In Memoriam Jakó Zsigmond
Kedves Lajos!
Nem tudom, hogy eljutott-e hozzád a szomorú hír. Nevezetesen az, hogy a magyar történészek, pontosabban középkorászok egyik legkiemelkedőbb alakja, a Kolozsvárott élő és alkotó Jakó Zsigmond professzor 2008. október 26-án 92 éves korában elhúnyt. Október 22-26-a között éppen Kolozsváron voltam, ahol egy nagy, Hunyadi Mátyás emlékének szentelt nemzetközi konferencián vettem részt. Éppen csak hazaértem Szegedre, mikor megjött Kolozsvárról Jakó professzor úr halálának híre. Óriási űrt hagyott maga után. Egyik kedves kollégám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének docense, Draskóczy István írt egy nekrológót, ami áttekinti Jakó professzor úr tevékenységét. Úgy gondoltam, hogy benneteket, USA-ban élő magyorokat, különösen pedig az MBK tagjait, minden bizonnyal édekelheti ez az anyag. Ha így ítéled meg magad is, akkor arra kérlek, tedd közzé a nekrológot. Draskóczy István, a nekrológ írója, ehhez természetesen hozzájárult.
Baráti üdvözlettel:
Petrovics István, Szegedi Egyetem
Jakó Zsigmond
(1916. szeptember 2. – 2008. október 26.)
Fájdalmas veszteség érte a magyar nyelvű történetírást, a romániai történettudományt, mert a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, egyetemünk tiszteletbeli doktora, Jakó Zsigmond 92 esztendős korában Kolozsvárt eltávozott közülünk. Kiemelkedő, nagy hatású és iskolateremtő erdélyi történész volt. Biharfélegyházán született, amely település a trianoni békeszerződés után Romániához került. Középiskolai tanulmányait a hajdúböszörményi Református Gimnáziumban (ma Bocskai István középiskola) végezte. 1934-ben nyert felvételt egyetemünkre, történelem – latin – művészettörténet szakra. Már tanulmányai első félévében hallgatója lett Mályusz Elemérnek, a középkori magyar történelem professzorának. Így az ő irányítása mellett készítette el doktori disszertációját (Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest, 1940.) Értekezését Mályusz Elemér és Szekfű Gyula bírálta, s értékét jelzi, hogy a művet a MTA Kőrössy Flóra díjjal jutalmazta (1942). Doktori vizsgáját 1940. június 14-én summa laude minősítéssel tette le (Mályusz Elemér, Szentpétery Imre, Lukinich Imre alkották a bizottságot). Tanulmányai befejeztével előbb egyetemünkön, a Magyar Népiség és Településtörténeti Intézetben gyakornokoskodott, majd a Magyar Országos Levéltárban dolgozott. 1941-ben került Kolozsvárra, ahol az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában kapott állást (az államosításig, 1950-ig dolgozott itt). Ekkor jegyezte el magát végleg Erdély történetével. 1944-ben ő kezdte el a harcok nyomán gazdátlanná vált és pusztulásnak kitett levéltári anyag összegyűjtését Erdélyben. Neki (is) köszönhető, hogy többek között Dés, Szék, Torockó városok, a Bánffy vagy a Wesselényi család levéltári gyűjteménye, a nagyváradi püspöki levéltár megmaradt. 1942-ben kezdett tanítani a kolozsvári egyetemen, 1947-ben nevezték ki a Bolyai (később Babeş – Bolyai) Tudományegyetem tanárává. Rövid időszakot leszámítva (1952 – 1954) nyugdíjazásig oktatott (1981), számos olyan neves erdélyi magyar, román és szász tudós tanulta óráin a történészi mesterséget, akik ma is tisztelettel beszélnek róla. A történelem segédtudományait és középkori egyetemes történelmet oktathatott. Emellett a Román Tudományos Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében tevékenykedett.
Jakó Zsigmond a romániai magyarság elkötelezett tudósa volt, aki nem volt hajlandó arra, hogy a pártideológiát kiszolgálja. A romániai rendszerváltás után, 73 évesen, töretlen erővel látott neki annak, hogy a diktatúra idején megsemmisített, nagy hagyományú magyar nyelvű tudományos életet ismét újra lehessen teremteni Erdélyben. Nem sajnálta a fáradtságot, midőn erről az ügyről volt szó. 1990-ben közreműködött az Erdélyi Múzeum Egyesület újraalapításában (1994-ig elnöke volt), az Erdélyi Múzeum c. folyóirat újraindításában. A Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke lett. Megteremtette az egyesület könyvtárát, ismét nevelte a tudományos utánpótlást. Szakmai tanácsaival segítette a nagyváradi püspöki könyvtár létrehozását. Emellett a tudományos munkáról sem feledkezett meg. Azt vallotta, hogy az erdélyi történetírás az egységes magyar történettudomány romániai ágát képezi.
Jakó Zsigmondra életre szóló hatást gyakorolt egykori professzora, Mályusz Elemér, s az Erdélyi Múzeum Levéltárának nagy tudású vezetője, Kelemen Lajos. „Tőle és Kolozsváron tanultam meg végérvényesen, hogy a múlt kutatása nemcsak szakmai, hanem erkölcsi kérdés is.” – nyilatkozta egyszer. Széleskörű szakmai ismeretek, szorgalom, kitartás jellemezték őt, aki magasra állította a mércét magával és tanítványaival szemben. Tudósi magatartásával, munkásságával vitathatatlan tekintélyt vívott ki magának.
Magyarul és románul sokrétű és kiterjedt tudományos tevékenységet fejtett ki. Írásaival Erdély mindhárom nemzete múltjának a megismerését szolgálta. Elsősorban a középkor kutatója volt, de gyakran készített dolgozatot 16 – 19. századi témákról is. Kezdetben a gazdaság- és településtörténet illetve az etnikai viszonyok változása érdekelte. Levéltárosként levéltártörténeti, levéltárat ismertető tanulmányokat készített. 1945 után fordult érdeklődése a művelődéstörténet felé. Írt az erdélyi vajdai kancelláriáról, erdélyi papírmalmokról, könyvtárak történetéről, vízjelekről, tanulmányt készített Vitéz Jánosról, Oláh Miklósról, Batthyány Ignácról, a székelyföldi társadalomról. A reneszánsz erdélyi hatását, a mindennapi anyagi kultúrát mutatta be 16. századi kolozsvári városi leltárak alapján. Úttörő jelentőségű mindaz, amit az erdélyi világi értelmiség kezdeteiről írt. A latin írásbeliséggel foglalkozó könyve, amit a román Radu Manolescuval közösen írt (A latin írás története. Bp., 1987.), s ami románul és magyarul látott napvilágot, mindkét ország számos egyetemén tananyagnak számít.
Kiemelkedő jelentőségű forráskiadói tevékenysége. 1990-ben adta közre A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289 – 1556 ) c. művét, amely az erdélyi kutatások nélkülözhetetlen alapművének számít. 1997-ben jelent meg az Erdélyi okmánytár I. kötete, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy az Erdélyre vonatkozó okleveleket összegyűjtse, s kritikailag megrostálja. Miközben a kiadvány III. kötete ( amelyen fiatal tanítványaival együtt dolgozott) megjelenés előtt áll, ő már a sorozat következő darabjainak az előkészítésén munkálkodott. Szerkesztette az Erdélyi fejedelmek Királyi Könyvei c. kiadványt.
Jakó Zsigmond számos kitüntetést kapott, többek között 1996-ban Széchenyi-díjat, 2005-ban Magyar Örökség-díjat. Egyetemünk a Középkori és Kora-Újkori Magyar Történeti Tanszék vezetőjének, R. Várkonyi Ágnes professzornak a javaslatára 1991. április 29-én adományozta egykori diákjának a doctor honoris causa címet. Jakó Zsigmonddal egy nagy történésznemzedék egyik utolsó képviselője, egy nehéz történelmi korszak tanúja távozott közülünk. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében !
Október 31-én, déli 12 órakor kísérik utolsó útjára Kolozsvárt, a Házsongárdi temetőben.
(Draskóczy István)
Főbb könyvei:
- Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest, 1940. (Reprint: Nagyvárad, 2008.)
- A gyalui vártartomány urbáriumai. Bevezetéssel közzéteszi Jakó Zsigmond. Kolozsvár, 1944.
- A torockószentgyörgyi Thoroczkay család levéltára. Kolozsvár, 1944.
- Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához. Kolozsvár, 1945.
- Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok 1718 – 1784. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. Bukarest, 1970.
- Scriera latină în evul mediu. Bucureşti, 1971. (Társszerző: Radu Manolescu)
- Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzé teszi Jakó Zsigmond. Bukarest, 1974.
- Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bukarest, 1976. (új kiadás: 1977)
- Philobiblon transilvan. Cu o întroducere de prof. Virgil Cândea. Bucureşti, 1977.
- Nagyenyedi diákok, 1662 – 1848. (társszerző: Juhász István). Bukarest, 1979.
- A latin írás története (társszerző: Radu Manolescu). Budapest, 1987.
- A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289 – 1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta Jakó Zsigmond. I – II. Budapest, 1990.
- Társadalom – egyház – művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez. Budapest, 1997.
- Erdélyi okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez. I – II. Budapest, 1997 – 2004.
comments powered by Disqus