In Memoriam

Búcsúzunk

Elhunyt Szatai János Talán soha sem volt annyira lélekbemarkoló Vörösmarty Szózatjának siráma, mint amerikai magyarjaink között manapság: “ellhulltanak legjobbjaink...” Most egyik legkiválóbb honfitársunk, Szatai János fejezte be élményekben és eredményekben gazdag életét Greenwich, Connecticutban.

János Pátyon született 1918-ban, a budapesti Toldy Gimnáziumban érettségizett. A Pázmány Péter Egyetemen kezdte tanulmányait, majd megpályázott egy amerikai ösztöndíjat. A Világháború azonban keresztülhúzta terveit. Behívták katonának és az orosz front után Németországba telepítve amerikai fogságba esett. Itt angol nyelvtudása révén sikerült elérnie, hogy az eredeti ösztöndíjat megkapja és így 1948-ban a Brown Egyetemen folytathassa geológiai tanulmányait. Felsőfokú képzettségét a Stanford Egyetemen, doktorátusát a University of Southern Californián szerezte meg 1961-ben.

Mint olaj és gázkutató geológus nagy vállalatok alkalmazásában bejárta az egész világot, Ezalatt érdeklődése a történelem, a művészetek és az antik emlékek felé is terelődött. Több nyelvet beszélt. Végül saját vállalatot alapított, amelyet fia segítségével csaknem utolsó napjáig, betegen is vezetett.

Az 1908-ban a bevándorló magyarok által megfogalmazott parancsolatokat Szatai János is megfogadta és mondhatjuk életformájává tette:
“Légy hű fogadott hazádhoz, de ne feledd szülőhazádat sem. Tanulj meg angolul, de ne feledd el az anyanyelvedet.” János nemcsak megtartotta magyarságát, de gyermekeit is magyarul nevelte fel. Gyászolja felesége Enikő, előző felesége Edith, valamint három gyermeke, és öt unokája.

Mint régi cserkész támogatója volt a cserkészetnek, számos magyar szervezetnek és ösztöndíjat alapított a Brown University-n magyar származású diákok számára. Most a család kérése az, hogy akik Szatai János emlékére adakozni kivánnak, adományukat az Amerikai Magyar Alapítványhoz juttassák el: The American Hungarian Foundation, P. O. Box 1084, New Brunswick, NJ 08903-1084. A temetés később lesz, Magyarországon.

Papp László
comments powered by Disqus