Go to previous page   of 320  Go to next page Kalendárium : 2008 Irodalom - Nemzet - Önismeret
 
Magyarok a Vajdaságban
– Aktuális helyzetkép –
Bozóki Antal (Újvidék)
I. Szerbiai politikai helyzet
Szerbiában a politikai állapotok a 2000. október 5-i hatalomváltás után sem javultak lényegesen. Az ún. demokratikus tömb felbom­lása és az újra előretörő nacionalizmus egyúttal igen kedvezőtlen és elutasító jelzést jelent Európa és a világ felé is.
A montenegrói függetlenségi népszavazás sikerével és Ko­szovó helyzetének alakulását figyelembe véve a volt Jugoszláviáról végérvényesen kijelenthető: szétesett. A volt államalakulatot alkotó népcsoportok kisebb-nagyobb mértékben elérték nemzeti célkitűzéseiket. Ez igaz a horvátokra, a bosnyákokra, a szlovénekre, az albánokra és a macedónokra is.
A vajdasági magyarság a volt Jugoszlávia egyetlen olyan népcsoportja, mely nem ért el komolyabb eredményeket nemzeti önazonosságának megőrzése terén. A kisebbségi politika vajdasági sikertelensége következménye annak a magyar külpolitikának is, mely nem támogatja megfelelő módon a határon túli magyaroknak identitásuk megőrzésére irányuló törekvéseit.
A Vajdaság észak-bácskai és a Tisza jobboldali partján még mindig többséget alkotó magyar kisebbség 2007-ben csak egy legitimitásában erősen megkérdőjelezhető, érdemi jogkörrel nem rendelkező nemzeti tanácsnak nevezett intézménnyel rendelkezik nemzeti létének megéléséhez. Azok a törekvések, melyek egy működő autonómia elérését tűzték ki célul, és melyek hosszú távon is garantálni tudnák a megmaradást, rendre meghiúsultak.
Mindemellett az a folyamat is megfigyelhető, hogy Koszovó és Montenegró elvesztése következtében Belgrád az új, 2006. novem­ber 8-án kihirdetett alkotmánnyal tovább korlátozta az utolsó, némi önállósággal rendelkező tartományának, a Vajdaságnak autonóm jogköreit az ott lakó kisebbségek és a vajdasági szerbek jelentős részének akarata ellenére. Az 1989. évi miloševići alkotmány megváltoztatására, illetve az „új alkotmány sürgős elkészítésére” tett
98