Hírek

KMCSSZ sajtótájékoztató

A Magyar Cserkészszövetségek Fóruma Kárpátalján Tartotta Összi Gyülését A Magyar Cserkészszövetségek Fóruma (MCSSZF) 2008 szept. 27-én Szinyák – Kékesfüreden (Kárpátalja) tartotta idei második ülését. Az ülésen megjelentek az anyaországi két szövetség (MCSLSZ: Szalai Zsófia, MCSSZ: Buday Barnabás) mellett az erdélyi (RMCSSZ: Gaál Sándor), felvidéki (SZMCS : Csémi Szilárd), kárpátaljai (KáMCSSZ: Popovics Béla) és a nyugati (KMCSSZ: Lendvai-Lintner Imre) magyar cserkészszövetségek elnökei és több más főbb tisztségviselő.
Megegyeztek, hogy a SZMCS által kiadott Cserkész c. lapot a szövetségek közös cserkészlappá fogják fejleszteni. Megállapították, hogy az eddig folytatott csapatvezetői képzést a Fórum keretében nem folytatják tovább. Egyetértettek abban, hogy egy közös magyar cserkészvezetői továbbképzés szükséges. A továbbképzés irányelveinek kidolgozásával  Salló Emőke (RMCSSZ)  és Solymosi Balázs  (MCSSZ) lettek megbízva.
Az ülés résztvevői meghallgatták a tagszövetségek beszámolóit az elmúlt időszak eseményeiről. Megállapodtak a nyolc szövetség által infó-börzeként működő Fórum-Hírlevél további szerkesztésében, melyet ezentúl Molnár Szilárd (RMCSSZ) ad közre.
Összeállították a MCSSZF közös programjainak listáját az elkövetkezendő hónapokra:
Lengyel – magyar kisebbségi cserkésztalálkozó (Palást, 2008. nov. 6-9.)
A MCSSZ rendezésében "Fókuszban a nevelés" - konferencia cserkészvezetőknek (Budapest, 2008. november 21-23.)
A  Betlehemi Békeláng átvétele (Bécs, 2008. december)
MCSSZF tavaszi ülése (Palást, 2009. május 8-10.)
A KMCSSZ őrsvezetői körútja (Magyarország, 2009. június-július)
MCSSZF őszi ülése (Szabadka, 2009. szeptember 25-27.)
Felmerült egy közös vizitábor ötlete és a Magyar Cserkész Almanach új kiadásának terve.
Szintén tárgyaltak egy Nyugati emléktúráról 2010. ápr. 30-máj. 2 között a KMCSSZ emlékhelyeinek meglátogatására.
Megállapodtak, hogy a MCSSZF támogatja a Magyar Szolidaritás (Egység) Tábortüze mozgalmat.

Szemerédi Tibor (Puma), MCSSZF titkár

KMCSSZ Sajtószolgálata

comments powered by Disqus