• Kezdőoldal
• Fórum
• Találkozók
  • Ez évi
  • Előző évek
• Kiadványok
  • Kalendárium
  • Folyóirat
  • Meghívó
• Hírlevelek
• Közösség
  • Tagok
  • Csoportok
  • Fotó Album
  • Videó
• Magunkról
  • MBK és ITT-OTT ról
  • Történelmünk
  • Elérhetőségünk

A magyarországi cigányság munkaerőpiaci integrációjának néhány lehetséges szociálpolitikai eszköze

A politikai radikalizálódás szociális-etnikai háttere

A 2010-es választásokat követően a magyarországi­ politikai paletta jelentős mértékben átrendeződött. A Fidesz elsöprő ­arányú győzelme mellett, a nemzetközi sajtó általában a Jobbik relatív sikerét hangsúlyozta, s miközben az egyes nyugati elemzők joggal mutattak rá a radikális párt retorikájában és szimbólumválasztásaiban megfigyelhető kirekesztő és baljós történelmi emlékeket idéző elemekre, kevesebb figyelem jutott a pártot szavazatukkal támogató választópolgárok tényleges motivációira. Újnyilas, rasszista, antiszemita nézetek kétségtelenül jelen vannak a magyar közéletben, s képviselőik meglepően hatékonyan élnek a világháló nyújtotta kommunikációs eszközökkel, azonban hiba lenne azt feltételezni, hogy a Jobbik szavazótábora, azaz az aktív magyar választópolgárok közel egyötöde, elvakult szélsőséges. A választási eredmények területi megoszlása alapján joggal következethetünk arra, hogy a Jobbik azokban a leszakadó régiókban szerepelt jól, ahol a hátrányos helyzetű lakosság – jelentős részben a roma kisebbség tagjai – aránya meghaladja az országos átlagot. A Jobbik azért bizonyult sikeresebbnek a korábbi jobboldali radikális mozgalmaknál, mert céljai érdekében tematizálni tudta a cigánykérdést. A Csurka István által vizionált New York-Tel Aviv tengely rémképe egy évtizede még képes volt megtölteni a Hősök terét, de a hétköznapi emberek mindennapjait kevésbé érintő „probléma” arra már nem volt elegendő, hogy a MIÉP-et a parlamenti küszöb felett tartsa, ezzel szemben a Jobbik csodafegyvere, a Magyar Gárda megnyerte a párt számára mindazok támogatását, akik okkal vagy ok nélkül egzisztenciális fenyegetésként élik meg a cigányság szocio-kulturális másságát, gazdasági sikertelenségét s a mindezekből fakadó konfliktushelyzeteket. A közelmúlt tragikus eseményei is arra figyelmeztetnek, hogy a problémával őszintén szembe kell nézni, s a többségi társadalom és a roma kisebbség érdekeit egyaránt figyelembe vevő megoldásokat kell találni. A szükséges önvizsgálat, valamint gazdasági, szociális és oktatási reformok elmaradása esetén nem csak a Jobbik további erősödésével, de akár polgárháborús helyzetek kialakulásával is számolnunk kell.

A magyar-roma szimbiózis akadálya: álszent és kontraproduktív szabályozás

Egy ilyen összetett probléma kezelése megköveteli a rasszizmus és etnikai alapú diszkrimináció elutasítását, ugyanakkor a kontrapr­oduktív struccpolitika és az őszinte beszédet lehetetlenné tevő álszent politikai klisék mellőzését is. Mindenekelőtt az adó-, a szociális és a munkajogi szabályozás eszközrendszerét kellene revízió alá venni.

A magyar-roma ellentét tengelyében kimondatlanul is jelen van a demográfiai folyamatok eltérő iránya: egy fogyatkozó, elöregedő társadalomnak kell eltartani egy gyarapodó lélekszámú, képzetlen és rendkívül magas szintű munkanélküliség által sújtott társadalmi csoportot. Puszta matematikai számítás alapján a fiatal roma népesség komplementer szerepet tölthetne be a kedvezőtlen demográfiai mutatókkal rendelkező magyar társadalomban, azonban a szociális ellátórendszerek működése, s a hozzájuk kapcsolódó politikai tabuk egyenesen lehetetlenné teszik, hogy ez a kívánatos szimbiózis létrejöjjön, sőt igen gyakran a diszkriminációellenes és népjóléti céllal hozott intézkedések rekesztik ki a cigányságot a munkaerőpiacról, s fosztják meg az integráció és felemelkedés lehetőségétől.

Családi pótlék helyett adókredit

Nagyon sok leszakadó család fő jövedelmi forrása a gyermekek után járó családi pótlék. A rendszer kimondottan ösztönöz a tanulmányok mielőbbi abbahagyására, a korai és nagyszámú gyermekvállalásra, s ezáltal egyrészt megfosztja a fiatal nőket a továbbtanulás és munkavállalás lehetőségétől, másrészt folyamatosan növeli a gyermekszegénységet. Demokratikus jogállam természetesen nem korlátozhatja állampolgárai utódnemzéshez való jogát, de szociálpolitikai eszközökkel ösztönözheti kedvezőbb társadalmi és demográfiai folyamatok létrejöttét, ahogy azt napjainkban is célozza a családi pótlék révén, bár az eredeti szándéknak ellentmondó eredménnyel. A hátrányos helyzetű nők felemelkedését és a gyermekszegénység csökkentését a jelenleg alanyi jogon járó családi pótlék nem képes biztosítani. Mindezek miatt érdemes lenne a családi pótlékot eltörölni és a gyermekvállalást adókedvezmények révén ösztönözni. Az adórendszeren keresztül való támogatás ellen gyakran hangoztatott érv, hogy alacsony jövedelmű családok nem tudják kihasználni, ezért csak a középosztály tagjai számára kedvező. A kritikusoknak talán érdemes lenne tanulmányozni a brit adókredit szisztémát, melynek keretében alacsony jövedelmű munkavállalók (working tax credit) és gyermekes családok (child tax credit) befizetett személyi jövedelemadójukat meghaladó támogatásban részesülnek, aminek egyetlen feltétele a fennálló munkaviszony. Az adókreditek kiválthatnák a családi pótlékot, s egyszerre ösztönöznének munka- és gyermekvállalásra, miközben csökkentenék a nélkülöző gyermekek arányát.

A segély feltétele: iskolalátogatás

A roma közösség iskolázottsági szintje a többségi társadalomhoz viszonyítva rendkívül alacsony, s ez nagymértékben korlátozza munkavállalási lehetőségeiket. Miközben az általános képzettségi nívó folyamatosan emelkedik, addig a cigányság körében, részben szocio-kulturális okokból, az alacsony iskolázottság újratermelődik, s megfelelő ösztönzés nélkül e téren nem várható változás. A hátrányos helyzetű gyermekek képzettségi szintjének emelését elősegítendő kívánatos lenne, hogy bármilyen szociális támogatás feltétele az iskolalátogatás legyen. A szülők felelősségét és az iskolával való együttműködését fokozná az is, ha a gyermekek ismétlődő diszruptív magatartása esetén a segélyeket meghatározott időre fel lehetne függeszteni.

Szociális kártya

Egyes családokat pestisként sújt a „kamatos pénz” problémája. Az uzsorások visszaélnek a közösség kiszolgáltatottságával, s gyakran a bűnelkövetésre kényszerítik az eladósodott embereket. Bár egyes jogvédők erős kritikával illették az ország több településén is bevezetett szociális kártyát, az alkotmányossági aggályok nem tűnnek meglapozottnak. Az Amerikai Egyesült Államokban hasonló elven működő élelmiszerbélyeg (food stamps) kapcsán nem merült fel hasonló ellenállás. A szociális segély a társadalmi szolidaritás megnyilvánulása, melynek célja a kedvezményezettek létfenntartásának biztosítása, s ezen cél elősegítése érdekében korlátozható az egyén „költekezési szabadsága”. A szociális kártya megfelelő használata megóvná a nehéz helyzetben lévő személyeket az uzsora és a szerencsejáték csapdájától, hiszen az uzsorás nem nyújt hitelt, ha előre tudja, hogy adósa nem fog a közeljövőben elegendő készpénzzel rendelkezni.

Minimálbér (részleges) felfüggesztése

A minimálbér célja általában a dolgozók életszínvonalának védelme, azonban a legalacsonyabb törvényes bérszint adminisztratív eszközökkel való megállapítása csak azok számára kedvező, akik már alkalmazásban vannak, miközben kiszorítja a munkaerőpiacról azokat, akik nem rendelkeznek azokkal a készségekkel, melyek lehetővé tennék számukra, hogy akkora értéket állítsanak elő munkaadójuk számára, amekkora profitábilissá tenné minimálbéren való foglalkoztatásukat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezek a képzetlen, tapasztalatlan vagy más szempontból problémás emberek képtelenek lennének hasznos munkavégzésre, mindössze arról van szó, hogy a mesterségesen megállapított minimálbér magasabb mint munkaerejük valós piaci értéke. A szabályozás így éppen a leginkább rászorulókra nézve hátrányos, hiszen ahelyett, hogy alacsonyabb fizetéssel ugyan, de bekerülnének a munkaerőpiacra, ahol munkatapasztalatot és szakmai gyakorlatot szerezhetnének, ami lehetővé tenné számukra, hogy később magasabb bért kapjanak, tétlenségre vannak kárhoztatva, és sok esetben végleg kiszakadnak a munka világából. A minimálbér-szabályok legalább részleges felfüggesztése ráadásul megóvná a hátrányos helyzetű kisebbség tagjait a munkahelyi diszkriminációtól is, hiszen az a potenciális munkaadó, aki kizárólag a származása miatt elutasít egy roma jelentkezőt, versenyhátrányba kerülne azzal a munkaadóval szemben, aki hajlandó lenne a kérdéses munkakeresőt valós piaci értékén alkalmazni.

Adómentes jövedelemkeret

A közösség gondjait jól ismerők többször is rámutattak arra, hogy a cigányság számára a munka világába vezető egyetlen út a fekete gazdaságon át vezet, ahol munkaerejüket a minimálbér-szabályozás megkerülésével produktivitásuk tényleges értékének megfelelően tudják hasznosítani. Ezek a be nem jelentett alkalmi munkavégzések jelentik a leszakadó kisebbség tagjai számára az egyetlen esélyt, hogy munkatapasztalatot szerezzenek, elsajátítsák azokat a készségeket, melyek hiánya esélytelenné teszi őket a legális munkaerőpiacon. Az alkalmi munkavállalás jelenleg hatályos szabályozása túlbürokratizált és teljesen életidegen, s az ebből befolyó adóbevételek jelentéktelennek tűnnek a rendszer működtetésére és ellenőrzésére elköltött adóforintokhoz képest. Nagy-Britanniában minden állampolgár rendelkezik egy adómentes jövedelemkerettel (tax-free personal allowance), s csak az ezt meghaladó bevételei után köteles adót fizetni. A brit minta alkalmazása, s egy néhány százezer forintos adómentes keret kijelölése akár jelentős megtakarítást is jelenthetne az adóhivatalnak, miközben legális mederbe terelné a feketemunkások jelentős részét, akik bátrabban keresnének alkalmi munkát, mely révén szert tehetnek hasznos munkatapasztalatokra és kapcsolati tőkére. Mindez jelentős szimbolikus erővel is bírna: a munkavállalás elérhető formáinak dekriminalizálása révén hivatalosan is jogkövető polgárrá válna a cigány közösség túlnyomó többsége.

Zárszó

A fentiekben egy rendkívül bonyolult társadalmi probléma kezelésének néhány lehetséges szociálpolitikai eszközét kívántuk felvázolni, s tudatában vagyunk annak, hogy a javasolt intézkedések csak akkor vezethetnek eredményre, ha a társadalom teljes intézményrendszere, különösen a helyi önkormányzatok, az oktatási egységek, rendvédelmi és büntetésvégrehajtási szervek, valamint civil szervezetek, egyházak, s nem utolsósorban a kisebbségi önigazgatás intézményei aktívan együtt munkálkodnak a békés integráció érdekében. A javasolt eszközrendszer célszerűségét esetleg lehet vitatni, de a kihívásokkal végre szembe kell nézni, s politikailag korrekt szólamok helyett valós megoldásokra van szükség, mert csak így biztosítható, hogy Magyarország a sikeres felzárkózás mintaállamaként, s ne masírozó gárdák gyakorlóterepeként jelenjen meg a világ közvéleménye előtt.