Hírek

Lipták Béla: Nem engedtek szavazni!

Lipták Bélától megtvonták New Yorkban a szavazási jogot a 2. körben.
Világosodik, de a nap még nem bújt bújt elő. Márta a konyhában a kutyákat eteti, én a kávémat szürcsölöm, készülődök az indulásra, de még először behozom a behajtóra dobott New York Times-t.

„Szóval megint bemész szavazni? Miért, mi érdeked van ebben?” – kérdezi Márta. „Ask not what your country can do for you, ask what you can do for your country!” (Ne azt kérdezzed, hogy mit kaphatsz a hazádtól, azt kérdezzed, hogy mit adhatsz népednek!” – idézem válaszként Kennedy elnököt, miközben csoszogok ki az ujságért, amit majd a vonaton olvasok el.

Az öreg Dodge nehezen indul, köhög, csúszik a sebességváltója, de azért levisz a még alvó Stamford üres utcáin a vonatállomás parkolójába. 6 dollár parkolási dij ellenében ott hagyhatom, majd $16-ért megveszem New Yorkba a retúr jegyet, s két, szláv nyelven beszélő asszony megett, - kik valószinüleg takarítani indulnak New Yorkba-, letelepszem a 6:57-es járaton és elkezdem az ujságot olvasni. Máskor elsőnek Ádám fiam írását keresem, de most nem, mert ők Európában nyaralnak, ott ünneplik házasságuk 20. évfordulóját. Istenem, már a 20-adik!

Szomorú hírekkel van tele az ujság, a vesztébe rohanó emberíség balga lépteiröl szólnak a cikkek. Vonatunk 7:42–kor ér be a Grand Centrál-ba. Sokat küzdött szegény Jaqueline Kennedy ennek az épületnek a rendbehozásáért, de érdemes volt. Gyönyörű, méltóságteljes ez az épület. Itt mindig felrémlenek az 50 év elötti napok, amikor ebben a váróteremben hadarta nekem Kováts Bandi, hogy mit is kellene tennünk, miközben már az indulást jelezte a vonat, de Bandi még mindig kapaszkodott a zakóm gallérjába, s mondta, mondta, mint a rádió. Istenem, hol van már az a kis csapat, Kiss Sanyi, Jónás Pali, meg a többiek. Igaz, Sztáray Zoli még él, Horváth Jancsi is, aki most a Képviselőház korelnöke, meg Chászár Ede is, valahol Brazíliában.

A Grand Centrállal szemben áll New York városi könyvtára. De sokat jártam ide, olvasgattam a műszaki dolgok mellett Trianonról, Jaltáról, a szuezi alkuról, a Reagan-Gorbacsov paktumról, szegény népünk megannyi elárultatásáról, átveréséről! Földalattira ülök, mert a műcsipőm miatt kicsit hosszú lenne a gyaloglás az 52-es utcáig. A kocsiban egy fekete fiatalember átadja a helyét. Itt alig hallok angol szót, főként munkába siető spanyol és szláv arcok bóbiskolnak az üléseken.

Az 51-es utcai állomástól gyalog folytatom utamat. Gyorsan szedem a lábam, hadd menjen fel a szivverésem, mert mióta kicserélték a szivbillentyűmet, azt ajánlja az orvos, hogy naponta kétszer vigyem fel 140 fölé. Ez általában teniszezéssel vagy kerékpározással teszem, de ma „sűrű” napom lesz, sok a dolgom, így kihasználom az alkalmat a testedzésre. Esik az eső, de azért nem kényelmetlen a gyaloglás.

Eddig fel se tűnt nekem a new yorki utca képe, de most, mivel a múlt hetet Olaszországban töltöttem, észreveszem, hogy milyen tiszta úgy az utca, mint a levegő. Hiába, itt nem rohangálnak a kis dízel kocsik meg motorbiciklik! Az is feltűnik, hogy lában alatt nincsenek cigaretta csikkek, nincsenek plakátok meg graffiti a házak falán, hogy a kocsik betartják a közlekedési szabályokat, hogy a siető járókelők szájában nem lóg cigaretta, s udvariasan utat engednek, nem rohannak belém. Egy szó mint száz, feltünik, hogy mennyire „európai” ez az amerikai város!

A meglepetés

Végre feltűnik a magyar zászló, s pár perc múlva benyitok a konzulátus ajtaján. A kapuban álló őszhajú úrral barátságos szót váltunk, ellenőrzi személyazonosságomat, megállapitja, hogy rajta vagyok a szavazásra jogosultak listáján és átadja a 21-es sorszámot. „Ezek szerint 20-an korábban keltek, mint én.” - mondom. - Az első körben a 18-ik voltam, úgy látszik most nagyobb az érdeklődés.

Átküldenek egy ócska fémvizsgáló kapun. Azért írom, hogy ócska ez a biztonsági célokat szolgáló szerkentyű, mert nem veszi észre, hogy fémből van a jobb csipőm. (Hiába, a 7O-ik évemben lévén, már le kellet cserélni néhány alkatrészt.) A váróteremben egyedül vagyok, az első körből már ismerős, mosolygós arcú hölgy azonnal beenged a szavazóterembe. Az asztalnál, - ugyanúgy, mint az első körben -, 4-en ülnek, de az arcok újak, nem emlékszem rájuk. Kérik, hogy újra igazoljam magam.

Mondom: „A kapuban már igazoltam, ezt a 21-es sorszámot kaptam”.

„Azért most igazolja magát mégegyszer” mondja a középen ülő, rövidszakállú fiatalemer.

Mint az első körben is tettem, odaadom a fényképes hajtási jogosítványomat.

„Ez nem elég, Lipták úr!” – mondja.

„Az első körben elég volt!” – válaszolom, majd odaadom (az alább, ezen irás végén mellékelt) igazolását a budapesti választási irodának arról, hogy New Yorkban szavazhatok.

Nézegeti, aztán igy szól: „Ez sem elég Lipták úr, ez sem igazolja az ön személyazonosságát!”

Nyitva marad a szám... „Szóval ön szerint Lipták Béla ugyan szavazhat, de ön nem tudja, hogy én tényleg Lipták Béla vagyok-e? Hát nézze meg a fényképet az igazolványomon. Az elég?!”

Közben belép egy fiatal házaspár a pici gyerekükkel. Hozzájuk fordulva mondom: „Az első körben engedtek szavazni, most nem!”

A szőke, magas fiatalember megértéssel mosolyog, azt mondja ez az arc, hogy „Érzik a vesztüket, azért van ez”, no meg azt is, hogy „Mi majd szavazunk ön helyett!”

„Szóval nem engednek szavazni?” – kérdem, most már felemelt hangon.

„Nem!” – válaszolja a szakállas fiatalember.

„Megmondaná, hogy önök kicsodák?” – kérdezem.

„Mi a törvényt védjük, a Külügyminisztérium választási ellenőrei vagyunk” – válaszolja.

„És a törvény két hét alatt megváltozott?” Kiabálom, aztán hozzáteszem: „Megadnák nekem a neveiket?”

„A bizottság neveit nem adom ki, én Székely Levente vagyok” – válaszol a szakállas fiatalember. Közben a mellette ülő hölgy elkezd bemutatkozni, de a fiatalember rászól: „Más nevet nem adunk ki!”

Most már remeg a kezem. Ismerem magam, ez a közelgő „robbanásom” első jele, nem akarok se szivszéhüdést kapni, se olyant tenni amit késöbb megbánok. Hátat forditok, s ahogy megyek kifelé, még odaszólok nekik: „Szóval még mindig hazudnak rendületlenül?!”

A kapuban, a szimpatikus ősz úr úgy látszik hallotta a hangos szóváltást, mert ahogy elrohanok mellette, bocsánatkérő mosollyal köszön. Én remegek a tehetetlen dühtől, s észre sem veszem, hogy a 3. Avenue-n átrohantam a piros lámpán. Nem tudom miért, de Dunacsúny jár az eszemben, az, amikor odaálltunk a szlovák bulldózerek elé... „Bulldózerek, bulldózerek” – mormogom.

A Grand Centrálra érve kicsit megnyugszom, majd a vonaton elkezdem leírni ezeket a sorokat, s a gondolataimat arról, hogy mi is a különbség a demokrácia és a színjáték között:

A választás első köre

Mikor a választás első körében szavazásra biztattam az itt élő magyar állampolgárokat, akkor engem a Népszabadság “jobboldalinak”, a 168 Óra “konzervatívnak” nevezett. Furcsa ez, elvégre itt a Demokrata Párt regiszrált tagja vagyok, otthon pedig az egyetlen párt, melynek tagja voltam a Zöld Párt volt. E lapok, ezzel a címkével azt kívánták elérni, hogy érveimmel, állításaimmal ne kelljen foglalkozniuk.

Amikor én kívánatosnak gondolom a rendszerváltás befejezését, akkor nem egy baloldali munkáspárt szocialista társadalomfilozófiája ellen foglalok állást, hanem a pártállam idején formálódott uralkodóréteg hatalmának felszámolásáért. Úgy gondolom, hogy nem lehet jövőt építeni a múlt lezárása, a bűnösök megnevezése és bocsánatkérése nélkül. Ez szerintem nem pártpolitika. Számomra ugyanolyan felháborító lett volna, ha a német megszálláskor átmenetileg hatalomra került nyilasok pártjának utódpártja elindulhatott volna a 1945-ös a szabad választáson, mint az, hogy ma a szovjet megszállás alatt hatalomra került kommunista párt utódja vetekszik a hatalomért.

Nekem ugyanúgy fájnak és ugyanúgy felháborítanak a nácik, mint a kommunisták bünei! Szörnyűség, hogy Szálasi pribékjei honfitársaikat deportálták, de ez nem felejtetheti el, hogy az én feleségemet 10 éves korában meg Rákosiék deportálták. Nincs szó arra, hogy milyen rettenetesekek voltak a náci hatáltáborok, de ez nem felejtetheti el velem, hogy Rákosiék riporteri szókimondásáért felakasztották Meloccó János bácsit, és Kádár 301-es parcelláját sem felejtethetik. Megáll az emberi ész és undor fog el amikor tudomásul kell vennem, hogy Szálasinak akadtak magyar pribékjei akik Hitler oldalán harcoltak, de ez nem felejtetheti, hogy 56-ban, a mellettem álló Danner Jancsi életét egy pufajkás magyar ÁVHs golyói oltották ki. Ugyanolyan pufajkásé, mint az MSZP Horn Gyulája.

Pártpolitika vagy nemzeti érdek?

Nádai Éva az Amerikai Magyar Népszavá-nak volt szerkesztője úgy gondolja, hogy pártpolitika, ha a FIDESZ-t támogatom. Az GfK NOP közvéleménykutató intézet felmérése szerint pedig, ma a világ legboldogabb népe az ausztrál és a világ legboldogtalanabbja a magyar. A felületes olvasónak úgy tűnhet, hogy a fenti két mondatnak nincs köze egymáshoz, pedig nagyon is van!

Azért van, mert engem a FIDESZ jövője valójában nem nagyon érdekel, de az igen, hogy ne mi legyünk a világ legboldogtalanabb népe! Igenis szolgálni szeretném, hogy begyógyuljanak a kommunizmus ejtette lelki sebek, hogy a pártállam vezetöiből kinőtt és kommunistából vadkapitalistává vedlett vezetőket végre leváltsa egy nemzetben gondolkozó, az összmagyarság érdekeit szolgáló kormány. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem adhatom másra a szavazatom, mint a FIDESZ-re! Ez nem pártpolitika, ez a realitás! Ez a magyarság érdekeinek a képviselése! Hogyan is fogalmazta meg ezt Márai Sándor?:

„A kommunizmus megbukott, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, mert ő már nem az eszméjét, csak a zsákmányát védi!"

Jobban érteni a demokráciát

Sajnos Magyarországon még sokan úgy gondolják -, és amig sokan úgy gondolják addig úgy is marad -, hogy az ország jövőjét „mások" irányítják, hogy ők, a magyar társadalom tagjai, csak nézői ennek a folyamatnak. Gondolom, az első körben ezért nem szavazott Budapest lakóinak 25, a vidékieknek 40 százaléka. Félelmetes számok ezek! Egy demokratikus állam polgárának tudnia kellene, hogy a szavazata számit, hogy szavazatával gyermekei jövőjét formálja.

Tudnunk kell, hogy csak olyan társadalom képes szebb jövőt formálni, mely úr a hazájában és tudja, hogy saját jövőjének szekerét merre is kivánja irányitani. Egy, a demokrácia működésében tájékozott társadalom azt is tudja, hogy melyik a fontos és melyik a kevésbé fontos vitás kérdés! Tudja, hogy mi az, amiben meg lehet alkudni és mi az, amiben nem! Ennek a fontossági sorrendnek a megértése szükséges ahhoz, hogy egymástól eltérő véleményű pártok koalicióra léphessenek és együtt szolgálják a legfontosabbnak tartott közös célukat. E cél ma (Márai szavaival fogalmazva) "a megbukott kommunistáknak" a hatalomból való kiszorítása!

Egy, a demokrácia működését értö társadalom azt is tudja, hogy a számok számitanak. Tudja, hogy az MSZP kormányalakításának megakadályozásához 70 választókerületben kell győzniük a rendszerváltást kívánóknak. Tudja azt is, hogy az MSZP-t úgy lehet kiszorítani a hatalomból, ha amellett, hogy ellenfelei megtartják az 53 választókerületben elért előnyüket, még további 17 választókerületben győznek a második körben. Ehhez nem sok szavazat kell! A 17 választókerületben a legnagyobb lemaradásuk 986 szavazat!

Öt választókerületben a külföldön leadott szavazatok száma nagyobb, mint ez a lemaradás. Mivel a választáson a szavazók közel egyharmada nem vett részt, a győzelem kulcsa egyszerű! El kell érnünk, hogy a második körben, otthon és a határokon kívül, mindenki elmenjen szavazni!

A szavazók döntenek, nem a vezetők

Olyan véleményeket is hall az ember, hogy: „Dávid Ibolyán múlhat, lesz-e 15 millióban gondolkozó kormányunk", vagy azt, hogy: "a szabadelvűek lepaktáltak az MSZP-vel", stb. Ez nem igy van! Az MDF vagy SZDSZ tagjainak szavazatát nem a pártjaik vezetői adják le, hanem ők maguk és ők arra szavaznak akire akarnak! Ha nem értenek egyet pártjuk vezetőinek döntéseivel, akkor nem követik azokat! És amikor ez bekövetkezik, akkor nem ők, hanem a pártvezetök veszítenek!

Egy szó mint száz, semmi baj nincs abban, ha a szavazó a maga feje szerint dönt! Sőt, akkor működik igazán jól egy demokrácia, amikor a fontos, az egész ország jövőjét érintő kérdésekben a liberálisok és a konzervativak képesek összefogni és egységben, - a nemzet érdekeit a pártjaiké elé helyezve-, együtt szavazni.

Személyeskedés vagy érdekképviselet?

Nagyon fontos vonása egy a demokráciában tapasztalt társadalomnak az is, hogy elutasitja a személyeskedést és a választáskor megbünteti az olyan poltitkusokat akik nem a programjukkal, hanem az ellenfeleik lejáratásával szeretnének győzni. Igy példáúl felháboritó, amikor Dávid Ibolyát nem a politikai tettei miatt, hanem a fia kábitószerezése miatt támadják. Annak, hogy egy szeretõ édesanya segiteni és menteni próbálja rosszúl sikeredett fiát, annak semmi köze az MDF programjához, tetteihez vagy a magyar választáshoz.

Ugyanigy áll ez az MSZP-re is: Ha Gyurcsány lopott, sikkasztott, visszaélt helyzetével: tessék kideríteni, bebizonyítani a tetteit és ha ez megtörtént, tessék őt bíróság elé állítani. Ha Dávid Ibolya kábitószerrel seftelt, tessék vádat emelni ellene - mondja Éltetö Lajos barátom, s igaza van-, mert a személyeskedés nem a politikai tisztánlátást szolgálja, hanem csak eltereli a figyelmet a lényeges kérdésekről. Az MSZP vezetőjét illetően a tény összesen annyi, hogy az ügyészség ugyan megállapította az okirathamisítást, de az jogilag elévült. Más vádak, bizonyiték hiányában, nem nyertek bizonyítást. Pont!

A pártok vezetőinek nem a magánélete, hanem a programja a fontos! Az a fontos, hogy mit terveznek tenni az eladósodottság, a forint összeomlása ellen, mit terveznek tenni a nemzeti vagyon védelmében, az ellen példáúl, hogy ma a londoni spekulánsok a világ legjobb befektetésnek a magyar ingatlan felvásárlását tartják, vagy az ellen, hogy külföldi élelmiszert árulnak a magyar boltok, mert a támogatás nélkül maradt magyar gazdák nem képesek versenyezni az EU által támogatott nyugati mezőgazdasági termékekkel. Az a fontos, hogy 10 vagy 15 millióban gondolkoznak, hogy orosz orientációban vagy Visegrádi összefogásban gondolkoznak, hogy megkövetelik-e, hogy Románia útja az EU-ba Erdélyen át vezessen.

Az is fontos, hogy a szavazók tudják, a társadalom egyes rétegeinek érdekeit melyik párt képviseli. Az MDF részéről ez világos: az MDF a középosztály pártja. Ugyanígy világos az is, hogy az MSZP a gazdasági elit, a befektetők pártja, míg a szabadelvűek és a magyar zsidóság érdekeinek képviselője az SZDSZ.

Ugyanakkor az nem világos, hogy a FIDESZ kit képvisel. Nevében a „fiatal” lassan időszerütlenné válik, s az, hogy „polgári" párt, nem világos, hogy mit is jelent? A FIDESZ szociálpolitikája inkább az alkalmazottak, mint a tulajdonos réteg érdekeit képviseli, de a párt a támogatásért mégsem a munkássághoz, parasztsághoz fordul, vagy legalábbis nem elsősorban. Ez a „ködösség" nagy hiba! Ennek eredménye példáúl a magyar gazdák olyan érzése, mintha az ő érdekeiket senki nem képviselné. Ez a „képviseleti vákuum" okozza, hogy közülük sokan az MSZP felé sodródnak. Persze az is igaz, hogy a Fidesz erõfeszítéseket tett mind a munkások, mind a gazdák megnyerésére, és gyõzelme esetén a földművelési tárcát a Gazdaszövetség elnökének szánja, de ez nem elég.

Mig 1945-ben világos volt, hogy a Kisgazda Párt a földművelők és Kéthly Anna Szociáldemokrata Pártja a munkásság pártja, addig ma még csak az világos, hogy egy Gyurcsány, egy Orbán meg egy Dávid nevű politikus miniszterelnök szeretne lenni, s ennek érdekében igérgetnek fűt ás fát. Ez igy nincs jól! Itt az ideje, hogy a választók rendet teremtsenek, nagykorusitsák a magyar demokráciát!


Mi a jövőbeni teendő?

A demokrácia gyakorlatában tapasztalt társadalom tud átmenetileg veszíteni is! Tudja, hogy egy választás nem a világ! Ami egy-egy választás kimenetelénél sokkal fontosabb, az egy egészséges társadalmi intézményrendszer felállítása.

A demokratikus társadalom három tartóoszlopa a szabad sajtó, a független igazságszolgáltatás és a nemzet érdekeit szolgáló törvényhozás. Ennek a törvényhozásnak kell törvénybe iktatni egy valóban demokratikus választási törvényt is. Olyan törvényt, mely egyrészt biztosítja, hogy az állam minden polgára könnyen érvényesithesse szavazati jogát, másrészt pedig kötelezi a pártokat, hogy kampányaikban külföldi pénzforrást vagy az államaparátust ne használhassák és hogy hozzák nyilvánosságra úgy pénzforrásaikat, mint azt, hogy mire is költötték a pénzt?

Sajnos a jelenlegi magyar alkotmány (mely nem egy új alkotmány, hanem csak a 1949-esnek a módositása) a fenti célokat nem szolgálja! Ez az alkotmány nem a demokráciát, hanem a partook érdekeit szolgálja. Ezért, a választás második körének kimenetelétől függetlenül, a Képviselöház legfontosabb feladata egy valóban demokratikus, új alkotmány megteremtése.

Lipták Béla, Stamford CT, 2OO6 április 22
















comments powered by Disqus