In Memoriam

Papp László: Pusztulunk, veszünk

A tizenkilencedik században a nemzethalál víziója fenyegette a magyarságot. “Mint oldott kéve, széthull nemzetünk” - jajdult fel versében Tompa Mihály. A népesség ma vészesen fogy Magyarországon, de még nagyobb erővel kaszál a halál itt közöttünk, amerikai magyarok között. Most kaptuk a hírt egy újabb nagy veszteségünkről: Kossányi Miklós haláláról Miklós az 56-os nagy kirajzással érkezett Amerikába és egyike volt a több ezer diáknak, akik itt ösztöndíjjal elkezdhették az egyetemet. Egyik alapító tagja volt az amerikai magyar diákszövetségnek, az ÉMEFESZ-nek. Részese volt annak a kezdeményezésnek, amit a diákszövetségben indítottunk el 1958-ban. Ő is hitt abban, hogy eljövetelünk küldetés, meg kell ismertetnünk a világot, elsősorban  egyetemi környezetünket, a magyarok ügyével. A „Campus program” keretében a magyar diákok előadásokat tartottak a forradalom elbukásáról és a szovjet elnyomásról társaiknak. Miklós, aki éppen az érettségi után jött el Magyarországról, az Ohio-i FENN College diákja volt és ott vett részt ebben a munkában. Vallotta, hogy szétszórtságunkban is szolgálhatjuk a nemzetet,  hiszen itt módunk van szabadon hirdetni a magyarok igazságát és barátokat szerezni népünknek.
 
Az egyetem elvégzése után mint mérnök dolgozott a Ford gyárban és közben részt vett a magyar szervezetek tájékoztató munkájában. Még állása mellett alapította meg a magyar rádióállomását Clevelandben, amelyet nyugdíjazása után tovább fejlesztett. Ez napi 4-5 órán át, hétköznapokon a Kossuth Rádió programját, hétvégeken saját helyi híreit sugározza. A feleségével, Máriával, közösen szerkesztett  televízió programja műholdon az egész világon elérhető. Ez az egyetlen magyar tulajdonú radió-TV társaság Amerikában.
 
„Neki már könnyű - mondja Mária - csak nekünk nehéz.” Ez nem csak a család veszteségére utal, hanem arra is, hogy mi lesz a stúdió sorsa, ha már Mária sem tudja tovább vezetni, mert a családban nincs senki aki átvenné. Kérdés, hogy a magyar közösségben lesz-e ? Meg aztán a sok összegyűjtött értékes archív anyag, a magyar eseményekről felvett filmek, szalagok, a rádióadások hangfelvételei. Ezeknek a sorsa is kérdésessé válhat. Kossányi Miklós az Amerikai Magyar Szövetség ügyvezető elnöksége mellett nem tartozott szorosan egyik magyar helyi szervezethez sem, de mindenben részt vett, otthonos volt a magyar  közösségek munkájában. Igyekezett az eseményeket számon tartani és megörökíteni. Ő volt az, aki Kis Máté atya halála után, a Youngstown-i magyar ferences telep felszámolásakor, az ottani hagyatékot megmentette. Rendületlenül hitt abban, hogy a magyar bevándorlók utódait mind össze kell gyűjteni, hiszen ha másfél millió magyar eljött Amerikába, annak szerinte ma már akár húsz millió leszármazottja is lehet.
 
A sors kegyetlen iróniája, hogy Kossányi Miklós temetése abban a Szent Imre katolikus templomban lesz  november 6-án 11 órakor, amit a püspökség halálra ítélt. A templomot, ha a Vatikánhoz intézett fellebbezés nem segít, jövő év júniusában bezárják. (1860 West 22nd Street, Cleveland, OH) Ennek a város életében jelentős egyházközségnek volt tevékeny tagja Miklós. Gyászolják: felesége Mária, fia Attila és négy élő testvére, Márta, Éva, Kata és József.
 
Amint egyre több régi baráttól, munkatárstól, az amerikai magyar közéletben jelentős szerepet játszó személytől búcsúzunk, reméljük, hogy az utánunk jövő nemzedék megtartja emlékezetében őket és munkájukat. Példájuk, áldozatvállalásuk legyen ösztönző minden magyar számára.
 

comments powered by Disqus