Dialógus

Fülöp László: A földárverezéshez

­Manapság egyre több levelet továbbítanak egyszerre különböző címekről a Jobbik támogatói a magyar közönségnek villámpostán. E levelek egyik fő jellemzője a magyar cigányság/romák és a magyar zsidóság elleni uszítás. Ezek egyikére válaszol FL, a Magyar Baráti Közösség egyik tagja és volt vezetője.

­

Nem mondhatom, hogy „köszönöm leveled", mert nagyon rosszul éreztem magam, amíg végigolvastam. Ha nem te továbbítottad volna, nem is fejeztem volna be az olvasását. Ez a levél csak arra szolgál, hogy egyik magyar csoportot egy másik csoport ellen uszítson. Az önsajnálat ébresztésével és fenntartásával, teljesen eltorzított hangulatot próbál, valószínűtlen,  hamis hírek alapján kreálni. Ez az USZÍTÁS EGYIK TECHNIKÁJA!  A felháborodás szításának technikája.

Már az első bekezdés zsidók elleni uszítás! Mire kell ez nekünk? Kell a magyaroknak még több ellenség? Talán a JOBBIK úgy érzi, nincs elég, s kreálni kellene még néhányat? Mostanában megerősödött az uszítás a magyarok ellen a bennünket körülvevő országokban. Meglehet, hogy zsidók vásárolnak magyar tulajdonokat, de nem többet mint más nemzetek üzletemberei. E levél témája,  ami a széleskörű felvásárlásra céloz, s annak gondolatát használja ki, nevetséges és félrevezető.  Mondd, ha Te zsidó lennél Izraelben, olyan buta lennél, hogy ide, ebbe az ellenségekkel körülvett országba akarnád befektetni megspórolt pénzed? Amikor a világon huszonöt olyan helyet lehet kapásból felsorolni, ahol békésebbek a szomszédi viszonyok, stabilabb a gazdasági élet mint a mi szomszédságunkban?

Nincs nekünk elég bajunk a körülöttünk élő Slotákkal, vagy a szerb és román nacionalistákkal? Ezek ellensúlyozására mit tesz a JOBBIK? Milyen elfogadható taktikát dolgoz ki? Nem olvastam még EGYETLEN JOBBIK-indította levelet, amelyik arra ösztökélte volna a magyar polgárokat, hogy segítsék a határokon túlra szorult testvéreinket. Vagy hogy erre kidolgozott volna egy működtethető, elfogadható programot. Trágár kifejezésekkel dobálódzni, ujjal mutogatni, az SS-t utánzó egyenruhákban masírozni - na, ebben kitűnnek.

De - az Isten áldjon meg titeket! - ne engedjétek, hogy ilyen gyerekesen és meggondolatlanul uszítsanak. Minden uszításnál kérdezd meg magadtól: mennyi ezekben a levelekben az általánosítás? mennyi az alaptalan általánosításból fakadó áttételezés? mennyi igaz ebből? - Pl. ma is érvényben van olyan törvény MO-on, hogy külföldi nem vehet magyar földet, így hogyan lehet igaz ennek az uszító levélnek a földárverezés erre vonatkozó része - de ha mégis igaz lenne, hogyan kellene erre józanul, A MI ÉRDEKÜNKBEN reagálni? A rasszizmus, a szélsőséges, fasisztoid irány követése nekünk nem hasznos! A világnak nem tetszik ez!!!  Ne legyen ez elég figyelmeztetés számunkra?

Ezek a szélsőséges, gyűlöletet előmozdító emberek nem akarnak tanulni a történelemből? Horthy kísérlete után, hogy lemondásával MO. kilépjen a II. VH-ból, s ezáltal megkímélje MO-ot a további rombolástól, emberveszteségtől, nem Szálasiék, a Nyilas párt vitték MO-t a legnagyobb katasztrófa beteljesedésébe, amikor az egyre fogyó német-pártiakkal és elbutított 16 évesekkel próbáltak ellenállni a hatalmas szovjet hadseregnek?  S akik lelőttek az utcákon talált katona-korú embereket, mert nem voltak a "hadseregben", vagy magyar zsidókat belelőttek a Dunába? S mi lett az eredménye? Budapest lerombolása, s még több százezer magyar élet elvesztése. A harcok után MO-ra nem úgy hivatkozott-e minden magyar-ellenség, mindegyik szomszéd ország, amelyik félt attól, hogy esetleg lesz valami jogos határkiigazítás, mint a "nácik utolsó csatlósa"? Kellett ez nekünk?  A világ nem Teleki Pál és a vele hasonlóan gondolkodók áldozatára emlékezett, hanem a hatalmat éhező, az utolsó néhány hónap borzalmait előidéző, bután korlátolt "nemzetvezető"-re, mintha az képviselte volna a magyar álláspontot... Ezeket akarja a Jobbik utánozni? Zászlókkal sejtetni, hogy erre aztán mindenki felfigyeljen? Talán, egy kicsit féljen?  A mai, szabad MO-on ne féljenek az emberek egymástól!

Nem vetted észre, hogy a Jobbik, de ez az írás biztosan, a jelenleg egyetlen, valóban vezetésre képes párt, a FIDESZ ellen is uszít? Amelyik olyan rendkívül és meglepően sokat teljesített az 1998-2002 kormányzási évek alatt? Igaz lenne akkor az a hír, hogy a Jobbik valóban az MSZP eszköze és bérence? És a több irányból is éledő Jobbik-támadás célja csak az MSZP újraválasztása? Errefelé többektől hallani ezt. Vagy talán Vona Gábor hozta ezeket az ötleteket magával a legutóbbi moszkvai látogatása alkalmából?

Kedves L, kérlek gondolkozz el ezeken, s amikor lépéseket teszel (vagy tesztek), lépj úgy, hogy azokban ne a gyűlölet mutatkozzon meg -, mert az csak gyűlöletet szül -, hanem a magyar humanitás, emberség, amiben szintén lehetnek magyar példaképeink. Az MBK is ezt követte, s ez végül, jó lesz a magyarság számára is.

Üdvözlettel, FLaci

Laszlo G Fulop
Architect & Planner
HAC Vice President
MBK Past President
MH Past President, Secy & PR
laszlofulop@comcast.net
Minneapolis, MN

----------------------------------------------------------------------

On Oct 29, 2009, at 3:22 PM, X.Y. wrote:

Títkos magyar földárverezések "csak zsidók számára"
(olvasónktól)

Napjainkban folyamatosan árusítják ki a még állami kézben megmaradt értékes magyar földet,közöttük redôt védett ôsgyepet is,méghozzá az ország egész területén. Mindez ráadásul títkos földárveréseken ahová az egyszerü magyar halandó el sem jut,mivel a meghirdetett árverés helyszíne is fiktívnek bizonyult. Mivel títokban tartják, az értékes magyar földet jóval a valódi ára alatt, tized áron vásárolhatják meg. No de kik is ôk, hát nagyon találgatni nem nagyon kell:kizárólag a betelepülô zsidók, az ajándékba kapott kárpótlási jegyekkel!!!! Gyurcsányék által 2006-ban megalkotott törvény hatálya alá esnek s így új kárpótlási jegyeket kaptak. Ez nem kevés ember mivel több mint 100 000 igénylést adtak be!!!

A törvény: "A 2006. évi XLVII. törvény alapján kárpótlási jegy megítélésére kizárólag a II. világháború során (1940. június 27 - 1945. május 9 közötti idôszakban) faji, vallási, polítikai okból teljesített munkaszolgálat után van lehetôség" Az Igazságügyi Hivatal, mely a gonosz Draskovics Tibor által vezetett Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium alá van rendelve, a honlapján a magyar mellett még héberül is feltünteti az árverés idejét és helyét. Magyarország egész területén folynak javában az árverések. Állami földterületek találási helyéröl, zárójelben az állítólagos helyszínével és a föld méretével, íme a lista a teljesség igénye nélkül:

Baranya megye: Szigetvár ÁG Servus kft (Nagypeterd, 200 Ha), Csongrád megye:Szôregi ÁG, Bánát kft. (Szeged-Szôreg, 835 Ha 20 000 aranykorona értékben(Ak)!), Hajdú-Bihar megye. Kossuth Tsz (Nyíradony. 164Ha), Békés megye: Csaba táj Mg.Szövetkezet, Szabadság Mg.Szöv. (Békéscsaba, összesen 547 Ha, 16 186 Ak értékben), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Varsánygyüre Tisza MgTsz. (Nagyvarsány, 13,6 Ha), Fôváros: Solymári MgTsz, Csepeli Duna MgTsz, Törökbálinti Ág, Magyar-Bolgár Barátság MgTsz, (Budapest, Solymár, Tököl összesen 228,4 Ha, 6440 Ak értékben), Heves megye Mátra-Nyugat Bükki Erdô Gazdaság (Szilvásvárad, 155Ha, 396Ak értékben), Rimamente MgTsz Mezôszemere (Egerfarmos), Petôfi MgTsz Füzesabony, Lenin MgTsz (Tarnaméra), Károlyi MgTsz Kál, Rákóczi MgTsz (Feldebrô-Aldebrô), Füzesabonyi MgTsz (Dormánd), Heves megyében tehát 266 Ha, 2397 Ak értékben, Vas megye.Szombathelyi Áll. Erdôgazd. (Farkasfa, 22,1 ha)

A Tiszasziget mellett lévô kis részt már eladta Bodó Imre(fidesz) polgármester, országgyülési képviselô, szintén áron alul,szintén zsidóknak. Csongrád megyében a Tisza a Maros és a Szerb határ által bezárt háromszöget teljes egészében már elárverezték bagóért a zsidajainak!!!

A títkos földárveréseket nem is ott tartják ahol a föld terület található, hanem az ország egy teljesen más pontján!!! A hivatalos magyarázat szerint: a hazánk keleti felére esô területeken mindig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazságügyi Hivatal jár el,de például a Szigetvári Állami Gazdaság földterületeít is Nyíregyházán, a Toldi ú.23 alatt a Vasutas Müvelôdési Házban árverezik!!!! Érti ezt valaki?? Az ország déli területeít észak-nyugaton árverezik nehogy már véletlenül is ráakadjon valamelyik magyar gazda vagy ne adj isten az adott földet müvelô gazda s élhessen elô vételi jogával!!

Információim szerint max: 120 000 ft-ért juthatnak az akár 1.2 milliót is érô földterülethez ezek a kóser állatok....... a dolog érdekessége hogy a Draskovics alá tartozó Igazságügyi Hivatal intézi a földárveréseket, mert ez a Hivatal intézi a zsidók kártérítését is, így egy füst alatt el lehet intézni az "üzletet"...... Nyugalomra semmi ok mivel annyira felgyorsították ezt a folyamatot hogy hetente rendeznek árveréseket az ország mindig más pontjain így elég nehéz nyomon követni, akinek ilyenröl tudomása van menjen o­da egy rendôrrel s fenyegesse meg a rendez    oket egy feljelentéssel, mert amít csinálnak az törvénybe ütközô s büntetendô!!!!! Ezt az egész bizniszt le szeretnék tudni még a jövô év áprilisa elött(következô választás), s 2011-ben pedig már törvényesen az övék lehet, HA HAGYJUK!!!! ÉBRESZTÔ VAN EMBEREK, EDDIG A SZÉP SZAVAKÉ VOLT A SZÓ, MOST MÁR A TETTEKNEK KELL KÖVETKEZNI!!!!!!! LICA

­
­

­
comments powered by Disqus