Kádár János a forradalomról és a kivégzettekről
Kádár János a forradalom harmicadik évfordúlóján a forradalmat „nemzeti tragédiának” tekintette; kivégzett személyes barátait sajnálta, hogy „ilyen sorsra jutottak.”
1986-ban, az NBC akkori keleteurópai tudósitója, John Cochran, meginterjúvolta Kádár Jánost. Az NBC stábján kivül jelent voltak: egy kompetens tolmács, egy, a Magyar TV által, a stábhoz rendelt „protokol” ember, és két be nem mutatott férfi. Az interjú előtt se Kádárnak, sem a kormánynak nem voltak kikötései. Kádár irodájában, iróasztala mögött ült. Türelmesen végig hallgatta a pontosan fordított kérdéseket, majd rövid fontolgatás után, lassan, mérsékelten válaszolt. Olykor olykor a kényesebb kérdések válasza előtt a jobb sarokban ülő, „be nem mutatott” egyik férfira nézett, majd, vagy lesütött szemmel, vagy a távolba meredve válaszolt. Egyes szavakat, a kamerába nézve, lassan, nyomatékosan hangsúlyozott, mely szavakat nagy betüvel írtam, míg a szüneteket pontokkal jelöltem. A teljes interjú videoszalag másolata a new brunswicki Amerikai Magyar alapitvány könyvtárában van.
Íme a forradalomra és kivégzett barátaira vonatkozó megjegyzései:
Kérdés: ... az 1956 események harmicadik évfordulója közeledik. Melyek az ön személyes érzései és mi az ön személyes véleménye az 1956 októberi és novemberi eseményekről? Nemzeti tragédiának tekinti, vagy egy olyan időszaknak amikor a CIA, az Egyesült Államok és általában a Nyugat, a magyar rendszer aláaknázására törekedett? Vagy esetleg a magyarok igazi lázadásának, amelyik jogos sérelmekből táplálkozott?
Kádár: Én avval kezdtem a szavaimat, hogy Magyarországon akkor anarchikus viszonyok voltak. Tehát azoknak a társadalmi életben végbement eseményeknek a fontos része, hogy sok elem keveredett benne. Mindezek az elemek keveredtek amelyeket Ön itt megnevezett kérdésében. Szerintem ellenforradalmi fegyveres fölkelés IS volt, mert hiszen tervszerüen és villámgyorsan lerohantak és kifosztottak fegyverraktárokat, és a rendszerrel szemben ellenséges FEGYVERESEK kezdtek garázdálkodni. Ugyanakkor nagyon nagy szamú ember MEGMOZDULT, akik a korábban itten uralkodó visszaélésekkel szemben HATÁROZOTTAN – és elég széleskörű tömeg is – mozgásba jött- olyan emberek is, akik VALÓJÁBAN az eseményeken eligazodni nem tudtak, de akiket VALÓDI SÉRELMEK és aggodalmak vezettek. Ez keveredett. Ezért van az, hogy mi – hát TUDOMÁNYOS ÉRTELEMBEN- azt mondjuk, hogy ellenforradalmi fölkelés volt, amibe belejátsztottak nagyon is súlyosan és elsősorban a Rákosi féle vezetés durva hibái- a revizonisták jobbra tolódása, egészen az árulásig. A hazai ellenséges elemek, akik a szocialista rendszer ellen voltak, és a nemzetközi oldalról is, akik nem szerették azt, hogy Magyarország szocialista ország. Ez mind belekeveredett. És ezzel a mi harcunkat nem könnyebíttette, hanem nehezítette, mert mi a korábbi visszaélések ellen is voltunk, valamint az ellenforradalmi fegyveres föllépés ellen is, és hát olyan küzdelmet kellett indítanunk, hogy a korábban előfordult visszásságok ne térjenek vissza és a szocialista rendszer maradjon. Úgyhogy énnekem személyileg az volt egy kis indulási előnyöm, hogy hát én 14 évig a régi társadalmi rendben éltem – ott is börtönt viselt ember voltam mint kommunista – és az új rendszerben is – saját rendszeremben is - alaptalanul börtönbe zártak – és rólam elhitték az emberek- és tudták – és én mindig itthon éltem - hogy én se a kapitalizmust nem szeretem se a szocializmus torzulásait. Ezért használom én – ÖSSZEGÉSZÉBEN ezekre az eseményekre azt a kifejezést hogy végsőfokon ez nemzeti tragédia volt.
Kérdés: Voltak mindenféle személyes barátai, munkatársai akik annak idején más véleményen voltak és más módon vettek részt az eseményekben. Köztük olyanok is akiket kivégeztek. Nyilván Önnek nagyon nagy személyi megrázkódtatást jelentett. Hogyan élte Ön át személyes sikon az akkori eseményeket?
Kádár: Ezeket a dolgokat igy nagyon nehéz részletezni. Tény az, hogy engem a cselekményeimben soha személyi indulatok nem vezettek. Indulataim vannak, de én fegyelmezett ember voltam egész életemben. Engem mindig is kizárólag az az ügy érdekelt, amiért én egész életemben harcoltam és dolgoztam. Valamikor a fasiszta rendszer ellen- Hitlerista megszállók ellen- majd később más dolgok ellen. Mindig csak ez érdekelt. És akik az eseményekben elsodródtak, nem emlitek sulyos eseteket, de volnának tízezrek akik máskép kerültek ki az eseményekből – szintén szemben álltak velünk, és én azt mondtam, nem érdekel ki mit mondott RÉGEN – KORÁBBAN, az események valamely szakaszában, az érdekel, hogy most egyetért-e valaki azzal, hogy az országban legyen TÖRVÉNYES REND – NÉPKÖZTÁRSASÁG. Ha igen, akkor ami volt, el van törölve. Aki nagyon messzi ment — és a mi törvényes rendünket megsértve ... hát az árulás utjára jutott ... a rendszert elárulta, az esküjét megszegte, annak viselni kell a következményeket. Akik .... – személyekre gondolunk, csak sajnálom, hogy ilyen sorsra jutottak.
comments powered by Disqus