1956 Forradalom

Szakály Sándor: 1956 - ahogyan ma látjuk

1956-os esztendő magyarországi forradalma és szabadságharca a XX. századi magyar történelem kiemelkedő, világtörténelmi hatású eseménye. Az 1956. október 23-a és november 4-e között eltelt tizennégy nap a világ érdeklődésének középpontjába emelte az európai, alig tíz milliós országot. De mi is történt 1956. október 23-a és november 4-e között Magyarországon?Milyen történések vezettek a ma már csak forradalom és szabadságharcként emlegetett eseményhez?
Magyarország a második világháború befejezése után a teheráni (1943), illetve a jaltai (1945) megállapodások következtében a Szovjetunió érdekszférájába került és mint legyőzött ország szovjet megszállás alatt állt az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződés. Megszületéséig.

Ezen két esztendő alatt egy korlátozott szuverenitású ország a polgári demokratikus társadalom létrehozásával kísérletezett. A demokratikus többpártrendszer -- amely lehetőséget biztosíthatott volna a későbbi átalakulásokhoz – azonban 1947 őszére álommá vált. Az 1947. augusztus 31-ei az országgyűlési választásokon a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt választási csalások segítségével jelentősen megerősödött és a látszólag még koalíciós kormányzatban döntő befolyásra tett szert.

A Magyar Kommunista Párt a következő hónapokban - szovjet segítséggel - ellehetetlenítve a több pártot - amelyeknek vezetői számára lehetővé tették a “nyugati viágba” történő emigrálást - átvette a teljes hatalmat. Megindult az ország szovjetizálása és 1949-re gyakorlatilag sztálini tipusú zsarnoki uralom jött létre.

Az 1950-es évek elejére az ország gazdasági, társadalmi és politikai helyzete soha nem látott mélységekbe süllyedt. 1951-1952-ben az életszínvonal, illetve a nemzeti össztermék (GDP) alacsonyabb volt mint 1938-ban.

Az elégedetlenség az ország valamennyi rétegében erős indulatokat váltott ki. A hatalom érezve a lehetetlen helyzetet, erős szovjet “ráhatásra”,'kiigazítással” kísérletezett. 1953-ban az addigi miniszterelnököt, a Magyar Dolgozók Pártja nevet viselő kommunista párt vezetőjét Rákosi Mátyást miniszterelnöki tisztéből felmentették és az akkori viszonyok között reformernek tekinthető Nagy Imrét bízták meg a kormány megalakításával.

Nagy Imre olitikája eredményeként a mezőgazdasági kényszeregyesülések (TszCs) ből lehetőség volt a kiválásra, csökkentették az ipari üzemekben a normákat, rendezték a fizetéseket és bizonyos fokú kulturális “szabadságot” is biztosítottak. Ezek a változások természetesen erősen kötődtek a Sztálin halála utáni Szovjetunióban kialakult helyzethez.

Amikor a Szovjetunióban változott a helyzet akkor természetesen az Magyarországon is éreztette a hatását. Nagy Imrét felmentették miniszterelnöki tisztéből és ismét a “kemény” vonal hívei - élükön Rákosi Mátyással, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárával - kerültek fölénybe. Nagy Imre a későbbiek során minden párttisztségét majd a párttagságát is elveszítette.

Jelentős változások a SzKP XX. kongresszusa után váltak érezhetővé a magyar belpolitikai életben. A Szovjetunióban megindult változások erősen befolyásolták a magyar közvélemény és a politikai élet lehetőségeit.

Az emberek többsége egy megreformálandó szocializmus lehetőségével foglalkozott. A többségben fel sem merült, hogy Magyarország letérjen/letérhet a számára 1945 után kijelölt útról, de bízott abban, hogy létezik egy “emberibb szocializmus” is.

Az 1945 után megfogalmazott és sokak által várt lehetőségek nem váltak valóra jelentős kiábrándulást okozva ezzel a legtöb társadalmi csoport számára. A munkások, a paraszti tömegek és az értelmiség jelentős része is csalódott az 1945 óta eltelt tíz esztendőben.

1956 elején - főleg a Lengyelországban tapasztalt feszültségek, viták nyomán - Magyarországon is megélénkült a politika iránti érdeklődés. Ennek főleg a kommunista párt ifjúsági szervezete (DISz) által támogatott szervezett rendezvények adtak teret.

A korábban Bessenyei Kör néven létrejött, majd Petőfi Kör névre átkeresztelt szerveződés a magyar társadalom jelentős problémáinak megvitatását tűzte napirendre a rndszeressé váló vitaűléseken. Ezek a rendezvények elsősorban az un . Pártellenzék számára biztosították a megnyilvánulási lehetőséget, de a vitába mások is bekapcsolódhattak. A Budapesten rendezett vitákon nagyszámú érdeklődő vett részt és sorra-rendre megfogalmzták a fennálló rendszerrel kapcsolatos kritikai észrevételeiekt. A sajtóról, a történetírásról és más témákról tarott vitaesetek a rendszer megreformálásának szükségességét vetették fel.

A vitákban gyakorlatilag megfogalmazó társadalmi változások iránti igény azonban akkor (még) a fennálló társadalmi, politikai rendszer keretein belüli reformokat tartotta elképzelhetőnek és szükségszerűnek.

A legtöbben a korábbi Nagy Imre “időszak” visszatérését tartották a legjelentősebb célkitűzésnek. Úgy vélték annak a visszatérte Magyarország gazdasági, politikai és társadalmi helyzetét jelentősen javíthatja.

Közben a politikai vezetésben is kemény viták zajlottak le, ahol a döntő szó ismét a “szovjet elvtársaké“ volt, akik végül is Rákosi Mátyás “menesztése” mellett döntöttek és a párt első számú vezetőjévé a Rákosinál semmivel sem kevésbé “moszkovita” Gerő Ernőt “választatták meg” de ugyanakkor olyan, korábban mellőzött és elítélt politikusok is bekerültek a párt legfelsőbb vezetői közé mint Kádár János.

A magyarországi változásokhoz a döntő lökést az 1956 nyári lengyelországi események adták, ahol a tiltakozások nyomán forradalmi helyzet alakult ki, melynek eredményeként új párt és állami vezetés került hatalomra - nem újak, csak korábban szintén “sérelmet” szenvedettek -
akik a lengyel helyzetet képesek voltak konszolidálni olyan módon, hogy az a Szovjetunió számára is elfogadható legyen és a lengyelek is mit követeléseik egy részének a teljesítését értékeljék azt.

A lengyelországi események a magyar politikai és társadalmi életben is komoly folyamatokat indítottak el, amelyek egy olyan eseményt is lehetővé tettek, mint az 1949-ben kivégzett Rajk László és társai el-, illetve “újratemetése”.

Az eseményre 1956. október 6-án került sor (1849-ben ezen a napon végeztek ki Aradon az 1848/49-es forradalom és szabaságharc tizenkét tábornokát és egy ezredesét, illetve Budapesten gróf Batthyány Lajost, az 1848-as első független magyar kormány miniszterelnökét.).

Aaz 1949-es un. Rajk-per kivégzettjei az 1945 után Magyarországon megnyilvánult törvénytelenségek szimbólumává váltak. Ők ugyan a kommunista párton belüli politikai csatározások áldozatai lettek - akik egyébként a párt meghatározó vezetői voltak és nem “lágyszívübbek” mint Rákosi Mátyás, vagy Gerő Ernő - de akkor úgy tekintettek rájuk mint egy antidemokratikus rendszer áldozataira.

A több tízezres tömeg jelenlétében lezajlott tüntetés már előrevetítette egy változást kívánó Magyarország előképét.

Mint a történelem során oly sokszor ismét a tanulóifjúság tette meg az első legfontosabb lépéseket.1956. október 22-én a szegedi egyetemi főiskola és hallgatók megalakították független szervezetüket és megfogalmazták követeléseiket, melyek a budapesti egyetemi ifjúsághoz is eljutottak. A budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem is megalakította a saját MEFESz szervezetét, melyhez más egyetemek hallgatói is csatlakoztak és tizennégy pontos határozatban foglalták össze a követelésüket:

1, Az MDP kongresszus azonnali összehívása, alulról választott vezetőség, az új Központi Vezetőség megalakítása.
2, A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével.
3, Gazdaságilag és politikailag teljesen egyenrangú alapon és egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén álló magyar-szovjet és magyar-jugoszláv barátság megalakítása.
4, Az összes szovjet csapatok kivonását Magyarországról a magyar békeszerződés értelmében.
5, Általános, egyenlő, titkos választásokat több párt részvételével, új nemzetgyűlési képviselők választásával.
6, A magyar gazdasági élet átszervezését szakemberek bevonásával és ennek keretében a magyar uránérc magyar felhasználásával, hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket és vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló magyar gazdasági életet.
7, Teljes ipari munkásság azonnali normarendezését a létminimum megállapítása alapján és a munkás autonómia bevezetését az üzemekben.
8, A beszolgáltatási rendszer felülvizsgálását és az egyénileg dolgozó parasztság támogatását.
9, Az összes politikai és gazdasági perek felülvizsgálatát, az ártatlanul elítélt politikai foglyok részére teljes amnesztiát, illetve a hátránybakerültek rehabilitálását.
10, Legyen nyilvános tárgyalás Farkas Mihály ügyében és Rákosi szerepének kivizsgálását, valamint az Oroszországban igazságtalanul elítélt és ott tartott magyarok hazahozatalát.
11, A néptől idegen címer helyett a régi Kossuth címer visszaállítását, a március 15-ét és október 6-át nyilvánítsák nemzeti ünneppé és munkaszünetté. Új egyenruhát honvédségünknek.
12, Teljes vélemény és sajtószabadság megvalósítását, rádión és ennek keretéében külön napilapok az új MEFESz szervezetnek. A régi káderanyag nyilvánosságra hozatalát és eltörtlését.
13, A zsarnokság és az önkény jelképét a Sztálin szobrot azonnal távolítsák el.
14, Egymásért teljes szolidarítást vállalunk.

Az október 22-ei határozat után a fentiekben megfogalmazottaknak megfeleően 16 pontban fogallaták össze a követeléseket, melyeket röplap formájában terjesztettek és részletesebben kifejtettek egy-egy kérdést. Az első helyre a szovjet csapatok azonnali távozásának követelése került. A kibővült felhívás teljes szolidarításáról biztosította a lengyel népet és október 23-ára szolidarítási felvonulást hirdetett mely a Bem szobor megkoszorúzásával fejezi ki az együttérzését.

A magyar politikai vezetés tehetelensége, ingadozása végül is lehetővé tette, hogy a fiatalok felvonuláson, tüntetésen fejezzék ki a szolidarításukat a lengyelekkel és felvonuljanak Budapest utcáin.

Az 1956.október 23-án a délutáni órákban megindult felvonulás rövidesen tüntetéssé válétozott. A felvonulók - Budapest mellett számos magyarországi nagyvárosban is - új politikai vezetést, gazdasági és társadalmi reformokat - de nem rendszerváltoztatást követeltek – a 14, illetve 16 pontban megfogalmaztaknak megfelelően.

A több mintszázezres nagyságrendű tömeg a követeléseket a főváros számos pontján megfogalmazta és a kormány élére Nagy Imrét követelte.

Nagy Imre aki az esti órákban lakásáról az Országgyűlés épületébeérkezett a téren összegyültekhez szólt, de azok az elvárs megszólítás után lehurrogták az egyébként általuk kívánt politikust.

Közben a Magyar Rádió Gerő Ernőnek, a Magyar Dolgozók Pártja első titkárának beszédét közvetítette, amely a felvonulók számára elfogadhatatlan volt.

A rádió épületénél gyülekező tömeg - sokan úgy vélték Gerő a rádió épületében tarózkodik -- a 16 pont közlését kívánta elérni, melyet a rádió vezetői azonban elutasítottak. Az egyre növekvő tömegre előbb könnyfakasztó gázzal,majd riasztólövésekkel támadtrá a rádió ÁVH-s őrsége és ez elszabadította az indulatokat.

A fegyvertelen tömeg a rádió épületének ostromához fogott, miközben egyre többen jutottak kézifegyverekhez és szabályos harc fejlődött ki.

A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága ezen idő alatt folyamatosan űlésezett és a teendőkről tárgyalt. Arra az eredményre jutottak, hogy ellenforradalmi megmozdulások vannak az országban, s nem biztos, hogy a magyar karhatalmi és fegyveres erők elegendőek annak a leveréséhez ezért szovjet segítséget kell kérni.

A források ebben a kérdésben ellentmondóak. Egyes vélekedések szerint a szovjet - katonai - vezetés már a „hivatalos megkeresés” előtt riadóztatta a Magyarországon állomásózó csapatokat, míg mások szerint arra csak a Hruiscsov és Gerő között lezajloztt telefonbeszélgetések után került sor.

Hruscsov - adni a látszatra - azt javasolta Gerőnek, hogy a magyar kormány hivatalosan is kérje a szovjet segítséget. Gerő ennek azonnali kormány általi megfogalmazását nem látta lehetőnek az események miatt így végül is a kérést - utólag - Hegedűs András miniszterelnök jegyzete, a szovjet csapatok megindulása után.

De miért és miként tartózkodhattak szovjet csapatok Magyarországon?

A magyarországi forradalom és szabadságharc történetét kutatók erre a kérdésre nem igazán fordítottak figyelmet. A legtöbben egyszerűen a Varsói Szerződés (1955. május 14.) biztosította lehetőségnek tekintették ezt a helyzetet.

A kérdés azonban ennél összetettebb. Nézzük meg milyen is volt a jogi helyzetet 1945-től kezdően a szovjet csapatok magyarországi állomásoztatásáról!

1945. január 20-án Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya fegyverszüneti megállapodást írt alá Moszkvában a Szovjetunióval, Nagy Britanniával és az AmerikaiEgyesült Államokkal. Ezen egyezményben a magyar kormány elismerte az ország háborús vereségét és számos kötelezettséget vállalt magára, melynek értelmében az ország területén a békeszerződés megkötéséig megszálló csapatok tartózkodhatnak.

Magyarországgal a békeszerződést 1947. február 10-én írták aláPárizsban, amelynek 22. cikke arról rednelkezett, hogy: „A jelen Szerződés életbelépését követően minden szövetséges fegyveres erőt 90 napon belül Magyarországróból vissza kell vonni, mindazonáltal a Szovjetuniónak fennmarad a joga magyar területen oly fegyvers erő tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a Szovjet hadseregnek az ausztriai Szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.”

Ez az állapot 1955. május 15-éig, az osztrák államszerződés aláírásáig állt fenn. Az osztrák államszerződés ugyanis kötelezte a megszálló hatóságokat, hogy a szerződés hatályba lépését követően 90 napon belül, de legkésőbb 1955. december 31-éig valamennyi haderőt ki kell vonni Ausztria területéről.

A szövetséges és társult hatalmak kötelezettségüknak gyakorlatilag 1955. októberéig eleget is tettek ezzel megszünt az 1947. február 10-ei magyar békeszerződsében a Szovjetunió számára biztosított lehetőség csapatainak magyarországi állomásoztatására.

Felmerül a kérdés, hogy vajon az un. Varsói Szerződés (1955. május 14.) biztosított-e lehetőséget a Szovjetunió számára fegyvers erői csapatainak magyarországi állomásoztatására, amint ezt számos kutató vélte?

A Varsói Szerződés ismert szövege szerint: neem! A szerződéssel kapcsolatban kiadott közlemény egy mondata utal mindössze arra, hogy mi lesz majd a teendő: „A közös fegyveres erők elhelyezése a szerződésben részt vevő államok területén, az említett államok közötti megegyezés szerint és a kölcsönös védelem szükségleteinek megfelelően történik majd.”

A jelen ismeretink szerint 1957. május 27-éig Magyarország és a Szovjetunió között ilyen megálllapodás nem jött létre.

Magyar-szovjet tárgyalások a forradalom és szabadságharc leverését követően 1957. március 20-a és 28-a között Moszkvában folytak, amelyek ezt a kérdést is érintették.Ezzel kapcsolatban a budapesti Népszabadság 1957. március 29-én a következőket közölte: „a két fél megegyezett, hogy a közeljövőben tanácskozásokat folytat a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának létszámra és állománya meghatározásának valamint elhelyezésének céljából és egyezményt köt.”

Ennek az egyezménynek a megkötésére 1957. május 27-én került sor, és amely mint az 1957. évi 54. számú törvényerejű rendelet került becikkelyezésre: „Egyeezmény az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetéről”.

Az aláírt okmányokat 1957.augusztus 16-án cserélték ki és a hatályba lépés időpontja 1957. szeptenmber 15-ében határozták meg. Mindez azt jelenti, hogy 1956. január 1-je és 1957. szeptember 15-e között a szovjet fegyveres erők magyarországi tartózkodása, a magyarországi belpolitikába történő beavatkozása minden jogalapot nélkülözött! Mondhatjuk azt is, hogy beavatkozásuk a nemzetközi jogot sértette.

A szovjet erők beavatkozása - melyek 1956. október 23-án már megindultak - egy utólagosan „szentesített” minisztertanács elnöki „kérésre” következett be, de a beavatkozó csapatok jelentős része nem Magyarország határain kívülről, hanem magyarországi helyőrségekből vonult be, Budapestre, olyan helyőrségekből , amelyekben minden jogalapot nélkülözően állomásozott.

A szovjet beavatkozás egyébként jelentős változásokat hozott az események menetében. Az október 23-án spontán népfelkeléssé változó felvonulás/tüntetés után a hatalom továbbra is a Magyar Dolgozók pártja kezében maradt. A kormány átalakítása - Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése - még nem jelentette azt, hogy az események megítélése jelentősen változott volna.. A Nagy kormány első rendelkezései még statáriumról, ellenforradalomról szóltak és bizonyos „ígéretek” -kel próbálták az emberekket az utcákról „visszaküldeni” a munkahelyekre, lakásaikba, illetve a diákokat a főiskolákra, egyetemekre. Ez azonban nem volt sikeres. A szovjet beavatkozás egyre inkább forradalmi követeléseket indukált. Az addig csak alapvetően reformokat követelők már olyan társadalmi, politikai változások igényét fogalmazták meg és követeltékltek - pl. többpárti demokrácia - amelyek nem egyeztek meg még akkor a Nagy Imre vezette kormány elképzeléseivel.

A népfelkelés forradalommá történő „átváltozása” 1956. október 28-ára tehető, amikor a Nagy kormány elsimerte, hogy olyan nemzeti megmozdulás, forradalom zajlik, amely az egész nemzet érdekeit megfogalmazza és azzal gyakorlatilag a hatalom is képes azonosulni. Ugyanakkor olyan újabb ígéretek hangzottak el - a szovjet csapatok kivonása Budapestről, az ÁVH feloszlatása, a nyugdíjak és az alacson ybérek felemelése – . amelyek a követelésekkel teljesen szinkronban voltak.

Ezt követően már az önálló és függtelen Magyarországról volt szó. Sorra újjáalakultak a korábban feloszlatott pártok és és újak szerveződtek. Közben az 1956. október 27-én átalakult Nagy Imre kormányban már nem kommunista politikusok is helyet kaptak és október 30-ától az un.„kormánykabinettben”, államminiszteri rangban olyan - az 1945-1949 közötti időszak - ismert politikusai kaptak helyet, mint Kovács Béla, Tildy Zoltám, Erdei Ferenc.

A forradalmi változások és átalakulás jelei voltak - az egykori követeléseken már túlmutató elképzelések - a szovjet csapatok kivonásáról indítandó tárgyalások,kilépés a Varsó Szerződésből, az ország semmlegességének a bejelentése.

Az 1956. november 1-jén megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt - amely már nem az egyedüli politikai erőt jelentette, hanem egy volt a különböző pártok között - azonosult a politikia követelésekkel, a változás igényével. Vezetője az akkor még Nagy Imre “harcostársának” tűnő Kádár János lett.

A magyarországi események menetében, az ország lehetőségeiben jelentős fordulatot hozott az Amerikai Egyesült Államok külpolitikai állásfoglalása, melyet úgy értelmezett mindenki, hogy az Amerika Egyesült Államok nem kíván beavatkozni a magyarországi eseményekbe és nem tartja kívánatosnak, hogy a Szovjetunió határai mellett egy vele szemeben esetleg “nem barátian viselkedő” ország jöjjön létre. A Moszkva tudomására hozott amerikai álláspont gyakorlatilag azt jelentette, hogy a Szovjetunió szabad kezet kapott a helyzet rendezésére. Moszkva pedig élt a lehetőséggel. A Titoval folytatott megbeszélés után Hruscsov és a Szovjetunió Kommunista Pártja Elnöksége a Magyarország elleni fegyvres támadásról döntött.

A Nagy Imre kormány két tagja, Kádár János és Münnich Ferenc már 1956. november 2-án Moszkvába távozott és vállalta egy a törvényes magyar kormánnyal szembeni ellenkormány megalakítását, amely majd a szovjetek támogatást kéri, illetve elfogadja azt.

November 4-én a Magyarországon lévő és a Romániából, illetve a Szovjetunió területéről induló szovjet erők lerohanták Magyarországot. A 13 nap ezen szakasza már igazi szabadságküzdelmet jelentet, hiszen egy idegen nagyhatalom erői ellen harcoltak a magyar felkelők.

Erejük, lehetőségük azonban erősen korlátozott volt és harcuk 1956. november 10-15-ére befejeződtek. Az ország teljes egésze szovjet katonai megszállás alá került és a politikai élet az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás Paraszt Kormány irányítása alá került. A sztrájkok, tiltakozások nem vezettek eredményre. Az idegen fegyveres erők támogatást bíró hatalom 1957 tavaszára teljes mértékben urává vált a helyzetnek.

Az eredmémny? Magyarország továbbra is a kommunista tömb országa maradt. Mintegy 200 ezer ember menekült el az országból és keresett magának új életlehetőséget. Milliárdos nagyságrendű károk keletkeztek a nemzeti vagyonban. A harcoknak több ezer áldozata volt és mintegy 400 személyt végeztek ki az 1957 és 1963 közötti években a forradalomban -. a Kádár rendszer szóhasználata szerint ellenforradalomban - való tevékeny részvételéért. A kivégzettek döntő többsége 20 és 35 év közötti munkás, diák, alkalmazott volt. Alig találni közöttük idősebb, illetve az 1945 előtti időszak “elitjéhez” tartozó személyt.

Az 1956-os magyarországi forradalm és szabadságharc nem a múlt, egy letünt korszak visszaállításáért vívott politikai és fegyveres harcot jelentette, hanem egy demokratikus, új Magyarország megteremtéréért indult. Ennek a létrejöttére azonban azonban közel három és fél évtizedet kellett várni s, hogy 1990-ben végül is sikerült az 1956-nak volt köszönhető.
comments powered by Disqus