In Memoriam

Papp László: Búcsúzunk Szilágyi Palitól

„..pusztulunk, veszünk...”- idézzük egyre gyakrabban  Tompa Mihályt, amint elbúcsúzunk azoktól, akikkel együtt jöttünk „..új hont keresni túl a tengeren”. Most szomorúan veszünk búcsút dr. Szilágyi Páltól,  Miami magyar közössége, az Amerikai Magyar Szövetség, az 56-os Emlékbizottság vezető személyiségétől.

Szilágyi Palit származása miatt nem vették fel az egyetemre, érettségi után a Chinoin vegyészeti gyárban kapott alkalmazást. A forradalomban, mint húsz éves “Üllői úti pesti srác” vett részt, ezért menekülnie kellett. Amerikában  végre ő is, mint számos társa, tovább tanulhatott. A Colorado College-ban kapott ösztöndíjat és ott került kapcsolatba az amerikai magyar diákszövetségen, az ÉMEFESZ-en, keresztül a magyar társakkal. Mint a helyi diákszervezet vezetője vett részt a szövetség munkájában és kötött egy életre szóló barátságot sokunkkal, akikkel kesőbb is együtt dolgozott számos magyar szervezetben és feladatkörben.


 A Chioninban szerzett tapasztalat szerettette meg Palival a vegyészetet, így a College elvégzése után Clevelandban a Case Western egyetemen folytatta tanulmányait és dr. Oláh György, a későbbi Nobel díjas tudós, irányításával szerezte meg ott a doktorátust. Már egyetemi tanulmányai idején több szakcikkel hívta fel magára a figyelmet, majd számos találmányt jegyzett az orvosbiológia szakterületén. A Loctite cégnél végzett kutatása eredményezte, többek között, annak az anyagnak (cyanoacrylates) a kifejlesztését, amely  “SuperGlue” néven lett ismert. Később az University of Miami címzetes professzoraként a víztisztítás újabb módszereit kutatta.


 „Pali igazi jó barát volt. Szívét, lelkét adta az Amerikai Magyar Szövetségnek és új életet lehelt a magyar örökségünk ápolásába” - búcsúztatta Micheller Attila, az AMSZ országos elnöke.  Senki sem tett annyit a száz éves szervezet újraélesztése és szervezése terén, mint Szilágyi Pál.  Az Executive, majd a Szervező Bizottság elnökeként fáradhatatlanul dolgozott és áldozott időt, pénzt, munkát azért, hogy az egykor minden magyar egyesületet összefogó szervezet megint az egész amerikai magyarság érdekképviselője lehessen. Munkássága elismeréséül 2006-ban a forradalom 50-ik évfordulóján a Washington-i Cosmos klubban rendezett ünnepségen a Szövetség legmagasabb kitüntetésével, a Kováts Mihály Szabadság Éremmel tüntették ki.

Bár Pali egészségi állapota a hét évvel ezelőtti szívoperáció óta fokozatosan romlott, a vég könyörtelen hírtelenséggel következett be. Negyven év óta lelkes bélyeggyűjtő volt, június 9-én is bélyegeivel foglalkozott, amikor szívéhez kapva összeesett és már nem lehetett feléleszteni. Felesége Magda és fia Bryan, Pali akarata szerint, hamvait a tengerbe szórja. A megemlékezést július 8-án tartják a Miami First Hungarian United Church of Christ temlomban, majd a fogadásnak a közeli Kossuth Klub ad helyet. Emlékére adományokat az American Hungarian Federation fogad. (C/O Sándor Murray treasurer 2805 56th Place, Woodside NY 11377).  

   
 Papp László
 

comments powered by Disqus