Egy régmúlt karácsony
Mint seben a var
omladozó vakolat
öleli a falakat.
Emlékeim nagy háza,
s a végtelen torony
beletörpül a valóságba.
A tornác mögött kifordult,
összetörött, megcsonkult
az otthonra nyíló ajtó,
ahol a tűz zenéje
ritmusokban pattant ki
a cserépkályha rácsain,
megannyi élő zsarátnok.
Faillattal ölelkeztek a lángok,
és szerelmük visszfénye
a padlón vonaglott félve.
Szánkók csikorgásá
nyelték el az ablakok:
kint semmi, csak fehérség
- irdatlan havas térség -
ez a ház volt a világ.
Ezüstös ragyogásban,
szeretettől fénylő arccal
jött a karácsonyi angyal
ebbe a szobába, az én fámhoz.
Most nyárt lehel a rét,
a fenyves árnyéka
óvatosan a patakba lép.
Régmúltamat keresgélve
fűben, kövekben, porban
az úton baktatok,
s a magasság kékjébe burkolózva
összebújnak felettem a csillagok.
Makkai Arany Ágnes
Waianae, Hawaii
comments powered by Disqus