Dialógus
Az MBKTT levelezőkör és a Magyar Lobby értesítőjébőlÉltető Lajos - Bőjtös Lészló - Lipták Béla részvételével Kedves Béla!
„A marakodás 56 meggyalázása.” Jó szlogen!
A hazai lapokba írni kiváló ötlet, de mint tudjuk, nem mindig sikerül:
ott áll az őr a kapuban. Akár a rádiónál. Más: az otthoni lapoknál még az is számít, melyikben jelensz meg. Ha pl. a Népszabadság közölne, Sass Marci megint kiátkozna. S ha a Magyar Nemzet, akkor a szabaddemokraták.
Magyarországon nem ismerik a semlegességet. Olyan alig van a bulvárlapokban, a médiában, de a közvéleményben sem, hogy „magyar”.
Csak ilyen vagy olyan epitheton ornansszal felszerelt magyarok vannak, mint jobboldaliak és baloldaliak, fasiszták és kommunisták, antiszemiták és zsidók. Még ártatlan szavaink alapján is besorolnak ide vagy oda. Ha azt írom: nemzet, ellenséget csináltam a baloldaliakból. Ha azt, hogy nép, gyanússá válok a jobboldalnak.
(Én attól félek, Béla, hogy 56 szép szelleme régen odavan, talán csak tiszavirág volt. A magyarság igazi arcát ma mutatja meg, az egymásra vicsorítással. Nem új tünet - lapozzunk csak történelemlönyveinkben!)
De hálisten nekünk is van független sajtónk. Ez pedig a világháló.
Otthon is olvassák, Erdélyben is, egyre többen.
S ennek a sajtónak egyik vonzóereje éppen az, hogy magyar, de amerikai.
Publikáljunk tehát minél többet saját médiumunkban! Te, Béla, ezt meg is teszed, de vannak, akik technikailag a 19. században élnek most is.
Pedig volna mondanivalójuk.
Publikáljunk felelősségteljesen, békítő;, tárgyilagos hangon, amerikai magyar szemszögből. Ez a mi egyedi reszortunk; nekünk kétéltűeknek adatott meg az az isteni ajándék, hogy kívülről-belülről láthassuk a magyarországi realitást. Aki Magyarországon él, sajnos nehezen látja a fáktól az erdőt...
Lajos
xxxxxxxxxxxxxxxxxx
"56 szép szelleme régen odavan, talán csak tiszavirág volt."
Engem Lajos egy életre optimistává tett az őrizetlen irószövetségi ládák és az érintetlen betört ablakú kirakatok látványa, szelleme. Nekem azt bizonyitotta, hogy nemes, áldozatos, szinte családi közösségben gondolkozó is tud lenni az átlag ember, ha hisz az ügyben, melyért honfitársaival összefogott.
Persze a fenti mondat hangsúlya a "hisz"-en van, s abban teljesen igazad van, hogy ma nem hisz.
Ölel, Béla
xxxxxxxxxxxxxxxx
Kedves Béla!
Igen, krízisben mindig összefognak az emberek, és ez szép. A „hisz vezetõiben” viszont számomra kérdéses is lehet. Hitlerben is hitt a német nép, még a magyarok közül is sokan.
A „hisz az ügyben” inkább. És hinni Istenben valamiképpen. De ami most leginkább kellene: hit a fegyelemben, a rendben, az illemkódexben. Meg kell tanulnunk ismét tisztességesen viselkedni, szeretettel, türelemmel viseltetni egymás iránt, vagyis hinni egymásban. Anélkül nincs demokrácia.
Ha igaz a hír a pesti trágyaözönrõl, ez azzal kezdõdik, hogy nem pisilünk a házfalakra. És ott, hogy szavunkkal nem taglózzuk le a másikat. Még ha nem értünk vele egyet, akkor se.
Ölel
Lajos
xxxxxxxxxxxxxxxxx
On Mar 1. 2006 , at 9:33 AM, Laszlo Bojtos wrote:
Én azt szeretném szakmába (pszihológia?) vágó szakemberekkel megmagyaráztatni, hogy miért reagáltak az 56-os kor emberei úgy, ahogy Béla most is jellemzi és ezzel szemben miért az 1990-es ugyancsak felszabadult kor emberei másként, ami azóta tovább torzult. A háttér, az elért eredmény lényegében u. az.
B.Laci
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Kedves Laci!
Ilyen, tömeglélektani kérdésekben a szakemberek is csak találgatnak.
56 ujjászületést jelentett az országnak. Ami végülis elmaradt. A magyarság történele folyamán annyira megszokta azt, hogy vesztes, „loser”, hogy a többség majdnem zökkenõmentesen alkalmazkodott a régi-új helyethez. (Kivéve a kimenekülteket, s a meghurcoltakat.)
Ezzel ellentétben 1989-90 sikert jelentett. Szokatlan ez magyarhonban, s a nép nem tudott mit kezdeni vele. Ill. nem tudhatott. Az egész rendszerváltoztatást felülrõl hajtották végre vérbeli politikusaink, akik fõleg saját vagy pártérdekükért küzdöttek. Ezek fuserálták el a siker beteljesedését, s a fuserálás azóta se szünetel. A nép pedig csalódott, keserûen észleli, hogy a „siker” nem hozta meg a remélt megváltást.
Bizonyos fokon túl az épeszû emberben is megszakad valami. Úgy hiszem, a tömegben, népben, nemzetben is. Az állandó frusztráció idõvel lerombbol mindent a lélekben. Kialakul az, amit ma társadalom-ellenes személyiségi rendellenességnek (antisocial personality disordernek) neveznek a szakik. Ehhez társul sokakban még egy jó adag paranoia is.
Egyik velejárója a frusztráció-szülte betegségnek az önbecsület elvesztése. S aki magát nem becsüli, nemigen becsüli meg környezetét, családját, népét, hazáját sem. Lepisili a házfalat.
Mert a jelenlegi helyzet olyan Magyarországon, hogy egyéni síkon nyilvánul meg a sikertelenség. Ezrek, talán fiatalok százezrei nem képesek érvényesülni, becsületes egzisztenciát teremteni maguknak. A kiutak ebbõl: a szesz, a dróg, az alvilág - vagy a Magyarországról való elszökés. Abból a vadkapitalista országból, amirõl az átkos kommunizmus korában csak álmodni mertek.
Csak pár gondolat válaszként és szórakoztatásodra...
Ölel
Lajos
xxxxxxxxxxxxxxxxxxx
PS: Tegnap a new yorki Modern Múzeumban a mai spanyol épitészetröl láttunk kiállitást, s ezeken az épületeken örömmel láttam, hogy nem a profit motiválta alkotóikat. Annak is örültem, hogy a közönség átlag életkora az enyémnek fele volt és képviselték a világ minden népét. Amit viszont szintén örömmel láttam több sárga, barna, fehér és fekete homloko, az a hamvazószerdai hamuval rajzolt kereszt volt.
Másszóval, szerintem nálunk is van remény, nálunk is ilyen lesz idövel az ifjuság, mint ezek a fiatalok, kik tisztelettel csodálták példáúl Moholy Nagy festményeit. Amint visszatért a magyar önbecsülés, eltünik a vár gyönyörü utcáinak falairól a "graffiti" meg a falrapisi.
Béla
comments powered by Disqus