A magyar 20. század - Trianon évszázada
Dobos László (Pozsony)
Az egyesülő Európában megoldásra vár a magyar kérdés. Ha az elmúlt század Európája el tudta viselni a magyarság földig alázását, el kell, hogy viselje a magyarságnak járó igazságtevést is. Nem gyalogolhatunk úgy Európa felé, hogy vissza ne nézzünk. Az első világháború után a győztes Európa ítélkezett sorsunkról - különös hevülettel Franciaország. Franciaország ma is a politikai nagy asztalnál van. És ítélkezik, felettünk, rólunk magyarokról is. Csoóri Sándor a „Heti Válasz"-ban megjelent írásából idézek időszerűén idevágó részleteket: A Szent Korona hazahozatala évében 1977-ben, Magyarországra látogatott a francia köztársaság akkori elnöke Francois Mitterand. Trianon kapcsán többek közt ezt nyilatkozta: „Trianon egy mocskos ügy volt, egy fölmérhetetlen katasztrófa". Majd később párizsi megnyilvánulása részeként így szólt Trianonról: „Jóvátehetetlen bűnt igazán sohasem lehet - az eredeti igazság - alapján rendbehozni, mert például Trianon akkor, 1920-ban eleven húsba, eleven országtestekbe vágott bele, aminek következtében népek és nemzetek élete teljesen megváltozott; és ha most az eredeti állapotokat akarnánk visszaállítani, újra csak eleven húsba, eleven országtestekbe kellene nagy henteskésekkel belevágni. Ez azonban teljesen lehetelen. Európa politikusainak, jogászainak, értelmiségi embereinek tehát az a feladatuk, hogy másféle megoldásokat keressenek a történelemben felhalmozódott nemzeti, nemzetiségi sérelmekre." Bánkódó, önfelmentő felelőletlenség. Trianon átszabta Közép-Európa, s ezzel Magyarország határait. Magyarországot körülzárták, bekerítették. Csonkították, darabolták, valami irdatlan bárddal. Közép-Európa térségében, Magyarország lett a két háború vesztese. Bűnös nép, bűnös nemzet, bűnös ország. Magyarország a 20. században kétszer is a vádlottak padjára került.
Trianonnal határon kívülre került több mint 3 millió magyar. Saját földjeinken, idegen hatalommal a nyakunkon. A későbbi nemzetállamok, Szerbia, Románia, Csehszlovákia (Kárpátalján a szovjet birodalom) prédái lettünk mindenütt. S a háború utáni bosszúállás