Végvári László P. Vazul ofm
„Tarts meg első szerelmemben,
maradj porcióm és kelyhem
a h o g y r é g e n
Tégy aranyos paténádra
életadó békességed
üdvözítsen engem”
(pappá szentelésem 47. évfordulóján)
Az Élet Urának gondviselő szeretetét köszönjük meg
Végvári László P. Vazul ofm
halálában
82. születésnapja után pár nappal, szeptember 13-án szólította nővérünk, a testi halál. 1948-ban lépett a rendbe, 1952-ben tett örökfogadalmat, 1953-ban szentelték pappá.
Törékeny, apró termetű ember, de a lelkében telve az igazság, a szabadság, a szépség iránti szenvedélyes szeretettel és állandó lobogással: egyszer a harcos hazafiság, és egyszerre vele a tékozló fiú keserves könnyei. Mint az élet maga olyan - ahogy a fehér szétbomlik színeire, és ott van a szivárványban minden árnyalat: a fájdalmas és az álomszép.
„Remegő bensővel, de nagy bizonyossággal” lépett ki ’56-ban a kolostor kapuján, a hajdani hadapród Kapisztránói János nyomába indult. Megjárta Amerikát, mert menekülnie kellett – úgy volt ott otthon, hogy itthon volt: a vallásos és nemzeti ünnepek jeles napjaival, a tábortüzek népdalaival, a zsoltárokkal és dicséretekkel. Az igazi szabadságát újra itthon találta meg.
Írt és verselt, szónokolt, szavalt, mozgósított. Ha lehetett, mindenhol jelen volt, és azt kérdezte: „beleégett-e a szívedbe a haza?” „Nagy baj, - mondta - ha a pap csak "papos", a ma-gyar "magyaros", a keresztény "keresztényi".
Ezer szállal kapcsolódott ehhez a világhoz – hálásan akár egy jó szóért is. Aztán egy sza-kadás – majd a kórházi ágy, magány, félelmek, a komputer sem hozza a híreket, a rádió is csak hangokat ad, a mobiltelefon is válasz nélkül hever. Ez a szegény testvér tiszta szívvel, óriás szemekkel és minden érzékével Istenre lett egyre szomjasabb.
Az érte felajánlott szentmise 2011. szeptember 20-án, kedden
11.00 órakor kezdődik az esztergomi Ferences Templomban.
Temetése a rendház kriptájában lesz a szentmisét követően.
Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!
comments powered by Disqus