2004-ES BESZÁMOLÓ
A Magyar Baráti Közösség ez évben, mintegy száz személy részvételével, augusztus 14 és 21 között tartotta meg 32-ik Találkozóját (Magyar Hetét), az Ohio-i Lake Hope-nál, a Reménység tavánál.
Az összejövetel központi gondolatát, eszmeiségét a „Kis ország -Nagy Nemzet" tárgyköre határozta meg. Ismételten kihangsúlyozzuk azt, hogy az aránylag kis területre szorított magyar nemzet, hitével, akaratával, tudásával és szorgalmával képes lesz arra, hogy biztosítsa alkotó szerepét és jövőjét a nagyvilágban. Mindehhez, természetesen szép szavakon és szónoklatokon túl, bátor kezdeményezésekre, tettekre van szükség.
A Találkozón elhangzó előadások zöme a szórvány- és szétszórtsági sor kihívásaival foglalkoztak. Vetési László (Kolozsvár) a dél-erdélyi magyar szórvány-közösségek életéről tartott megrázó - és ugyanakkor, felemelő ismertetést. Szalma József (Újvidék) a vajdasági magyarok újabb megpróbáltatásairól adott átfogó beszámolót. Szöllösy Pál (Svájc), az E.RM.Sz. vezetőségi tagja, a demokráciával kapcsolatos kihívásokkal foglalkozott, a Kárpát medencében és a Nyugaton élő magyarságot érintő vonatkoztatással. Újvági Péter (Toledo, OH) az amerikai magyarok elképzelhetően meghatározó szerepéről szólt az amerikai elnökválasztás esetében. Lauer Edith (Cleveland, OH), a pozsonyi Dobos László üzenetét tolmácsolta, a trianoni gúzsbakötöttség Európai Unió keretében remélt feloldását illetően, majd a felvidéki magyarok sorsát, jelenlegi helyzetét ecsetelte.
Sárközi Péter, helyettes főkonzul (New York, NY) népszerű előadásban foglalta össze a magyar állampolgárságra vonatkozó tudnivalókat.
Az előadások, minden esetben, élénk eszmecseréhez vezettek, és