Papp László: Nincs már velünk a szerelmetes szurkapiszka
Szomorú feladat az egyre fogyó amerikai magyarok elvesztett kiválóságaira emlékezni. Alig búcsúztunk el Bertalan Imrétől, Bollok Feritől, Boros Lajostól, Fekete Páltól, Füzesi Istvántól, Király Bélától, Kósa Ambrustól, Kossányi Miklóstól, Szilágyi Páltól, most Györgyey Klárát ragadta el tőlünk a nagy kaszás.
Takács Klára 1933-ban született Budapesten. Az Külkereskedelmi Főiskola angol szakát éppen elvégezte, amikor a forradalom leverése után rokonokhoz jött Milwaukee-ba. A pesti aszfalton felnőtt lány rövid időn belül felmérte, hogy jobb ha visszamegy hazájába és vállalja a következményeket, mintsem ott a „világ végén” éljen. Jónás Pál tanácsára azonban beadta kérvényét a Yale Egyetemre, ahol aztán 1959-ben megkapta mester fokozaton az angol tanári képesítést. Ott New Haven-ben találkozott későbbi férjével, Györgyey Ferenccel. Kicserélték hazai élményeiket. „Én nyolc évet kaptam, mert egy francia diáknak megmutattam hol van az állomás, és ebből hét és felet le is töltöttem (Kistarcsa, Recsk, szénbányák)”- mesélte Feri. „A maradék hat hónap meg nekem jutott, mert egy kazincbarcikai elítéltnek levelet csempésztem” - válaszolta Klári. Ő oda volt helyezve nyári tanulmányi gyakorlatra, ahol a katonai szolgálatot megtagadó jehovások hordták a maltert. Így kezdődött az a boldog, két leánygyermekkel megáldott házasság, amelynek az ötvenedik évfordulóját csak néhány nappal mulasztotta el a január 11-én bekövetkezett halál. Az átfúródott vakbél következtében beállott mérgezést nem tudták meggyógyítani.
Klári középiskolai tanítás mellett a magyar irodalomnak szentelte az életét. „Sok ezer kilométerre Budapesttől a Narancs (Orange) nevű bukolikos amerikai faluból figyeli a magyar szellemi, mindenekelőtt az irodalmi és színházi életet. Messziről figyeli, mégis jól figyeli....” - írta Pomogáts Béla, az Írószövetség elnöke, Klári Szerelmetes szurkapiszka című könyvének ajánlásában. Ennek a figyelemnek az eredménye sok magyar és angol nyelvű cikk, ismertető és kritikai írás, valamint három könyv: Arrogáns alázattal, a Püski kiadónál 1987-ben, Szerelmetes szurkapiszka, a Széphalom Könyvműhelynél 1997-ben és az eredetileg angolul publikált Molnár Ferenc könyv magyar fordítása, a Magvető kiadásában 2001-ben. Számos magyar művet fordított angolra, például Göncz Árpád színdarabját. Részt vett a nemzetközi irodalmi életben, mint a Nemzetközi PEN folyóirat, a World Literature Today, a Critic Magazine és számos magyar újság és folyóirat munkatársa. A PEN központban a Menekült Írók amerikai csoportja elnökévé választották és a PEN kongresszusok kapcsán bejárta a világ majdnem minden nagyvárosát Bogotától Moszkváig, Mexikótól Prágáig. 1972-óta az irodalmi Nobel-díj jelölő bizottságának tagja. A Yale Egyetemen az orvosi szak humán programját (Humanities in Medicine), mint igazgatóhelyettes szervezte.
Györgyey Klára munkássága számos elismerést érdemelt mind Amerikában, mind Magyarországon. Többek között 1986-ban a NEA (National Endowment for the Arts) fordítói nagydíját, 1992-ben Ady érmet a “Mirror to the Cage” című fordításaiért, amelyben magyar írókat mutatott be az amerikai közönségnek. A Yale Egyetem színházánál is dolgozott mint rendező. Munkásságát talán barátja, Birnbaum Marianna foglalta össze legjobban az Arrogáns alázattal című könyv bevezetőjében: „Györgyey Klára nem emigráns író, hanem magyar származású kétnyelvű író, aki az irodalom ügyét szolgálja, hiszen nincs is többféle irodalom, csak egyféle van, és ez nem nemzeti, hanem oszthatatlan, akárcsak az emberiség.”
Klára emlékét nemcsak családja őrzi: férje Feri, lányai, Kati és Mari, valamint társai a HCSC-ben (Hungarian Cultural Society of Connecticut), az a sok magyarországi látogató, ösztöndíjas, akiket felkarolt, de ugyanúgy az egész világban szétszórtan élő tisztelői, barátai, munkatársai egyformán.
Temetése az Orange-i Holy Infant római katolikus templomban lesz január 18-án délelőtt 10 órakor, megemlékezésére pedig néhány hét múlva kerül sor a Yale Egyetemen.
Papp László, New Haven, CT
2010 jan. 14.