Előadók

Antal-Ferencz Ildikó (New Jersey) Erdélyben született és nőtt fel, 18 éves kora óta Budapesten él. Közgazdász végzettsége van, de szabadúszó újságíróként (és bloggerként) dolgozik tíz éve, és ezt folytatta az észak-amerikai diaszpórában is, ahova ötfős családjával költözött 2022 nyarán, férje munkája miatt három évre. (Hamarosan hazaköltöznek.) New Jersey államba érkezésük óta aktív szereplői a helyi (Passaic/Garfield, New Brunswick) magyar közösségeknek, de rendszeresen ellátogatnak New York-i és más keleti parti, illetve távolabbi tagállamok és a szövetségi főváros magyar eseményeire is. Ezalatt több mint 300 diaszpóra témájú cikket, köztük több mint 115 interjút készített a nyelvük, kultúrájuk, hagyományaik és a helyi közösségeik iránt elkötelezett észak-amerikai magyarokról, amelyek kifejezett céllal magyarországi újságokban jelentek meg (majd a clevelandi Bocskai Rádió másodközölte őket). Az interjúkat könyv (összesen öt kötet) formájában is megjelentette Magyarnak lenni Amerikában I, II és III, illetve Being Hungarian in America I, II címmel, a clevelandi Bocskai Rádió kiadásában. Emellett kreatív szerkesztőként dolgozott egy clevelandi magyar közgazdászprofesszor, Ács Zoltán, az MCC Press által nemrég kiadott életrajzi könyvén, melynek címe: A járatlan úton.

Aradvári László (Chicago) Magyarország Chicagói Főkonzulátusának magyar közösségi diplomatája. Keszthelyen született, itt is végezte tanulmányait és szerzett gazdasági agrármérnöki, valamint francia szakfordítói egyetemi diplomákat. Tanulmányait a Budapesti Gazdasági Főiskolán folytatta, ahol szakdiplomáciai szakirányon végzett. Projekt mérnökként, majd marketing-kommunikációsként és külkapcsolati tanácsadóként dolgozott. Három alkalommal vett részt a Kőrösi Csoma Sándor programban, ahol Texasban és Chicagóban segítette a magyar szervezeteket. A győri Széchenyi István Egyetemen sportdiplomáciai szakirányon szerzett diplomát. A Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek 6 éven keresztül volt a menedzsere. Magyarország Chicagói Főkonzulátusán 2024 januárja óta látja el a magyar közösségi diplomata és konzuli feladatokat. Az Itt-Ott Találkozón három alkalommal vett részt. Szülei révén születése óta kapcsolatban áll a néptánccal, 18 éven keresztül volt rendező-koreográfusa a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoportnak.

Berecz András (Budapest) Kossuth-díjas ének- és mesemondó, a magyar népi kultúra egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Erdélytől Moldváig, a Felvidéktől a Nyírségig gyűjtött népdalokat, meséket és tréfákat, amelyeket sajátos előadásmódjával évtizedek óta ad tovább. Előadásaival nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli magyarság és a tengerentúli közösségek körében is nagy szeretetnek örvend.

Berecz István (Budapest) Örökös Aranysarkantyús táncos, koreográfus, népzenész és a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója. A magyar néptánc és népzene egyik meghatározó fiatal képviselője, aki előadóként, oktatóként és szervezőként egyaránt a Kárpát-medence népi kultúrájának megőrzésén és továbbadásán dolgozik. Fellépéseivel és tanításaival a világ számos országában népszerűsíti a magyar néphagyományt.

Ifj. Csoóri Sándor (Budapest) Junior Príma-díjas és Fonogram-díjas zeneszerző.  Gyermekkora óta foglalkozik a népzenével. Fő hangszere a brácsa. Rendszeresen koncertezik Európán kívül is (Japán, Szingapúr, Brazília, Dél-Afrika.). A Buda Folk Band alapítója. Jelenleg a Ötödik Évszak zenakart vezeti, zenél a Dresch Vonós Quartetben. Hazájában a néptáncszínház elismert zeneszerzője.

Ifj. Hajdu–Németh László (New Jersey) Fiatal magyar népzenész, aki elsősorban hegedűsként ismert. A Sarjú Banda alapító tagja, amely a 2015-ös Fölszállott a Páva tehetségkutató után alakult. Zenéjében a Kárpát-medence autentikus népzenéjének megőrzésére és hiteles megszólaltatására törekszik. Testvérével, Hajdu–Németh Balázzsal és zenésztársaival rendszeresen koncertezik, táncházakban muzsikál, valamint fontos szerepet vállal a magyar népzenei hagyományok továbbadásában.

Iusco Bernadett  (Budapest) Erdélyben, Szilágycsehben született és nőtt fel, majd a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban szerzett néptáncos szakképesítést. Később a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. A 2018–2019-es évben a Magyar Baráti Közösség (MBK) ösztöndíjasaként segítette a programjainkat. Közösségünkbe visszatérőként immár harmadik alkalommal vesz részt az Itt-Ott Találkozón.

Marosán Csaba (Kolozsvár) Erdélyben, nagycsaládban született színművész, a A Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, előadóművész és versmondó. Színészi munkája mellett küldetésének tekinti a magyar irodalom népszerűsítését: önálló estjeivel, rendhagyó irodalomóráival és verses előadásaival a Kárpát-medence számos településén, valamint a diaszpórában is rendszeresen fellép. Előadásain humorral, közvetlenséggel és mély emberi tartalommal hozza közel a klasszikus magyar költőket a közönséghez

Marosán Emőke (Kolozsvár) Fuvolaművész, aki férjével, Marosán Csabával közösen számos irodalmi és zenés előadás résztvevője. Játékával a magyar költészetet és irodalmat különleges zenei élménnyel gazdagítja, fellépéseik Magyarországon, Erdélyben és a tengerentúli magyar közösségekben is nagy sikert aratnak.

Megyeri József (Chicago) 2024-től a Magyar Baráti Közösség gondnoka és 8 éve az ITT-OTT Kalendárium főszerkesztője. Gondoksága alatt az MBK jövőjének megfogalmazását látja legnagyobb kihívásnak. Szeretné, ha az MBK a fiatalabb generációkhoz is szólna, miközben továbbvinné azt a lángot, amelyet közel hatvan éve gyújtottak meg az MBK alapítói.