Mezey László Miklós: „Esték a gyülekezetben”
Könyv Schulek Ágostonról és társairólKedves Barátom,
A TF Est meghívója helyett most csupán egy kis méltató írást küldök TF Estjeinkről, illetve a megjelent könyvről. A Polisz című irodalmi folyóiratban jelent meg, és örömmel olvastam. Mindenkinek köszönjük az estek iránti érdeklődést, hiszen ez tartja életben immár 13-ik éve.
Barátsággal,
Schulek Ágoston és Edith
Volt és van a magyar szellemnek egy olyan fóruma, amelyet egyszer talán majd úgy fognak emlegetni, mint ahogy manapság emlékeznek 1956 őszének előkészítőjére, a Petőfi Kör legendássá vált összejöveteleire. Ez pedig a Testnevelési Főiskola aulájában több mint egy évtizede folyó TF Esték rendezvényeinek sora. Ha egyáltalán összevethető a fél évszázada rendezett, egészen más történelmi helyzetben lezajlott vitafórum és a rendszerváltozás utáni előadássorozat, akkor azt lehet mondani, mindkettő a magyarság spirituális és politikai hatású megújulását készítette, készíti elő.
A Gáspár György szerkesztette TF Esték című kötet nagyjából tíz esztendő, az 1993 májusától 2003 tavaszáig terjedő időszak több mint harminc rendezvényének, előadásának, pódiumbeszélgetésének szövegét örökíti meg. A ma már csaknem mindenki számára ismerős, sokak számára egyenesen fogalommá lett TF Estéket Schulek Ágoston rektorhelyettes indította útjára abban az időben, amikor már látszott, hogy a rendszerváltozás útja igencsak rögös lesz, sőt földerengett annak sejtelme is, hogy egyhamar végig sem mehet rajta a nemzet. A rektorhelyettes úgy gondolta, teret ad a magyarság kortárs jelesei számára, hogy elmondhassák gondolataikat, megoszthassák aggodalmaikat, előadhassák a tágabb közösséget szolgáló eszméiket nagyobb számú hallgatóság előtt. Így kezdődött el 1993. tavaszán a TF Esték máig tartó sorozata, ahol – szó szerint – fölvonult a magyar szellem képviseletében a kortárs értelmiség „krémje”. Olyan véleményfórummá, a nemzet sorsáért, jövőjéért felelősséget érzők együttes gondolkodásának alkalmává vált a TF Esték rendezvénysora, amelyet Tőkés László református püspök méltán nevezett „gyülekezetnek”, vagyis az egy hiten lévők közös akaraton, egyazon meggyőződésen, eltökélt jó szándékon, felelősségvállaláson alapuló összejövetelének.
Schulek Ágoston és felesége kezdetben néhány esztendőre tervezték az előadássorozatot, de amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a honi média tartósan zárva marad a nemzet értékeit fölmutató, keresztény, konzervatív kultúra jeles képviselői előtt – az esték folytatódtak. Folytatódtak és mind nagyobb közönséget vonzottak, és ma már fogalommá is váltak. A Kráter Kiadó a TF Esték első tíz évének mintegy harminc előadását foglalta egyetlen kötetbe, seregszemléjét adva az 1993-2003 közötti évtized magyar gondolkodásának, annak a szellemi erőpróbának, amelynek tétje nem kevesebb, mint a magyar nép mentális állapota, annak jövője.
Voltaképpen e helyütt elegendő lenne az előadók névsorát közzétenni, és az értő olvasók előtt világosan állna, miben is állt és áll a TF Esték jelentősége. Ám a recenzensnek a névsorolvasáson túl az is feladata, hogy érzékeltesse: egy-egy előadás, pódiumbeszélgetés, vitaest nem szimplán a magyar múlt számbavételéből, a jelen kérdéseinek aktuálpolitikai mérlegeléséből és a jövő latolgatásából állt, de intellektuális izgalmakat hozó, új fölismerésekre sarkaló alkalmak voltak, ahol a nemzet sorsáért felelősséget érző hallgatók nemcsak megerősítést nyertek, hanem új ismeretekre és inspirációkra is szert tehettek. Vagy olyan adatokat, adalékokat ismerhettek meg, amelyekről tudtak ugyan, de valódi jelentőségükkel talán nem voltak tisztában. A TF Esték egyik első előadójától, Habsburg Ottótól megtudhatták például, hogy mindössze egyetlen európai politikus volt, akivel soha nem állt szóba: Hitler. Ugyancsak tőle tudható, hogy a hidegháborún a magyarság kétszer aratott győzelmet, 1956 őszén a forradalommal és 1989-ben a Sopron melletti páneurópai piknik határnyitásával. Fekete György belsőépítész, az Antall kormány művelődésügyi államtitkára a magyar értelmiségnek a rendszerváltozáskor tanúsított magatartását minősítette. Serinte a honi entellektüelek 1989/90-ben két táborra szakadtak: a kisebbik, de annál nagyobb hatalommal bíró rész megtartotta korábbi opponáló, sőt romboló magatartását, a nagyobbik – de felkészületlen és naivabb – része iszonyú küzdelem közepette építkezni kezdett. (Az előadás óta eltelt tizenkét év százszor igazolta Fekete György megállapítását.) A felvidéki politikus, Duray Miklós a szlovákiai magyarság 1945 utáni történelmén végigtekintve állapította meg, hogy a II. világháború utáni Magyarország nemzetpolitikája Antall Józseffel kezdődött, mégpedig ama kijelentésével, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének érzi magát. Bolberitz Pál teológiai tanár néplélektani, társadalompszichológiai okfejtésében odáig jutott el, miszerint a magyar nép egy része „megszokta a rabságot”, rab jelleme alakult ki, és manapság is visszakívánja a cella nyugalmát, a kevéske, de biztos ellátást. Pedig a felszabadulás, a rendszerváltozás akaratot, aktivitást kívánt volna, hiszen a szabadságra törekvő ember valamit el akar érni, valami célja van a szabadsággal. Czine Mihály irodalomtörténész az egyetemes magyar irodalom XX. századi históriáján végigtekintve állapította meg: egyetlen magyar irodalom létezik, amelynek hét országban élnek termékeny részei. Szokolay Sándor zeneszerző a művészt inspiráló példák fontosságáról beszélt, arról, mit jelent számára Ady, Kodály és Illyés Gyula életműve. A szobrász Melocco Miklós – híven a maga művészeti ágához – a hely szelleme (genius loci) mellé bevezette a hely teste (corpus loci) fogalmát is, mondván, az irodalom teste a könyvtár, a tudományé a kutatóintézet és az iskola, a képzőművészet teste pedig a múzeum, a képtár, az esztétikus épület. Makovecz Imre e gondolatmenethez kapcsolódva azt fejtegette, milyen fontos, hogy egy épületnek ne csak szerkezete, homlokzata és funkciója legyen, de arca is.
Tőkés László református püspök és Ágoston András délvidéki politikus a népességfogyás riasztó adatait sorolták elő. Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök 1996 októberében, nem sokkal a román-magyar alapszerződés megkötése után keserűen állapította meg: Románia és Magyarország delegátusai úgy írták alá a „történelmi jelentőségűnek” mondott szerződést, hogy mindketten figyelmen kívül hagyták a kisebbségi magyarság képviseletének (a történelmi egyházaknak és az RMDSZ-nek) a ellenkezését. Így azután az erdélyi magyarság elmondhatja, se a hazája, se az anyaországa nem figyelt rá. (Tegyük hozzá, a 2004. december 5-i népszavazás drámaian igazolta a püspök 1996 őszén elhangzott szavait.)
Tőkéczki László történész a mai kor bűvszavairól (mint a modernség vagy az egyéniség) rántotta le a hamisság ráaggatott leplét; Andrásfalvy Bertalan etnográfus a magyar társadalom szorongásainak és szellemi szétesettségének okait boncolgatta; a költő Kányádi Sándor a magyar nyelv isteni, kiválasztott voltáról elmélkedett úgy, hogy elismerte, minden nép számára a maga nyelve isteni és kiválasztott. Bíró Zoltán a „harmadik út” XX-XXI. századi esélyeit latolgatta; Lakatos Pál és Kondor Katalin a honi média zavaros viszonyairól szólva adott elő több mint tanulságos történeteket. Az előadók között szerepelt még Erdélyi Zsuzsanna folklorista, Zombori Ottó csillagász, Nemeskürty István tanár úr, akkoriban millenniumi kormánybiztos, a katartikus hatású előadó, Papp Lajos szívsebész, Balogh János biológus professzor, Jókai Anna író, Szörényi Levente zeneszerző, Für Lajos történész vagy Püski Sándor könyvkiadó – valamennyien a kortárs szellemi élet jelesei, akik nem egyszerűen érdekes vagy tanulságos előadásokat tartottak, hanem valódi szellemi izgalmakkal is szolgáltak azon túl, hogy a nemzetért érzett felelősségtudatot is megtestesítették.
A mintegy harminc estén elhangzott előadási szövegek a rendszerváltozás óta eltelt másfél évtized Magyarországának szellemi térképét rajzolják föl, ám eközben az olvasó előtt egy morális éthosz is kiformálódik, hiszen az író, a történész, a természettudós, a képzőművész, a muzsikus, a pap, az orvos arról vall, hogyan kéne élnie mentálisan egy nagy múltú európai nemzetnek. Abban is közösek a nagynevű előadók, hogy valamennyiüknek meggyőződése: csak olyan nemzet mehet előre, csak akkor válnak valóra közösségi céljai, ha tagjai egyénenként és belülről tiszták, ha tudatukat értékek határozzák meg, ha erős bennük a nemzeti és a múlttudat, a hazaszeretet, az erkölcsi tartás, a felelősségérzet és jóra törekvés, a használni akarás.
Ebben a vonatkozásban az 1993-2003 közötti évtized előadásainak sora valamiféle világképpé, szellemi freskóvá áll össze: a beteljesületlen vágyak és a megvalósítható álmok tablójává. Az olvasónak folyton az az érzése: a legilletékesebbektől hall információt és véleményt, hiszen ki beszélhetne hitelesebben a közszolgálatiságról, mint Kondor Katalin, ki vallhatna meggyőzőbben a hitről, mint Bolberitz Pál vagy Tempfli József, kitől hallani autentikusabb vélekedést a népi kultúráról, mint Erdélyi Zsuzsannától, ki volna illetékesebb a nemzeti irodalom dolgairól szólni, mint Czine Mihály vagy Jókai Anna?!
A kötet előadásokat közöl, ezért a nyomtatott szövegeken is érződik az élőbeszéd oldott stílusa, olykori esetlegessége. És ez így természetes, így hiteles. Az előadások a maguk textusában is visszaadják a pillanat ihletettségét, az előadó dinamikáját, a hallgatóság figyelme által inspirált szónok lendületét, a beszélő egyéniségét, sajátos modorát, szófűzését. Ugyanakkor a kötet alaposabb és hívebb szöveggondozást igényelt volna, föltűnően sok az elírás, a helytelen dátum, sőt a helyesírási hiba is. A hangszalagról történt rögzítés folytán sokszor fordulnak elő névelírások (a szlovákiai Fábry Zoltán helyett Fábri Zoltán, Ludvik Svoboda helyett Ludvig Sloboda, Biharpüspöki helyett a már-már komikus Viharpüspöki olvasható stb.). Ez a szellemi értelemben sokat mondó, a rendszerváltozás utáni Magyarország és a -– felelős és naiv -– magyar értelmiség szellemét visszaadni hivatott kötet gondosabb szerkesztést érdemelt volna. Már csak azért is, hogy az esti gyülekezeti alkalmak szelleméhez méltó Németh László igazságán ne essék csorba: a minőség gyakorlása a legjobb politika.
(TF Esték. Házigazda Schulek Ágoston. Szerkesztette Gáspár György. Pomáz, 2004. Kráter Műhely Egyesület)
comments powered by Disqus