A tánc egy élet, s az élet egy tánc - tartja a mondás.Na de mit is érne az
élet tánc nélkül és miért
értelmesebb táncházba járni, mint diszkóba? Ezekre a kérdésekre próbál választ találni egy fiatal erdélyi egyetemista.

Reményik Sándor:

Kegyelem

Először sírsz. 

Azután átkozódsz. 

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted 

Körömszakadtig maradék-erőd. 

Akarsz, eget ostromló akarattal – 

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz. 

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. 

Utoljára is tompa kábulattal, 

Szótalanul, gondolattalanul 

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: 

A bűn, a betegség, a nyomorúság, 

A mindennapi szörnyű szürkeség 

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! 

S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés, 

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég, 

S egy pici csillag sétál szembe véled, 

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar, 

Akkor – magától – minden elcsitul, 

Akkor – magától – éled a remény. 

Álomfáidnak minden aranyágán 

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.

János evangéliuma 4,24: „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” 8,32 „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.”

Nem csak beszélni, de tenni is kell – mondják sokszor a jóakaratú türelmetlenek.  Mintha a tett több lenne annál, ami „csak” beszéd.  Pedig a napjainkban abszolút jónak tartott demokráciának, a nép szabadságának igazi alapja a beszéd: az eszmecsere,  ami jó esetben a tények, a valóság megismeréséhez, tisztázásához vezet. 

Aki ma az Interneten végigjárja a különböző magyar politikai fórumokat, vagy egy szélsőséges indíttatású email hálózatnak címzettje, jól tudja, milyen tömeg, feltétlenül komoly bizonyítékot igénylő közlemény - írói név és megnevezett forrás és referencia nélkül – kering a kiber-világban ami kimeríti a felelőtlen rágalmazó propaganda és szándékosan romboló célú elferdített féligazságok fogalmát. Ezek forrása nagy részben szülőhazánkban van, de sok jóhiszemű de félrevezetett, túlfűtött, tájékozatlan külföldi magyar is bedől ezeknek és nagy lendülettel terjeszti ezen rémhírhordozó közleményeket, azaz magáévá teszi azoknak tartalmát.

­­

­Anyám elmondta, milyen büszke volt a magyarokra, akik menedéket adtak a túlnyomó katonai erő ellen küzdő lengyel barátainknak.

­­­

Dr. Nagy Károly szociológia professzorral, az Anyanyelvi Konferencia amerikai társelnökével beszélgetett Cservenka Judit, a Nyelvünk és Kultúránk főszerkesztője.  Elhangzott a budapesti Kossuth Rádió „Vasárnapi újság” című műsorában, 2010. január 10-én. Alábbi  írás ennek a beszélgetésnek a kiegészített, módosított változata.  Nagy Károly legújabb könyve:  Amerikai magyar szigetvilágban, Nap Kiadó, 2009.­

Bécsi Napló 2010. március-április

Bayer : Lengyelek

A Magyar Baráti Közösség (MBK) alapjaiban három pilléren áll, mint ez alapszabályában és alapító okmányában le van fektetve:  magyar vallási, karitatív és kulturális komponensen. A három közül az első, a vallási a legátfogóbb:  a másik kettőt ugyanis magában foglalja.

Ám pont a vallási jellemzője a közösségnek az, ami egyesek szemében vitás.  Vannak, akik nem értik értelmét.  Aki vallásos, kielégítheti ezirányú igényeit hagyományos felekezete révén, melynek sajnos egyre ritkábban, s akkor is többnyire csak mellékesen van Amerikában köze magyar hovatartozásához; aki pedig elveti a vallás fogalmát, nevetségesnek találja vagy, mint „modern, felvilágosult” ember, megveti és lenézi vallásos társait, szégyell vallási kérdésekről értekezni. Ami hevíti a magyar kebelt az a politika:  se szeri se száma a magyar politikai társulatoknak, melyek viszont sokszor károsak tagjai lelkére.

Az MBK éppen azért egyedi, mert nem politikai társulat.  Vallási, mert az amerikai magyarságot érintő – Paul Tillich teológus szavával élve – végső gondokkal foglalkozik.

A végső gondjaink egzisztenciálisak.  Mi az értelme, értéke a létnek? Hogyan éljük életünket, milyen erkölcsökkel? És ezek a kérdések hogyan viszonyulnak magyar azonosságunkhoz?

Július negyedike az amerikai köztársaság születésnapja. 
Családias örömünnep, piknikkel, tűzijátékkal, civil szervezetek 
parádéjával, mely a brit birodalomtól való függetlenség 
kikiáltására emlékeztet.

Mint a hű tanítvány, úgy állunk előtte,
Hiszen ő e nemzet nagy, bölcs nevelője,
Szelíd és jó mester
Élete tanulság, emléke örökség,
Úgy daloljuk őt, mint új idők új hősét,
Ki új díszt adott e nagy, szent szónak : Ember!

(Juhász Gyula: Prológus Eötvös József Ünnepére)

La niñez, tu ilusión y tu contento,
la que al darle el saber, le diste el alma.
Con la luz de tu ingenio iluminaste
la razón en la noche de ignorancia
Por ver grande la Patria tú luchaste
con la espada, con la pluma y la palabra.

(Leopoldo Corretjer: Himno a Sarmiento)

A 19. század derekán a Nyugat-Európában bekövetkezett gazdasági és kulturális fejlődéshez s polgárosodáshoz képest megkésett, a nyugati civilizáció perifériáján található államok némelyikében komoly reformmozgalmak bontakoztak ki, melyek legfőbb célja az ország mielőbbi felzárkóztatása volt a haladónak, sikeresnek és műveltnek tekintett államokhoz. A nemzeti liberalizmus és progresszió rendszerint kulcsfontosságúnak tekintette a nép kulturális színvonalának emelését, a népoktatás, az általános alfabetizáció ügyének előmozdítását. Nem volt ez másképp a nemzeti romantika bűvöletében élő Magyarországon, s a függetlenségét épp csak kivívó, az önálló nemzetfejlődés útjára lépett Argentínában sem. Mindkét országban egy-egy nagy formátumú és jelentős műveltségű politikus vált az oktatásügy élharcosává: Eötvös József és Domingo Sarmiento.