|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006 KÜSZÖBÉN
Ötven évvel ezelőtt lángba borult Magyarország és népünk új lehetőségek küszöbére lépett. Hogy mi volt számunkra 1956? Mindannyiunknak földindulás és életünket meghatározó katarzis, egyben népünk számára történelmi fordulat. Ennek hatását szeretnénk elemezni és ünnepelni jelen évkönyvünkben. Mert ahogyan visszatekintünk a 20. századra, tudjuk, hogy a magyar nemzet életében a két legfontosabb esemény egyike ez. Ebben a században Trianon volt a mélypont, míg október 23-ka volt a csúcs - múltunk tündöklő csillaga! És ez a két esemény még ma is, a 21. század kezdetén is, kísért és kísér minden lépésünkben, gáncsol vagy lelkesít amint megfogalmazzuk közösségi teendőinket.
Közösségünk számára 2006-ban minden erőfeszítésünket arra kell irányítsuk, hogy ne csupán méltóan ünnepeljünk az összmagyar-sággal, hanem, hogy okulva a múltból szerzett tapasztalatokkal, merészen de okosan tervezzük népünk jövőjét, mind itt a szétszórtsági létben, mind a Kárpátmedencében. Évkönyvünkkel is ezt a kettős célt szeretnénk szolgálni: a továbbfejlődést és a szolidaritást.
|
|
|
|
|
|
|
|
A 2006-os ITT-OTT Kalendárium és a Magyar Baráti Közösség Évkönyvének szerkesztési és hirdetési munkálataiért hálás köszönetet mondunk a következőknek: Ádámkovics Nelly és Tibor, Paksi Cathy, Somogyi Balázs, Bognár Béla, Layton Nárcisszá, Lukács Tibor, Ludányi Csilla, Éltető Lajos, Lauer Edith, Korossy Mária és Kati, Farkas Marianne, Nagy Károly, Horváth János (Bp), Kováts Andrea, Ludányi Nádas Panni, Hajdú Magdolna, Horváth János és Erzsébet (MI), Megyeri József és Bokor Erika, Hajós Béláné, Legeza László.
LA. és L.M.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|