úsztak együtt az árral?). A nacik pedig tipikusan 'heteronóm' válaszokat adtak: "én csak a parancsot teljesítettem".
Az autonóm erkölcsű ember veszelyes is lehet, mert az erőszakszervezet (hadsereg, rendőrség, terrorkommandó, munkásőrség) nem tudja őt totálisan kontrollálni és irányítani. Az uniformis, az anonimitás azt a célt szolgálja, hogy a személyiség könnyebben el tudja veszíteni az autonómiáját.
Az autonómia feladása egy csoportérdekért (altruizmus) az ember alapvető tulajdonsága, mondhatni faji jellege. Ez az élet MINDEN területén megfigyelhető. Ez történik akkor is amikor bármilyen "egyenruhába" bújunk legyen az akar orvosi köpeny. Vagy amikor autóba ülünk és nem személy szerint XY-ként veszünk résszt a forgalomban. És ez teljesen normális.
Az azonban nem, hogy egész közösségek, sőt társadalmak tudnak regrediálni a heteronóm állapotba szinte egy pillanat alatt. Amikor Mózes lejön a hegyről a törvényekkel (autonóm erkölcs szimbóluma), a népet az Aranyborjú korul (külső, heteronóm erkölcsi szimbólum) találja; a teljes regresszió állapotában. A kőtáblákkal veri szét az aranyborjút. És az újabb törvényeket már nem kőtáblákra, hanem az emberek szívébe írják. Ez gyönyörű és tökéletes leírása a heteronómból az autonóm erkölcsiségbe való átmenetnek. A huszadik század történelme is tele van a társadalmi regresszió példáival: vörös és barna/fekete fasizmus, a kínai Kulturális Forradalom, Pol Pot, a balkáni háború... (Közhelyes magánvélenyem az, hogy a ma Magyarországon tapasztalt erkölcsi leromlás is a Kádár-éra alatti heteronóm erkölcsi regresszió utóhatása. Az akkori urak/elvtársak azt mondták ugyanis: „ha elfogadjatok a mi törvenyeinket/játékszabályainkat, akkor hagyunk benneteket egy kicsit élni”. Az egyének pedig feladtak erkölcsi autonómiájuk egy jelentős részét és nem firtattak a rendszer erkölcsi fundamentumait, vagy azok hiányát...)
Tisztes brit honpolgárok regrediálnak falkává amikor anonim futball-drukkerként szétvernek egy-egy várost. Jobb sorsra érdemes amerikai katonák: Staff Sgt. Ivan „Chip” Frederick, Sgt. Javal Davis, Cpl. Charles Garner, Spc. Jeremy C. Sivits „mennek le kutyába” Irakban. Azért írtam le a nevüket, mert ők azt biztosan nem adták volna hozzá, amikor az iraki rabokat alázták. Pontosan itt a lényeg: amit a nevünkkel csinálunk és nem mint egy katona, egy rendőr, egy orvos, stb azok vagyunk mi. És megfordítva, mindent amit csinálunk vagy nem csinálunk úgy kell(ene) tennünk, hogy a teljes (autonóm) személyiségünkkel felelünk érte. És ebből a szempontból tök mindegy, hogy zsidókat visznek el, cigányokat ölnek, magyarokat aláznak-e... „...mert vétkesek közt cinkos aki néma”, tenné hozzá Babits, igazi autonóm erkölcsű személyiség, a Drága Elvtársak számára.
Barátom kérdése azonban ez volt: a mémekhez vezet-e mindez? Ezt szeretném röviden megvizsgálni.
De előbb egy meghatározás. Mi a mém? A mém olyan új fogalom, hit, hiedelem vagy divat, mely emberről emberre terjed, s melynek úgymond önálló léte van. Bevett mém pl. a „nemzetközi porondon”, hogy Magyarországon rasszista alapon üldözik brutálisan a zsidókat meg a cigányokat. Mém, hogy akik nem szóltak a pesti rendőratrocitásokról, azok mind „elvtársak”. (Vagy zsidók, ami sokak számára sajnos egyre megy.)
Valóban nagy irodalma van az autonóm-heteronóm erkölcsiségnek, nem csak a pszichológiában, hanem a filozófiában is. Ezeket az alábbiakban helyesen ismerteti a szerző: „előbbiben az erkölcsi törvények az emberben belül vannak, míg az utóbbi esetében a személyiség külső törvényekhez alkalmazkodik…” Ez kb. Immanuel Kant német filozófus definíciója. Szerzőnk megemlíti ugyan, de nem emeli ki a harmadik esetet: mennyiben lehet velünk-született erkölcsről beszélni? Ez utóbbi hevesen vitatott téma; napjainkban csecsemőkkel végzett kísérletek azt látszanak igazolni, hogy bizonyos kezdetleges szinten már a féléves emberke is megkülönbözteti a jócselekvőt a rosszattevőtől.
Ám az autonóm erkölcs kifejlődése (ami a bibliai mítosz szerint is Isten elleni lázadás eredménye volt, mint a tizenéveseké a szülők ellen), az, hogy magunktól tudjuk, mi a jó és mi a rossz, s ne csak mások parancsára hallgassunk, magasabb fokú érettséget követel. Kant szerint ez már az ész, a ráció funkciója. És vannak, mint ahogyan a cikkíró is céloz rá, akik ezt a fokot sohasem érik el. Az ilyeneket továbbra is külső kényszer irányítja, azaz heteronóm erkölcs szerint élnek.
És a mémek? Ezek úgy szabják meg gondolkodásunkat, cselekvésünket, tudat alatt, hogy többnyire észre se vesszük. A nürnbergi per vádlottjai védekezése, miszerint csak parancsot hajtottak végre, nem volt hazugság. A feltétlen engedelmesség mémje ezt követelte meg tőlük, katonáktól, magas tisztviselőktől; nem a büntetéstől való félelem hajtotta őket, hanem a becsület és a hűség beidegződött erkölcse a németség és a Vezér iránt, akire felesküdtek volt.
A mémeknek saját sorsuk van, de manipulálhatóak. Ez az oktatás, az agymosás és a propaganda feladata. A propaganda révén ténnyé válhat a szemfényvesztés, igazsággá a hazugság, valósággá a szándék, a képzelet. A mai napig embermilliók hiszik azt, hogy zsidó összeesküvés kormányozza a világot, és ezt a szívós mémet semmivel se lehetett eddig semlegesíteni, terjed, egyik ember adja tovább a másiknak. A civil lakosság tömegpusztításának szükségessége, helyeslése a 2. világháborúban olyan mém, ami még ma is meghatározza az egykori szövetséges országok lakosságának erkölcsét.
Cikkírónk nyilván kommunista-ellenes, mémjei arra késztetik, hogy Tom Lantost, Esterházy Pétert, Kertész Imrét, Konrád Györgyöt és Tamás Gáspár Miklóst mind egy kalapalá vegye, mint „elvtársakat”, ami nem kevesebb mint abszurdum.
Erkölcsi regresszióról csak akkor beszélhetünk, ha lett volna olyan kor, amikor az emberi társadalmat az autonóm erkölcs vezérelte, mely áldásos állapotból azóta visszafejlődött egy ősibb, primitívebb,heteronóm erkölcs világába. Ez is mém: az a hit, hogy édes aranykort éltünk meg valamikor, melynek édenkertjéből kikergetett Isten, „bűneink miatt”. Pedig az élet mindig brutális volt, aranykor sose volt, s bűnünk csak abból állt, hogy az autonóm erkölcs megszerzésére vágytunk, megismerni saját eszünkkel, szívünkkel hogy mi a jó és mi a rossz.
comments powered by Disqus