Magyar Baráti Közösség : ITT-OTT



	A MADÁR FIAIHOZ Száraz ágon, hallgató ajakkal Meddig ültök, csüggedt madarak? Nincs talán még elfeledve a dal, Melyre egykor tanítottalak?! Vagy ha elmult, s többé vissza nem jő A víg ének s régi kedvetek: Legyen a dal fájdalmas, merengő, Fiaim, csak énekeljetek! Nagy vihar volt. Feldúlt berkeinken Enyhe, árnyas rejtek nem fogad; S ti hallgattok? elkészültök innen? Itt hagynátok bús anyátokat?! Más berekben másképp szól az ének, Ott nem értik a ti nyelvetek... Puszta bár, az otthonos vidéknek, Fiaim, csak énekeljetek! Hozzatok dalt emlékül, a hajdan Lomb- s virággal gazdag tájirul; Zengjétek meg a jövőt, ha majdan E kopár föld újra felvirul. Dalotokra könnyebben derül fény, Hamarabb kihajt a holt berek; A jelennek búját édesítvén: Fiaim, csak énekeljetek! A bokorban itt az ősi fészek, Mely növelte könnyü szárnyatok; Megpihenni most is abba tértek, Bár a fellegek közt járjatok! S most, hogy a szél összevissza tépte, Úgy tennétek, mint az emberek? Itt hagynátok, idegent cserélve...? - Fiaim, csak énekeljetek! Tompa Mihály

	9