­­

­Anyám elmondta, milyen büszke volt a magyarokra, akik menedéket adtak a túlnyomó katonai erő ellen küzdő lengyel barátainknak.

­­­

Dr. Nagy Károly szociológia professzorral, az Anyanyelvi Konferencia amerikai társelnökével beszélgetett Cservenka Judit, a Nyelvünk és Kultúránk főszerkesztője.  Elhangzott a budapesti Kossuth Rádió „Vasárnapi újság” című műsorában, 2010. január 10-én. Alábbi  írás ennek a beszélgetésnek a kiegészített, módosított változata.  Nagy Károly legújabb könyve:  Amerikai magyar szigetvilágban, Nap Kiadó, 2009.­

Bécsi Napló 2010. március-április

Bayer : Lengyelek

A Magyar Baráti Közösség (MBK) alapjaiban három pilléren áll, mint ez alapszabályában és alapító okmányában le van fektetve:  magyar vallási, karitatív és kulturális komponensen. A három közül az első, a vallási a legátfogóbb:  a másik kettőt ugyanis magában foglalja.

Ám pont a vallási jellemzője a közösségnek az, ami egyesek szemében vitás.  Vannak, akik nem értik értelmét.  Aki vallásos, kielégítheti ezirányú igényeit hagyományos felekezete révén, melynek sajnos egyre ritkábban, s akkor is többnyire csak mellékesen van Amerikában köze magyar hovatartozásához; aki pedig elveti a vallás fogalmát, nevetségesnek találja vagy, mint „modern, felvilágosult” ember, megveti és lenézi vallásos társait, szégyell vallási kérdésekről értekezni. Ami hevíti a magyar kebelt az a politika:  se szeri se száma a magyar politikai társulatoknak, melyek viszont sokszor károsak tagjai lelkére.

Az MBK éppen azért egyedi, mert nem politikai társulat.  Vallási, mert az amerikai magyarságot érintő – Paul Tillich teológus szavával élve – végső gondokkal foglalkozik.

A végső gondjaink egzisztenciálisak.  Mi az értelme, értéke a létnek? Hogyan éljük életünket, milyen erkölcsökkel? És ezek a kérdések hogyan viszonyulnak magyar azonosságunkhoz?

Július negyedike az amerikai köztársaság születésnapja. 
Családias örömünnep, piknikkel, tűzijátékkal, civil szervezetek 
parádéjával, mely a brit birodalomtól való függetlenség 
kikiáltására emlékeztet.

Mint a hű tanítvány, úgy állunk előtte,
Hiszen ő e nemzet nagy, bölcs nevelője,
Szelíd és jó mester
Élete tanulság, emléke örökség,
Úgy daloljuk őt, mint új idők új hősét,
Ki új díszt adott e nagy, szent szónak : Ember!

(Juhász Gyula: Prológus Eötvös József Ünnepére)

La niñez, tu ilusión y tu contento,
la que al darle el saber, le diste el alma.
Con la luz de tu ingenio iluminaste
la razón en la noche de ignorancia
Por ver grande la Patria tú luchaste
con la espada, con la pluma y la palabra.

(Leopoldo Corretjer: Himno a Sarmiento)

A 19. század derekán a Nyugat-Európában bekövetkezett gazdasági és kulturális fejlődéshez s polgárosodáshoz képest megkésett, a nyugati civilizáció perifériáján található államok némelyikében komoly reformmozgalmak bontakoztak ki, melyek legfőbb célja az ország mielőbbi felzárkóztatása volt a haladónak, sikeresnek és műveltnek tekintett államokhoz. A nemzeti liberalizmus és progresszió rendszerint kulcsfontosságúnak tekintette a nép kulturális színvonalának emelését, a népoktatás, az általános alfabetizáció ügyének előmozdítását. Nem volt ez másképp a nemzeti romantika bűvöletében élő Magyarországon, s a függetlenségét épp csak kivívó, az önálló nemzetfejlődés útjára lépett Argentínában sem. Mindkét országban egy-egy nagy formátumú és jelentős műveltségű politikus vált az oktatásügy élharcosává: Eötvös József és Domingo Sarmiento.

Az egyik jelentős amerikai cég, a Tahitian Noni International (Provo, Salt Lake City) néhány vajdasági munkatársa-magyarok- ismét az USA-ba utaztak. És meglepődtek ismét, mert nem tudnak kapcsolatba lépni kinn élő  nemzettársaikkal.

Kedves testvéreim,

e pár sort, pünkösd nagyhetében, Afrikából, Burundiból küldöm, a világ egyik legszegényebb országából. Pár éve még háború dúlt itt , nyomai ma is látszanak, nemcsak a járőröző katonák jelenlétében, hanem abban a nagyfokú nyomorban és szegénységben, mely számunkra teljesen elképzelhetetlen.

Itt én vagyok az u muzungu, kirundi nyelven a fehér, a kívülálló, az idegen. Ha meglátnak, udvariasan megbámulnak, a kisgyermekek megijednek, a nagyobbak kórusba kiabáljak : u muzungu. Nincs ebben lenézés vagy gúny, egyszerűen megállapítják, hogy kívülálló vagyok, más mint ők.

Aztán, ha sikerül kapcsolatot teremteni, egy mosoly vagy egy francia köszönés erejéig, megbátorodnak. A felnőttek kezet fognak, a gyerekek megtapogatnak- valódi vagyok, nem szellem; csak a bőröm színe más.

Ez az élet nagy leckéje- emberek vagyunk mind, érző, szenvedő, örvendező emberek, meg ha más bőrszínnel, más kultúrából, más körülmények közül. Egy nagy családhoz tartozunk- az emberiség családjához.

Pünkösd ünnepe e nagy családhoz, mint Isten gyermekeinek családjához és ugyanakkor egy szűkebb közösséghez való tartozásunkra emlékeztet -az egyházhoz, vallásos közösségeinkhez való tartozásunkra. Ott semmi sem választ el egymástól, sem a bőrünk színe, sem a kultúránk, sem a gazdasági körülmények. Ebben a családban minden az összetartozásról szól, de sajnos sokszor mi választjuk el magunkat tőle. Hány u muzungu van közöttünk -kívülálló, félreálló, idegen, aki bár tagja a mi közösségünknek, nem hajlandó azt vállalni.

Pünkösd a közösségünkről szól és annak vállalásáról -”egy akarattal együtt valának”-mondja a Szentírás az apostolokról:

Vajon mikor jön el az idő a mi közösségeink életében, hogy egy akarattal együtt legyünk ?

Itt Burundiban, a legnagyobb nyomor ellenére is van mosoly, van élet, van remény, van összefogás és a kolonializmus nyomorúságai ellenére is van nyitott szív az ” u muzungu”-nak.

Nyissuk hat meg mi is szívünket egymásnak és közösségeinknek, adjunk hálát Istennek életünk áldásaiért, közösségeink megtartó erejéért, és dolgozzunk azon, hogy mi is egy akarattal együtt legyünk, ne csak pünkösd ünnepen, de életünk minden napján."

Magyarul az amerikai Memorial Dayt Hősök napjának nevezzük.  Magyarországon még az 1. világháború vége előtt, 1917-ben hoztak törvényt hivatalos ünnepre, háborús halottainkra való megemlékezésre.

„Húsvét ünnepe előtt történt, Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.” – Jn 13,1
   
„Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: Ez az ember valóban igaz volt.” – Lk 23,47

Kedves testvéreim! Szeretettel köszöntöm mindnyájukat, hálát adva Istennek, hogy nagypénteken együtt fordulhattunk hozzá. A következőkben arról kívánok Önöknek elmélkedni, hogy nagypéntek és húsvét nemcsak évente egyszer előforduló ünnepi alkalmak, ugyanis életünk folyása bármikor szenvedésbe, sőt gyászba csaphat, és ilyenkor válik igazán segítségünkre a vigasztaló hit.
Ünnepértelmező lelkészekként nemegyszer esünk abba a csapdába, hogy nagypénteket csak húsvét küszöbeként értelmezzük, aminek hatása kétnapos, mert akkor következik a diadalmas húsvét, ami mindent megold. Ezzel szemben az élettapasztalat azt diktálja, hogy életünket inkább húsvéttól nagypéntekig vagyunk kénytelenek szemlélni, miközben igyekszünk hitünket nagypéntekekből húsvétra irányítani.  Az előbbiek értelmében ma először húsvétról beszélek röviden, majd nagypéntekkel kapcsolatban fogalmazok meg néhány gondolatot.