Chicago, Illinois - 2010. október 9-10.

Washington – A magyarországi vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére irányuló gyűjtés amerikai koordinálása fontos témává lépett elő azon a kulturális tanácskozáson, amelyet 22 amerikai magyar szervezet 8 szövetségi államból érkező 35 vezetője tartott 2010. október 9—10-én, a chicagói Magyar Református Egyház templomában.  A házigazda szerepét a következő szervezetek vállalták: Chicagói Magyar Klub, Chicagói Magyar Társaság, Szt. István Király Magyar Katolikus Templom, Erdélyi Szövetség, Magyar Baráti Közösség, Chicagói Magyar Kultúrtanács, Amerikai Magyarok a Délvidéki Emberi Jogokért.

2010  Őszén

Kedves Barátaink és Támogatóink!

Ezennel  szeretnénk köszönetet mondani azért,  hogy a Magyar Ösztöndij Alapot tiz éven át támogatták.

Alapunk Magyarországon és a környező országokban tanuló diákokat támogat első diplomájuk megszerzésében.  A Önök segitségével a következőt értük el az elmúlt tíz évben:

Az MBK chicagói tagjai közül a hétvégén többen részt vettünk Szent István Katolikus Templom piknkijén.   Viharosan kezdődött, és elég nagy pocsolyákat kellet kerülgetni az elején, de délutánra csodálatosan kisütött a nap, és verőfényes szép időben élveztük a sok finomságot.  A gyermekek öröme is megvolt, mert a Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat és a Csík-Hágó Iskola érdekes programmal várta őket.  Bábszínházzal és kézügyességgel telt el sok együtt töltött óra.  Képek megtekinthetők a következő címen:  http://stephenchurch.org/Piknik2010/index3.html 

Kelt 2010 tavaszán

Kedves Barátaink és Támogatóink!

Amikor a tizenegyedik évet kezdjük a
magyar diákok támogatására, ismét Önökhöz fordulunk segítségért.  Tíz éve egy diákkal kezdtük, Biró Zsuzsannával a Hargitáról,  és azóta 102- re emelkedett a diákok száma.

­Alapszabályunk szerint célunk az, hogy támogassuk Magyarországon és az elszakított területeken azokat a diákokat, akiknek nehéz lenne tovább tanulni. Három szempontot veszünk figyelembe a diákok kiválasztásában: jó magyar legyen a diák, jó tanuló és szegény.

A 102 diák a következő helyekről való: Magyarország 21, Erdély 46, Délvidék 10, Felvidék 5, Kárpátalja 21.  A diákok közül eddig 37 kapott első diplomát, 12 befejezte a mester fokot, 5 kapott PHD-t, 3 végzett MD-t, egy diák ügyvéd lett, 4 végzett református teológiát és egy lett római katolikus pap.  Ezeknek a támogatására eddig 306 ezer dollárt sikerült gyűjtenünk és átutalnunk.

Szomorú feladat az egyre fogyó amerikai magyarok elvesztett kiválóságaira emlékezni. Alig búcsúztunk el Bertalan Imrétől, Bollok Feritől, Boros Lajostól, Fekete Páltól, Füzesi Istvántól, Király Bélától, Kósa Ambrustól, Kossányi Miklóstól, Szilágyi Páltól, most Györgyey Klárát ragadta el tőlünk a nagy kaszás.

A csángó kultúra és a vallásos irodalom évszázados kapcsolatait kívánták bemutatni a Petőfi Csarnokban megrendezett XIV. Csángóbálon, amelyet idén Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke nyitott meg. A hajn­alig tartó rendezvényt gyimesi és moldvai csángó hagyományőrzők, amatőr és profi művészek, kiállítások, könyvbemutatók és természetesen hajnalig tartó táncház tette feledhetetlenné.

ELŐZMÉNYEK­

Az elmúlt őszön véletlenül csöppentem bele egy Kanada és Magyarország között létesíthető kultúrális misszió kellős közepébe. A történet a következő dióhéjben. Október óta, a helyi könyvtár felkérésére tanítok magyarul Kiplingen, egy körülbelül 1000 lelket számláló településen a kanadai Saskatchewan tartományban. Kipling, a körülölelő farmokkal együtt valamikor, 100 évvel ezelőtt "magyar" település volt és még ma is, harmadik-negyedik generációs emberek is értenek egy kicsit magyarul. Kanadának ez a vidéke igen sok olyan magyar kivándorló célállomása volt, akik otthoni kilátástalan helyzetük miatt, valamint a földhözjutás reményében a tizenkilencedik század végétől nagyobb hullámokban érkeztek ide, főleg a Tiszántúl egyes vidékeiről. A saskatchewani Békevár-Kipling körzet benépesítéről, különös tekintettel a magyar bevándorlók szerepéről egy igen alapos néprajzi tanulmány is napvilágot látott Kanadában, amit mióta itt vagyok, magam is referenciakönyvként használok. A könyv Dr. Martin L. Kovacsnak a saskatchewani Regina Egyetem történész professzorának Kanadában, USA-ban és Magyarországon folytatott kutatásai eredményeként született 1980-ban. A könyv címe “Peace and Strife: Some Facets of the History of an Early Prairie Community (Kipling, Sask. 1980)”,  magyarul “Béke és küzdelem: egy korai préri-közösség történetének néhány vetülete”. Békevár helyét a puszta közepén ma is a történelmi emlékként számontartott, 1902-ben alapított református templom jelzi. Hallgatóim az említett írásban szereplő, szűzföldeket feltörő magyar telepesek közvetlen leszármazottjai, akiknek még van némi nyomokban fellelhető, a szülőktől vagy nagyszülőktől örökölt nyelvi emlékezetük, de akadnak közöttük teljesen kezdők is. Nagy lelkesedéssel fogtak a magyar tanuláshoz és máris  úgy érzem, hogy felkeltettem bennük az érdeklődést. Néhány hét alatt megháromszorozódott a csoportom létszáma. Elképzelhető, hogy a bevezetőnek szánt néhány hetes nyelvtanfolyam hatására majd többen felkerekednek és életükben első alkalommal ellátogatnak Magyarországra.

Az Amerikába bevándorló magyarok első kötelességüknek érezték, hogy az új hazában az Istennek emeljenek hajlékot, még mielőtt saját maguknak építettek volna házat. Létesült is a XIX-ik század végén, XX-ik század elején magyar templom mindenütt, ahol a magyarok nagyobb számban letelepedtek Amerikában. Ezt követték a későbbi bevándorlók is.

A Connecticut állambeli Fairfield város valamikor jelentős magyar közösség otthona volt, és a környéken még ma is sok magyar család él. Az első közösségi épületet Ciglár József alapította 1898-ban, amelyet a Rákóczi Hall építése követett 1904-ben. Testvérsegítő egyesületek alakultak itt, amelyek utódjaként az Amerikai Magyar Református Egyesület ma is virágzik Washingtonban.

­

­A közelmúltban bejárta az Internetet egy, a Hidrológiai Közlönyben megjelent írás. A cikk írója sajnálja, hogy Nagymarosnál nem épült meg a sztálini gigantománia beton monstruma és helyteleníti, hogy az akkori magyar kormány ellene volt a Duna elterelésének, a Pannon tenger néhai deltájából kialakult és a világon egyedül álló Szigetköz tönkretételének. Szerinte nem csak, hogy meg kellett volna építeni a nagymarosi vízlépcsőt, de „csúcsra” is kellett volna járatni azt! Más szóval úgy működtetni, mint egy angol WC-t: akkor húzni le a tóvá duzzasztott és így királyaink sírjait is veszélyeztető Duna vizét, amikor magas a villanyfogyasztás, jó pénzt lehet csinálni abból. Egy szó, mint száz, a cikk elismétli a Horn-Mechiár érveket, melyek alapján 1977-ben megszületett  a Bős-Nagymarosi ­vízlépcsők alább ismertetett tragikus tervei terve:

Mivel mi két évtizede dolgozunk azon, hogy a Hágai Bíróság újratárgyalja a Duna elterelésének perét, ezért tájékoztatni szeretném a magyar közvéleményt a tényekről. Persze a témakör túl nagy ahhoz, hogy kimerítően ismertessem per minden részletét, ezért megkérem az érdeklődőket, hogy látogassák meg honlapunkat: http://duna.org/danube/ , melyen megtalálják a második hágai Duna per beadványait, a Kiegyezési Terv részleteit és egyéb dokumentumokat.